Épületbejáráson mutatták be a sajtó képviselőinek a kivitelezés alatt álló Demo Hub projektet.
Az épületbejáráson a sajtó képviselői megismerhették az átalakítás alatt álló egykori iskolaépületet, amelyben 26 db bérlakást hoznak létre a garzontól a négy lakószobás, két fürdőszobás lakásig. A teljes alapterület kb. 2 000 m2, a lakások 3 szinten helyezkednek el.
Karácsony Gergely főpolgármester arra emlékeztetett, hogy Budapesten komoly lakhatási válság van, nagyon magasak a lakásárak, ezért ez a projekt szellemiségében is fontos, és remélhetőleg számos hasonló beruházás fogja követni, hiszen sok üres épület van még, amelynek lehetséges a lakó funkciójú hasznosítása. Nem feledkezhetünk meg az energetikai válságról sem, az újonnan kialakított lakások hőszigetelésére és a napenergia-hasznosításra is figyelmet fordítottak a tervezés során.
Komoly, egyelőre kiaknázatlan potenciál van a funkciót vesztett épületek átalakításában, már tervezik az épülethez az udvaron keresztül csatlakozó másik üres tömb hasznosítását is, és újabb helyszíneket is vizsgálnak.
Dr. Nagy Judit projektvezető felidézte, hogy a projektre még 2023-ban nyerték el a támogatást, de hasonló projektek megvalósításához jelenleg is keresik a további EU-s forrásokat. A kivitelezés decemberben fejeződik be, a lakóközösség összetételének meghatározása folyamatban van.
Humayer Balázs, a projekt szakmai vezetője kiemelte, hogy az esztétikára is figyelmet fordítottak, ezért is vonták be a munkába a Kortárs Építészeti Központot. A BME Urbanisztika Tanszékkel együttműködve szerveztek a helyi lakosságot megszólító, bevonó programokat, illetve a jelenlegi építkezésbe bevont "A" épületben értékmentő workshopot tartottak, amelynek során számos tárgyat kimentettek az épületből, amelyeket jelenleg a következő ütemben átalakítandó "B" épületben őriznek. A pályázat keretében előírás, hogy diverz lakóösszetétel legyen, ezt célozzák a változatos méretű lakások is. A lakók beköltözése 2027 elején várható.
Az épületbejáráson Kőműves Márton és Takács Ákos, a Mókembé tervezőiroda építészei kalauzolták a résztvevőket. Tőlük megtudhattuk, hogy az épület sarkán kialakítandó közösségi tér fontos eleme a projektnek, ez célozza, hogy a lakók idővel közösséget alkossanak. Mivel sok jövőbeni lakónak ez lesz az első önálló lakása, nem törekedtek a co-housing modell követésére, inkább a lakói autonómiát tartották szem előtt, összkomfortos, önálló lakásokat terveztek, amelyeket teljesen felszerelt konyhával és mosógéppel bocsátanak majd a bérlők rendelkezésére.
Megtudhattuk, hogy bár az iskola az 1960-as években épült, a telek kerítése még a korábbi villaépület idejéből származik, és a mostani átépítés is érintetlenül hagyja. Az épületbe nem terveztek liftet, de a földszinten lesznek olyan lakások, amelyek akadálymentesíthetőek. Az épület alatti kb. 800 m2-es pincében lakásonkénti tárolókat alakítanak ki.
A bemutatott földszinti lakás a legkisebb, 39 m2-es lakástípusba tartozik. Az iskola oldalfolyosós elrendezését megtartották, így világos folyosóról közelíthetőek meg a lakások. A lakóegységeket úgy tervezték, hogy a konyhák és a vizesblokkok egymás fölé essenek. Minden lakás kap egy franciaerkélyt: az udvarra néző minden második ablak parapetét kibontják, így magasabb lakókomfort érhető el. A tetőterasz egy része burkolt, járható felület lesz, másik részén extenzív zöldtetőt alakítanak ki.
A lakások fűtését padlófűtéssel és fan-coillal fogják megoldani. A homlokzati hőszigetelést grafitadalékos EPS táblákkal oldják meg. A pinceszint fűtetlen, hőszigetelés a pince mennyezetén készül. Az eredeti épület tartószerkezetében kevés tartalék volt, ezért az átalakításnál gipszkarton válaszfalakat alkalmaznak, és a padlórétegrendeknél is törekednek a minél kisebb össztömegre.
Az egykori iskolaudvar közös belső kertté fog átalakulni, amely a "B" épülettel együtt összesen mintegy 50 lakást fog kiszolgálni.
Részletek a sajtóanyagból:
"Az AHA Budapest egy innovatív lakhatáspolitikai kezdeményezés, amelynek célja új, fenntartható és társadalmilag is működőképes városi lakhatási modellek kipróbálása és meghonosítása Budapesten.
A projekt központi eleme a Demo Hub, amely egyszerre fizikai fejlesztés és szakmai-demonstrációs tér: egy olyan pilot, amely kézzelfogható módon mutatja be a jövő megfizethető lakhatási megoldásait."
"Az AHA Budapest egy hosszú távú, kísérleti és demonstrációs program, amely a budapesti lakhatási rendszer megújítását célozza. A projekt jelentősége abban áll, hogy konkrét, valós környezetben tesztel új megoldásokat, miközben aktívan építi a társadalmi elfogadottságot és szakmai diskurzust a jövő városi lakhatásáról."
"A projektet egy sokszínű, egymást kiegészítő szervezeti együttműködés valósítja meg, Európai Uniós társfinanszírozással és az European Urban Initiative (EUI) támogatásával. A Fővárosi Önkormányzat biztosítja a stratégiai irányítást és a program hosszú távú beágyazását. A Kortárs Építészeti Központ a közösségi bevonásért és a részvételi tervezésért felel. A Nart Architects és a MOKEMBÉ kollektíva alakítja az építészeti koncepciót és az újpesti Demo Hub fejlesztését. A digitális eszközök fejlesztését a Popcode Kft. végzi, míg az Utcáról Lakásba! Egyesület a szociális támogatás szakmai kivitelezését biztosítja. A MEHI az energiahatékonysági megoldások szakértője, a Városkutatás Kft. pedig elemzésekkel és kutatással támogatja a projektet. A projekthez csatlakozott három külföldi város is, Breda, Pula és Alfafar, akik a magyarországi implementációt szorosan nyomon követve azon dolgoznak, hogy az innovatív projektelemek közül mit tudnak a saját helyi igényeikre szabva átemelni és megvalósítani."
Forrás: sajtóközlemény, helyszíni bejárás – 2026. 06. 22.

Építész Tervezői Nap szeptember 17-én