1-12 megjelenítése a(z) 36 elemből.
Megnyílt a látogatók előtt az újjáépített Szent István-terem – sajtóbejáráson ismerkedtünk a teremmel és a kiállítással

A Budavári Palota rekonstrukciójáért a Várkapitányság felel, a munka a Nemzeti Hauszmann Program keretében valósul meg. A déli összekötő szárnyban újonnan kialakított egykori Szent István-terem a rekonstrukció első megvalósult eleme, amely a mai naptól, 2021. augusztus 20-ától minden érdeklődő előtt nyitva áll.

Elkészült az újjászülető Szent István-terem különleges mennyezete és parkettája

Az ütemterv szerint haladnak a Budavári Palotában újjászülető Szent István-terem munkálatai. Most elkészült a csodálatos terem látványos mennyezete és parkettája, az egyedi bútorok többségének megmunkálásával is végeztek a szakemberek. A pazar falburkolat kialakítása lesz az egyik következő feladat. A Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi termét augusztus 20-tól csodálhatják meg az érdeklődők.

Kortárs és Arts&Crafts együttélése a torontói kertvárosban

Az 1910-es években épült kertváros területe ősidők óta lakott, már Kr.e. 6000-ben is volt itt egy település. James Baby, egy francia-kanadai kereskedő 1500 hold földterületet vásárolt itt az 1820-as években, és a föld egészen 1910-ig a család tulajdonában volt, amikor is a kormány katonai célokra megvásárolta. Végül nem katonai barakkok épültek itt, hanem egy Robert Home Smith nevű emberé lett, aki kiépítette az angol hangulatú kertvárost, amelyet úgy hirdettek: „egy kis Anglia, távol Angliától”.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások