hír ksh

Budapesten már nő a lakásépítés, 2013 eleje volt a mélypont

*_deleted_*_Bakos Kristóf | 2013.07.29
Hihetetlen mélyponton van a lakásépítés, az első félévben 2680 új lakás épült, 40 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Jó hír, hogy az első negyedévhez képest az építési engedélyek, és a használatba vételi engedélyek száma is nőtt.

Mint a portfolio.hu írja: "Bizonyos mutatók, mint a megyei jogú városok új lakásépítési engedélyeinek száma, illetve a budapesti használatba vett lakások adatai pozitívak, vagyis némileg növekedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ám a kisebb városokban és a községekben továbbra is ijesztő a visszaesés minden tekintetben."
Növekedés csupán Budapesten következett be, ahol az év első félévében az előző év azonos időszakához képest 13 százalékkal több - 882 lakás -, az összes új lakás egyharmada épült. - írja a KSH közleménye.
A kiadott új építési engedélyek alapján 2082 lakóépület és 2321 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 26 százalékos, a nem lakóépületeknél 12 százalékos visszaesést jelent. A nem lakóépületek közül 10 százalékkal csökkent az ipari, 18 százalékkal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma, az engedélyezett mezőgazdasági épületeké 4 százalékkal nőtt.

Forrás: ksh.hu
portfolio.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...