Szín és fény 2015 szimpózium

A szimpóziumon – meghívott előadóként – mérnökök, építészek, művészek, és egyetemi oktatók, vetített képes előadásaikban különféle szempontok szerint közelítették meg az egyébként igen nagy terjedelmű témát. A szimpózium elnöki funkcióit Tilles Béla szobrászművész, az Interdiszciplináris Szakosztály vezetője töltötte be. Bevezetője előtt, szomorú kötelességének eleget téve jelentette be, hogy Miskei László festőművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének alelnöke, az eddigi – évenként megrendezett – szimpóziumok mindenkori szervezője, levezető elnöke, és „spiritus rectora", 2015. szeptember 20-án végleg eltávozott az árnyékvilágból. A szimpózium résztvevői néma felállással tisztelegtek emléke előtt.

Az első előadást dr. habil. Ábrahám György DSc, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mechatronika, Optika, Gépészeti Informatika tanszék egyetemi tanára tartotta meg, "Az emberi színlátás és színtévesztés" címmel.
A világot öt érzékszervünkkel érzékeljük. A modern embernél az érzékszervek információközvetítő szerepe körülbelül így alakul: látás 90%, hallás 5%, tapintás 2%, ízlelés 2%, szaglás 1%). Ezért nem mindegy, hogy a látásban rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználjuk-e. Az információvesztés a színérzékeléskor rontja az életminőséget, rontja az információfeldolgozás biztonságát, és ezeken keresztül negatívan befolyásolja a felismerés reakcióidejét.

Egy jó színlátó több millió színárnyalatot meg tud különböztetni, egy színtévesztő csak pár ezret, esetleg csak pár százat. Ezért nem veszi észre például, hogy beszélgetőpartnere elpirul vagy elsápad, így fontos metakommunikációs ismeretektől esik el. Nem veszi észre gyermeke arcszínén, hogy lázas. Nem tud megkülönböztetni érettebb és kevésbé érett gyümölcsöket, nem veszi észre az eltérő színárnyalatokat fogpótlásnál, kozmetikai szereknél. Szinte az élet minden területén hátrányos helyzetben van a jó színlátókhoz képest. A színtévesztők színkontraszt-érzékenysége kisebb az ép színlátókénál, ezért kevesebb részletet tudnak felismerni környezetükben. Több mint 100 olyan foglalkozás ismert, amelyeknél a színtévesztés hátrányos helyzetet jelent. Gyermekkorban a tanulásban és az önértékelésben is hátrányos helyzetbe kerül a kisgyermek. Gyakoriak azok a balesetek, melyekben színtévesztők áthajtanak a pirosan világító sorompó lámpa ellenére a síneken. A színtévesztőknél információvesztés következik be, bizonyos elektronikai berendezések kijelzőinek leolvasásakor. A színes látás eszköze a szem és agy. A nappali látás elemei, a csapok, kevésbé érzékenyek, ezzel szemben színesen látnak. A látás érzékelő elemei az esti fényben működő mintegy 130 millió pálcika és a nappali fényben működő mintegy 7 millió csap. A csapokban három különböző pigment található. Ezek közül egyik a vörös, másik a zöld, harmadik pedig a kék fényre érzékeny. Ezek a pigmentek nyelik el a fény vörös, zöld illetve kék részét, és attól függően, hogy melyikből mennyit tudtak elnyelni, kialakulnak a színárnyalatok.

A színtévesztés gyakorisága Észak-Amerikában, és Európában 8%, Afrikában, Ázsiában 6%, Közép-Amerikában 4%, míg a sarkvidékek környékén 2%. A színtévesztés örökletes probléma, amely az X kromoszóma rendellenességéből adódik. Magyarországon körülbelül 400 ezerre tehető a színtévesztők száma.

Színlátásunkat alapvetően két képességünk határozza meg. A színidentifikáció, azaz hogy képesek vagyunk-e helyesen megállapítani a színeket, és a színdiszkrimináció, azaz a különböző színek megkülönböztetésének képessége. A színtévesztők színidentifikációs és színdiszkriminációs képessége rosszabb az ép színlátókénál. A színtévesztés oka az új kutatási eredmények szerint a rendellenes receptor érzékenységi tartományának eltolódását jelzik. Ez a megközelítés teljesen összhangban van a színtévesztés korrekciójának módszerével.

A rendellenesség kiküszöbölésére egy speciálisan erre tervezett filtert használnak. A réteget úgy kell megtervezni, hogy a rajta áthaladó fény spektrumát oly módon változtassa meg, hogy az a színtévesztőben az ép színlátóhoz hasonló ingerületet váltson ki. A réteg tervezésénél ügyelni kell arra, hogy a közepes hullámhosszakon fejtse ki hatását, ahol a rendellenesség fellép, miközben a hosszú és rövid hullámhosszakon minél kevesebb hatása legyen.

A második előadást Szende Árpád Alpár-díjas építészmérnök, színdinamikai és építészeti formatervező szakmérnök, nemzetközi színszakértő, a BME Építőanyagok és Magasépítési Tanszék vendégtanára tartotta meg "Diszharmónia a szín és fény alkalmazásában" címmel, és mottójául Pilinszky János sorait választotta: „Szép az, amit egy halálraítélt is tud nézni a cellája falán”.

A diszharmónia definíciója: a harmónia hiánya, egyenetlenség. A harmónia valamely műalkotás elemeinek szép térbeli hatást keltő összhangja és arányossága, kiegyensúlyozottsága. Az MSZ 7300 Coloroid színrendszer megfogalmazása szerint a harmonikus kompozíció a színek esztétikai céllal létrehozott együttese, amelynek tagjai összhangban vannak egymással. Harmonikus kompozícióban legalább egységnyi harmóniaszín-különbségnyi távolságra vannak a színek egymástól. A szabvány jelölése szerint A a színezetet, T a telítetséget, míg V a világosságot jelöli. Harmonikusak azok a színegyüttesek, melyek tagjainak A és T színjellemzői megegyeznek, V színjellemzői pedig számtani vagy mértani sort alkotnak, vagy A és V színjellemzői megegyeznek, T színjellemzői pedig számtani vagy mértani sort alkotnak, illetve a fenti két speciális esetet összegezve a színjellemzők megegyeznek, de T és V színjellemzők együtt változnak egy egyenesen, ahol az osztópontok távolságai számtani vagy mértani sort alkotnak. A (T, V) párok több párhuzamos egyenesen is elhelyezkedhetnek, mindegyiken azonos számtani vagy mértani sor szerint. E szabályok egy vagy több színezetre egyaránt vonatkozhatnak. A több színezet közül kiemelt fontosságú a 2 színezetű dikróm vagy a 3 színezetű trikróm harmónia, és a komplementer színezeti harmónia. Bemutatásra került mind az analóg, mind a digitális harmóniaszerkesztő, a digitális színtervező programmal együtt.

A továbbiakban jó példák és anomáliás példák is láthatóvá váltak, a gyerekmunkákon át a felsőfokú oktatás és a posztgraduális oktatás keretében készült munkákon keresztül a megva-lósult munkákig. Ezenközben felsorolta az előadó mindazt a szempontot (inhomogén felületek, utcaképi összefüggések, hangsúlydiagram, felületi arányok, sebesség, történeti kor, kilátás-rálátás szerkesztése, felületképzések technológiája, öregedés, preferencia és asszociációs teszt, formavizsgálat), eszközt (Maxwell-tárcsa, spektrofotométer), és metodikát (tervezési-, szakértői metodika, színbehatárolási módszerek – numerikus-, színintervallum-, vizuális síkbeli-, térbeli színbehatárolási módszer –, színkoncepció harmónia rendszere, színkonszignáció, színtűrés), melyeket a tervezés, és megvalósítás folyamatában fel kell használni.
Adolf Loos véleménye azonban mindezek felül nem hagyható figyelmen kívül, vagyis megszívlelendő: „Biztos színérzék nélkül nem lehet a színekhez nyúlni úgy, hogy ne kísértene az ízléstelenség veszedelme!”

A fények természetes vonatkozásai között említésre került a megvilágításokon kívül a természeti jelenségek sora (eső, köd, villámlás, tél, nyár, évszakok, nappal, éjszaka), és az olyan speciális jelenségek, amelyek mesterséges megfelelői is léteznek. Ilyen a tükröződés, az üvegfelületek, az üvegszálbeton, és a különféle nyílások fény-árnyék-jelenségei. Persze előfordulhatnak mindezen jelenségek együttesen is. Az ember okozta jelenségek között a tűz, és a különféle fényjelenségek jöhetnek számításba. És itt vetődött fel a fényszennyezés fogalma, definíciója, és a példák sora, az eddig elrendelt szabályozásokkal együtt.

Az előadás egy szakrális épület szín- és fényhasználatának bemutatásával fejeződött be. Nevezetesen a Jankovics Tibor által tervezett Badacsonytomaji Szent István kápolna lerült terítékre, amelybe Udvardi Erzsébet Szent István képét helyezték el mint tituláris képet. A szentély falába beépített fénykapszulán keresztül bejutó fénysugár, éppen augusztus 20-án vetődik a padlóburkolatba gravírozott Szent István aláírására.

Professzor dr. Nemcsics Ákos DSc az óbudai egyetemről „A fény és az épített környezet (a város fényei)” címmel tartotta meg előadását. A fény fizikai értelmezésén és a látás folyamatainak ismertetésén túl sorra felvetette az előadás a lehetséges előfordulásokat, mind a természetben előfordulóan, mind az ember által előállítottan. A vetített képek, példák az előzőekben felállított rendszerben elfoglalt helyük szerint sorjáztak, és az előadó kommentárjai kísérték. A természeti jelenségek, és az ezek által okozott látványok bemutatása részletesen történt meg. Az ember által történő lehetséges beavatkozások ismertetésén túl az előadó méltatta az ezek kapcsán létrejövő látványokat, és a nem ritkán adódó károkat is. Külön nyomatékkal foglalkozott a fényszennyezéssel, bőséges és elrettentő, javarészt észak-amerikai történésekkel illusztrálva mondandóját.

Szünet után emelkedett szólásra professzor dr. Meggyesi Tamás DSc a Budapesti Műszaki és gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Karának Urbanisztikai Tanszékéről. Előadásának címe „A szakrális tér és a fény” volt.
A vetített képes előadás először a történeti korok kiemelkedő térképzéseivel, és ebben a fény szerepével foglalkozott behatóan, definiálva a szakrális teret is. Idézte Hippói Szent Ágoston püspök, filozófus, egyházatyát, aki ekként fogalmazott: „a szépség az igazság ragyogása”.

Felhívta a figyelmet a szerkesztések, térképzések, az épületszerkezetek tudatos alkalmazására, valamint a szemlélők helyes értelmezésének szükségességére. A történeti korok után a XX. század legszebb példáit citálta, de bemutatta már a legújabb idők e tárgykörben született meghatározó szakrális térben megfogalmazott alkotásait is. Nagysikerű előadását egy Japánban épült keresztény templom példájával zárta, ahol is felhívta a figyelmet egy fából készült keresztre, ami a kereszt-forma kivágásával készült, és percepcióját a háta mögül előtörő fény biztosította. A korpusz hiánya értelmezése szerint utalhat a feltámadásra.

A művésztanárokat professzor Mengyán András Munkácsy-díjas festőművész, grafikus és designer, a bergeni (Norvégia) Képző- és Iparművészeti Főiskola tanára képviselte. Előadásának címe „A fény szerepe a képzőművészetben” volt. Áttekintette a XX. század utolsó harmadában kialakult művészeti irányzatokat, amelyek a fény alkalmazásával hoztak létre művészeti alkotásokat. Ezen irányzatok legkiemelkedőbb alkotóinak műveit vetített képekkel illusztrálta, és kommentárokkal kísérte. A bemutatott képzőművészeti alkotások reprezentálták szinte az egész világ korszakra és szemléletre jellemző műtárgyainak jelentős részét, hangsúlyt adva a magyar vagy magyar származású művészek produktumainak, kiállításainak.
Végül, de nem utolsó sorban bemutatta saját művészeti tevékenységét reprezentáló műveit, egészen visszanyúlva az 1980-as évekig, de e folyamatban eljutva napjaink számára megfogalmazódó művészeti problémáiig, és természetesen az ezek nyomán megformált művekig.

A szimpózium utolsó előadását Tilles Béla szobrászművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ), Interdiszciplináris Szakosztálya vezetője tartotta. Előadásának címe „A fény és a szín, mint környezetalakító tényezők” volt. Az előadás – az Interdiszciplináris Szakosztály eredeti célkitűzéseivel összhangban – röviden áttekintette a fény és a szín környezetalakító szerepét. Kiemelte fontosságát az összhang – azaz a harmónia – megteremtésének elkerülhetetlenül szükséges voltát. Ezenközben a különféle szakterületek (urbanisztika, építészet, képzőművészet, iparművészet, közlekedés, közműszolgáltatások, műtárgyak stb. …) egymásra figyelésének, egyeztetésének, alkalmazkodó képességének, egymásra hatásának mint az alkotói folyamat velejáróinak szükségességét, különös tekintettel a színek és fények alkalmazásában illetve létrejöttében.

Mind az előadók, mind a résztvevők most is, mint az eddigi szimpóziumok mindegyikén hangsúlyozták az összefogás elkerülhetetlen kényszerét minden környezetalakító folyamatban résztvevő között, hogy épített környezetünk használhatóbb és szebb legyen.