Kedvenc helyeim és épületeim Északon, 3. rész

Bevezetés

Történelme során az egykor szebb napokat látott Litvánia ma is a katolicizmus keleti védőbástyája, pedig a büszke nép tagjai legutolsóként vették fel a kereszténységet Európában a 14. század végén. Belegondolni is borzongató, hogy a Lengyelországgal közös uniójuk évszázadai során nagyobb ország határai között élhettek a lengyelek és a litvánok, mint a korabeli franciák. A mai Belorusszia, Ukrajna nagy része, sőt még Oroszország egyes nyugati területei is hozzájuk tartoztak, miközben hősiesen küzdöttek minden keletről, délről és nyugatról érkező veszedelemmel, legyen az tatár, török, orosz, vagy éppen maga a Német Lovagrend.

A lengyel-magyar kötődéseink ezeréves története sokak által ismert, de talán kevésbé köztudott, hogy Báthory István erdélyi fejedelem 1576 és 1586 között nem csak a lengyel király koronát, hanem a Litvánia nagyfejedelme címet is viselte. 1579-ben ő alapította a Vilniusi Egyetemet, de a lengyel és litvánok körében máig tartó respektjét az oroszok elleni győztes hadjárataival vívta ki.

Jelen cikkben azonban nem az újkor, hanem a középkor világába utazunk vissza, hogy a Vilniustól nem messze található Trakai várának történetével megismerkedhessünk.

Történelmi háttér

Mindaugas, Gediminas, Vytautas – kevéssé ismert, a magyar történelem-oktatásban egyáltalán nem szereplő nevek, pedig a három balti nép (észt, lett, litván) közül a litvánok rendelkeznek konkrét, néven nevezhető történelmi alakokkal, akik mára szinte mitikus hősökké váltak. Gondoljunk csak a 13. században élt Mindaugasra, akit a magyarországi mongol támadások időszakában választottak királlyá egyes litván törzsek. Ő a litván történelem első és mindeddig egyetlen királya, akit különböző nézeteltérések miatt 1263-ban a szomszédos fejedelmek meggyilkoltattak.

Az ő örökségét próbálta továbbvinni Gediminas fejedelem, aki sikerrel védte meg az ország határait és folytatott gyümölcsöző kereskedelmi tevékenységet szomszédjaival. A lakosság az ő idejében még mindig pogány rítusokat követett, a kereszténységet egészen a 14. század végéig elutasították. Ettől függetlenül Gediminas Szent László királyunkra, mint követendő előképre tekintett.

1386-ban minden megváltozott. A Keştutis örökébe lépő Jogaila (később Jagelló, egyben a Jagelló-ház alapítója) politikai házasságot kötött Nagy Lajos királyunk (1370 és 1382 között lengyel király is) lányával, Hedviggel. Hedvig korai halála után rövidesen Lengyelország védőszentje lett, sokakkal együtt a krakkói Wawelben, a lengyelek pantheonjában nyugszik. Jagelló a megkötendő házasság fejében felvette a kereszténységet, ami legalább olyan döntő jelentőségű volt, mint a magyarok krisztianizációja a 11. század legelején. Jagelló uralkodásának legfontosabb csatájára 1410-ben került sor, amikor az egyesített lengyel-litván hadak Grünwaldnál szétverték a német lovagrend katonáit.

A hősök sora azonban még mindig nem ért véget. 1392-ben egy kismértékű hatalommegosztásra került sor, amikor Jagelló unokatestvérét, Vytautast nevezte ki Litvánia nagyhercegévé, majd később fejedelmévé. Nagy Vytautas 15. század eleji uralkodásának időszaka volt a Litván Nagyfejedelemség csúcskorszaka, a területi nagyságot, az európai horizonton képviselt politikai erőt is beleértve.

Innen aztán már csak lefelé vezetett az út: az 1569-es lublini unióval Lengyelország és Litvánia névleg egyesült, de a nemesi köztársaság, a Rzeczpospolita intézménye, és azon belül is a nemesi vétó rendkívüli módon aláásta a parlament működését, hosszabb távon pedig az ország végletes meggyengüléséhez vezetett. Így fordulhatott elő, hogy a 18. század végén a környező nagyhatalmak, a Habsburgok, a poroszok és az oroszok három ízben is felosztották Lengyelországot, mígnem 1795-re a térképről teljesen eltűnt a középkori és újkori Európa egyik legnagyobb állama, nem kis hatalmi vákuumot okozva ezzel Kelet-Európában.

Trakai vár építése és felújítása

Vilniustól kb. 20 km-rel nyugatra fekvő Galvė-tó közepén lévő kis szigetre épült fel a Trakai lovagvár a 14. század végétől. Litvánia egyik leglátogatottabb műemléki együtteséről van szó. A sziget akár körbe is hajózható, a vár pedig egy fahídon keresztül mindenki számára könnyen megközelíthető.

Az építkezés még Keştutis fejedelemségének idején megkezdődött, a 14. század végéig kiépültek a véderőműveket, a belső vár részeinek teljes kiépítése azonban már Vytautas fejedelemhez kötődik. Az épületegyüttes egy négytornyos elővárból és egy vizesárokkal elválasztott belsővárból áll.

Vytautas 1430-ban bekövetkezett halálát követően a vár jelentősége egyre csökkent és lassú, több évszázados pusztulásnak indult. A régészeti feltárások még a cári Oroszország idején, a 19. században megkezdődtek, a kutatók felmérték a károkat és megindult a lassú visszaépítés is. A szovjet korszakban „nemzeti” szimbólumnak tekintett vár felújítása politikai okokból elhúzódott, de ennek ellenére a több évtizeden át zajló rekonstrukció 1961-re befejeződött. Megtörtént a falak stabilizálása és megerősítése, valamint az épületegyüttes korszerű vissza- és újjáépítése. A kőalapokra téglából készült kiegészítések kerültek, mely teljesen megfelelt a korabeli műemlékvédelmi szempontoknak.

A vár sziluettje minden évszakban megkapó, hihetetlenül harmonikusan illeszkedik a tájba az épületegyüttes. A szigetre egy fahídon keresztül juthatunk be, ahol a rekonstruált kaputornyon át juthatunk be az elővár udvarára. Itt mindenféle interaktív kínzóeszköz és játék áll a középkort jobban átélni kívánó látogatók rendelkezésére.

Kőből és téglából sikerült újraalkotni a belsővár együttesét is: az öregtornyot és a két hozzákapcsolt épületszárnyat. Az elővárban ma többféle kiállítást csodálhatunk meg: különböző porcelán, érem és vadászati gyűjteményeket. A belsővárban pedig három szinten találhatóak a reprezentatív terek, a kincstárral és a fejedelmi trónteremmel együtt.

Műemlékes szemmel az egyik legérdekesebb kiállítás az épület kutatásának és visszaépítésének hiteles történetét feldolgozó anyag szolgáltatja. A fotókon, rajzokon, terveken és modelleken keresztül kirajzolódik a műemléki helyreállítás több évtizedes folyamata.

Litvániát csak ezért az egy épületért is érdemes felkeresni, azt követően nem tudunk szabadulni a litván hősök emlékétől.

/folyt.köv./
A Szerző fényképfelvételeivel