A műemlékvédelem szűkülő körei Pécsett 1951 és 2020 között – 11. rész

Az egykoron védett, mára elbontott objektumok. A városfalhoz tapadó belvárosi területek

Esze Tamás u. 4-6. sz. alatti lakóházak

A történeti belvárosban tett "műemléki hiánylistánk" számba vételét követően a következő fejezetekben a városfalhoz tapadó egykori műemléki védelemmel rendelkező objektumokkal ismerkedünk meg.

A városfal közvetlen környezete a török hódoltság után jó száz évig beépítetlen maradt. Madas József 1722-es térképvázlata[1] alapján tájékozódhatunk, valamint az utca másik oldalán lévő páratlan számú házsor telektörténetét vehetjük itt is alapul.

A Schlossberg területe, a püspökvár tulajdonképpeni előtere, „glácisza” csak 1787-ben került felparcellázásra, majd beépítésre. A török hódoltság utáni első pécsi püspökről, Radonay Csongorról nevezték el az utcát, amely később az Esze Tamás nevet kapta a második világháború után.

Az 1865-ös kataszteri térképen látható, hogy a Barbakán ekkor már teljesen körbe van építve. A 4. szám alatti épület rá is simult a körbástya délkeleti karéjára. A 6. és 8. szám alatti lakóházak oldalhatáron álló beépítéssel a nyugati telekhatárra tapadtak. A 6. számú ház U-alakú, a 8. számú ház L-alakú beépítéssel rendelkezett, mindhárom telken egy-egy udvari melléképület.

Az 1912-es kataszteri térképen látható, hogy a belső tömbök kisebb változásai ellenére a beépítés megegyezik az 1865-ös, ill. az 1872-es állapottal. A körbástya mögötti várárokban teniszpálya, később jégkorcsolyapálya működött.[2]

1951-ben a középkori városfalak maradványait és a Barbakánt is műemléki védelem alá helyezték, a Radonay utca 4. é 6. szám alatti házak csupán a Genthon-féle kistopográfiában kaptak rövid említést.[3]Több esetben előállt az a helyzet, hogy a városfalak védettsége miatt a különböző telkeken lévő kevésbé értékes, vagy teljesen értéktelen házak is valamiféle védelemben részesültek a teljes ingatlan műemléki védettsége miatt. A konkrét esetben ezek a házak jogi védelem nélkül maradtak.

A városfalak kiszabadítása már a második világháború alatti időkben foglalkoztatta a városvezetést és Gosztonyi Gyula építészmérnök, egyházi főépítész közreműködésével tettek előkészületeket a munkálatok elvégzésére. A világháború után ez a kérdés továbbra is nyitott maradt, de az 1960-as években megkezdődött a Barbakán körüli térség kiszabadítása. A négy szektorra oszló városmagot szerették volna kímélni a nagyobb forgalomtól, valamint a püspökvárat és környékét körbejárhatóvá tenni. A Barbakán és környékének rendezése így vált elsődleges feladattá, melynek során elbontásra kerültek pl. az egykori Radonay, ill. későbbi Esze Tamás utca páros oldalán álló házai.[4]

Képi forrásokból tájékozódhatunk arról, milyen jellegű épületek voltak ezek: az Esze Tamás u. 4. szám alatti lakóház 5-nyílástengelyes épület, melynek keleti axisában volt megtalálható a gyalogos bejárat. Az épület legfőbb értéke a későeklektikus vakolatarchitektúrája, egyenes záródású nyílászárókkal, a kőlábazatban szellőzőnyílásokkal. Az ablakok körüli szalagkeretezés, felettük az ajtó síkjával megegyező magasságban íves szemöldök díszítette a homlokzatot, melyet kiugró főpárkány keretezett. Az Esze T. u. 6 szám alatti épület 4-nyílástengelyes utcai homlokzattal rendelkezett, a kapuja közvetlenül az udvarra nyílott. A homlokzat megformálása egyszerű volt: kőlábazat felett, egyenes záródású, háromosztású ablakok, szalagkeretezéssel, vonalszerű szemöldökkel. Egyszerű főpárkány zárta a homlokzat síkját, a tetőzetet lekontyolták.[5]

Az 1967. évben kelt bontási határozat engedélyt adott az Esze Tamás u. 6. szám alatti épület elbontására[6], ezt követően a teljes házsort elbontották, a Barbakán teljes egészében láthatóvá vált.

Jelenleg a Barbakán és közvetlen környezete térburkolattal fedett, rendezvények megtartására is alkalmas tér, mely egyben a város egyik kiemelt látványosságaként egyfajta modern „városkapu” a nyugati irányból a belvárosba érkezőknek.

Műemlékvédelmi szempontból izgalmas kérdés, hogy egy ilyen fajta, házak, házsorok elbontásával járó rekonstrukció milyen mértékben tekinthető - elméletileg mára meghaladott - purista hozzáállásnak. Turisztikai szempontból, valamint az építmények jókarbantartási lehetőségeinek szempontjából ez volt az egyik legjobb megoldás, még annak árán is, hogy történeti értékű épületek kerültek elpusztításra, még ha azok – jogi védelem híján – nem is képeztek védett műemléki értéket.

/folyt.köv./