1-12 megjelenítése a(z) 65 elemből.
Új bélyegsorozat jelent meg az építészet világnapján

Október 6-án, az Építészet Világnapján került forgalomba a Magyar Posta új, tematikus bélyegsorozata, amely az Építési és Közlekedési Minisztérium együttműködésével valósult meg. A két kisívből álló, összesen 16 bélyeget felölelő sorozat a kortárs magyar építészet kiemelkedő, díjazott létesítményeit mutatja be. Az alkotások között szerepel több ikonikus épület is, mint a makói Hagymatikum, a budapesti Néprajzi Múzeum vagy a Sauska Tokaj borászat.

Felhívás a kulturális örökség bemutatására: közeleg az Európai Örökség Napok 2025 – még lehet regisztrálni

Szeptember 20-21-i hétvégén rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait, idén is az Építési és Közlekedési Minisztérium és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság közös szervezésében. A két nap alatt számos, sok esetben máskor nem látogatható műemlékek – történeti épületek, múzeumok, templomok, kastélyok, kertek – ingyenes megtekintésére is lehetőség lesz, a hozzájuk kapcsolódó exkluzív programok keretében.

Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot

Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított ötödik szakrális műemléket, a 14-15. századi regölyi Somolyi templomromot. A 25 millió forintos költségvetésű projektnek része volt a szakszerű állagvédelmi beavatkozás, a környezetrendezés, és kortárs építészeti elemek is beépültek a romemlékbe.

Tűzvédelemmel foglalkoztunk 2024 utolsó Építész Tervezői Napján

Hagyományosan a novemberi Építész Tervezői Napon a tűzvédelem kérdései kerülnek terítékre, mert újévtől gyakran új tűzvédelmi szabályzat lép életbe. 2025-ben várhatóan nem lesz új OTSZ, de a tűzvédelmi tervezés tanulságait – most különös tekintettel a meglévő épületek korszerűsítésére, felújítására – így is érdemes áttekinteni. Az idei, 2024. november 14-én megrendezett tűzvédelmes konferencián is sok újat tanulhattak a résztvevők a témáról.

Biofil téglaház épült Thaiföldön – új fejezet az építészetben

Az Enter Projects Asia, amely a fenntartható építészet egyik vezető építészeti stúdiója, nemrég fejezte be új fejlesztésű biofil téglaházat, a Brickhouse-t. A hagyományos kézművesség és a modern technológia ötvözésével olyan villát hoztak létre, amely rezonál az ott élőkkel, egyedülálló és fenntartható életélményt kínálva.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások