1-12 megjelenítése a(z) 13 elemből.
Minőség, jelenlét, együttműködés – 120 éves a Magyar Építőművészek Szövetsége

A MÉSZ idén ünnepli alapításának 120 éves évfordulóját. A legrégebbi szakmai építész szervezet a jubileumi évben számos programmal készül, hogy tisztelegjen az alapítók emléke előtt, megemlékezzen az elmúlt százhúsz év történéseiről, eredményeiről és kitekintést nyújtson napjaink építészetére is. A jubileumi év főtámogatója a Leier Hungária Kft.

Megkezdődött a borsi kastély felújításának második üteme

Az első ütemben minden szükséges szerkezeti megerősítést, pótlást, cserét elvégeztek, újjáépítették és egységes cserépfedéssel látták el a teljes épületegyüttes tetőszerkezetét, megújították a padlókat és a nyílászárókat. Ezenkívül megkezdték a restaurátori munkákat is, például a nyílások kőkereteinek tisztítását, szükség szerinti kiegészítését, pótlását. A homlokzatok és a belső terek a második ütemben nyerik el végső formájukat, az épületegyüttes átadása 2020 első felében várható. A helyreállítás a szlovák és a magyar kormány együttműködésében zajlik.

Megnyílt a Meininger Hotel, a "fiatalok szállodája"

Múlt csütörtök délelőtt, április 11-én került sor a Meininger Budapest Great Market Hall megnyitójára, amely rendkívül izgalmas épített környezetben helyezkedik el a Vámház körút és az egykori Közraktárak között, a Csarnok téren. A fiatal átutazókra specializálódott hotel 2016-os alapkő-letételét hosszú várakozás előzte meg a válság évei alatt. A látszóbetonból készült hullámzó homlokzatú épületben hét emeleten, 184 szobában összesen 744 ágyat helyeztek el, továbbá az épülethez tartozik egy négyszintes, 130 férőhelyes parkoló, amely a kerület parkolási problémáit is hivatott mérsékelni.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások