Nemcsics 90

Dr. Nemcsics Antal festőművész, egyetemi tanár, szakíró, színdinamikai kutató, a Magyar Tudományos Akadémia VI. Műszaki Tudományok Osztálya, az Association Internationale de la Couleur (AIC) Magyar Nemzeti Bizottsága és az Építéstudományi Egyesület Színdinamikai Szakosztály tiszteletbeli elnöke 90. születésnapjának ünnepsége és Szín, művészet, tudomány című kiállításának megnyitója 2017. június 20-án, 17.00 órakor volt a pestszentlőrinci Kondor Béla Közösségi Házban (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.).

Az egybegyűlteket Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere köszöntötte, míg a kiállítást megnyitotta Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író. A július 9-ig, 9–19 óra között megtekinthető kiállítást az ünnepelt és Nemcsics Endre festőművész rendezte.

A kiállításmegnyitót meghitt ünnepség követte, melyen a Nemcsics nagycsalád muzsikált, énekelt. Ebből az alkalomból köszöntőt mondott dr. Áldozó Tamás Pápaváros polgármestere.

Ezután következtek Feledy Balázs művészettörténész elnökletével a szakmai laudációk. Ennek során előadást tartott Becker Gábor egyetemi tanár, az MTA Építészeti Tudományos Bizottság elnöke, Szende Árpád Alpár Ignác-díjas építészmérnök, az MTA AIC MNB titkára és az ÉTE Színdinamikai Szakosztály elnöke, Tilles Béla festőművész, képzőművész, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Interdisciplináris Szakosztálya elnöke, Török Ferenc Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár és Ürmös Péter képzőművész, nemzetközi színdinamikai szakértő.

Az ünnepelt Szín, művészet, tudomány című könyvének bemutatója is ebből az alkalomból volt, melyet Szabó Zsófia Lilla művészettörténész és Szelényi Károly fotóművész mutatott be.

Az alábbiakban adjuk közre a szerző laudatioját, mely az ünnepségen hangzott el.

Hölgyeim és Uraim!
Igen tisztelt Professzor Úr, Elnök Úr, kedves Mester, szeretett Tóni Bátyánk!

1966-ban, hetedik egyéni kiállításod alkalmával azt írta Rólad Németh Lajos, a Magyar Építőművészet folyóiratban, hogy a Te művészeted a polgári tradíciókon alapuló, a magyar valóság érzelmeket forraló ereje, hiszen a magyar képzőművészetre mindvégig az eruptív erő, az ösztönös önkifejezés volt a jellemző, kivéve azon művészeket, akiknél a művészi érzékenység, líra, intellektuális racionalitással párosult. Azon kevesek közé tartozol, aki ilyen művész, és így a magyar művészet poeta doctusa.

Most még ehhez mi hozzátehetjük – miután az adott időben ez nem volt lehetséges –, a töretlen hitet, mellyel hirdetted, tanítottad, megkövetelted az igazságot. Valahogy úgy, ahogy Mészöly Miklós író mondotta, valamikor a 60-as években: „fejjel a falnak, és az ütött résen előre!”

Talán nem véletlen, hogy amikor a professzor Úr, 1951-ben elkezdett tanítani tanársegédként a Műegyetem, Építészmérnöki Karának Rajzi Tanszékén, elkezdődött és egyre szorosabbá vált kapcsolata az építészettel, mely később kiszélesedett a környezettervezésre, interdisciplináris metodikával. Beteljesítette tehát Majakovszkij versének programját: „Ecseteink – az utcák. A tereink – paletták.”

E szemlélet azonban soha nem feledtette, hogy a festőművész a mesterétől, Szőnyi Istvántól örökölt szubtilis lírát továbbfejlesztve szenzibilis színlátással. És az idők folyamán kutatásai is eredményre vezettek, melyek eredményei is megjelentek, de most már minden tevékenységében. Ez a kettősség – mely azonban mindig tökéletes harmóniában egyesül –, és mely az építészi hivatást is jellemzi, a mérnök és a művész együttes jelenléte az alkotásban. Talán ez vonzotta az építészet, illetve a környezettervezés felé. Ennek a világban legrangosabb megjelenítése, hangos sikere, 1986-ban, a 42. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén bemutatott kiállítás, nevezetesen a COLORIUM (a Coloroid színrendszer szimbóluma) 12×12×10 m-es objektje.

Mesterünk tevékenységei igen szerteágazóak, csak jelzésszerűen érintve ezeket:

Festészetében megjeleníti élményeit, képeit a látás öröme hevíti, és nem absztrakt tudományos meggondolások ábrázolásai.
Táblakép festészetében a színtobzódás felszíne alatt igen tudatos, racionális komponáló szándék húzódik meg. A kolorit merevvé válása nélkül alkalmazza színdinamikai kutatásainak eredményeit. E képek ereje, signifikáns jelentéstartalmuk hordozója a szín.

A Mester szakrális művészete igen nagyszámú – közel 100 –, és nagy jelentőségű. A templomokba készült freskók, seccók, mozaikok, pannók, térrendezések, oltárok, pasztofóriumok, ambók, sedilék. E munkák a tökéletes együttélést mutatják az építészeti terekkel, függetlenül attól, hogy műemlékekről, vagy mai építészetünk tereiről van szó.

A szakralitás percepciójához kihasználja a szín – mint sugárzó energia – pszichofizikai, pszichológiai és pszichoszomatikus hatásait. E kompozíciók figyelembe vették a pasztorizáció, a liturgia, a történeti – művészettörténeti szempontokat és minden egyes esetben színdinamikai tervek készültek, élve a monád, diád, triád harmóniákkal, a komplementer-, és kontraszthatásokkal, a hagyományos szimbólumokat is alkalmazva.

Egyéb képzőművészeti tevékenységei közé tartoznak mozaikok, üvegablakok, kerámiák, muráliák, bútorok. De talán az egyik legjelentősebb, leghangsúlyosabb művészeti területe a színes környezettervezés. Ez testesíti talán legjobban meg, a festőművészet – tudomány – építészet és környezet, megbonthatatlan hármasát. E körben igen nagyszámú tervet készített, az egyedi épületek, belsők terveitől – a középületek (templomok, könyvtár, iskola, óvoda, bölcsőde), lakóépületek (Budai vár, nagypanelos épületek), ipari épületek (gyógyszergyár) és a közlekedési épületeken (3-as metró állomásai) át az egész kerületek, városrészek, települések vizuális koncepcióterveiig. Ezek voltak az első hazai tudományos megalapozottságú színtervek, melyek példaként szolgálnak mind a mai napig.

Az egyéni kiállításai meghaladják a 30-at, de igen jelentős számú csoportos kiállításon is részt vett. E helyütt kell megemlékeznünk évtizedeken keresztül hű társáról, és munkatársáról, feleségéről, Takács Magdolna festőművészről, aki nélkül e gazdag életmű nem jöhetett volna létre.

Kiváló egyetemi oktatói tevékenységét három területen fejtette ki igen eredményesen, és hatékonyan. A graduális építészképzés során egész építészgenerációkat tanított színtan – színdinamikára, és volt mesterük. Kivette azonban részét a festés, rajzolás, alakrajz kötelező, és fakultatív tárgyainak oktatásában is, nem is beszélve a nyári gyakorlati táborok oktatói gárdájának oszlopos tagjaként folytatott terepi munka tanításával.

A posztgraduális színdinamikai szakmérnök képzést nemcsak kitűnően megszervezte, hanem vezető mestere is volt 1986-tól. Keze alól több mint 100 színdinamikai szakmérnök, szakértő került ki, különféle építészmérnöki, építőmérnöki, vegyészmérnöki, faipari mérnöki, tanári, képző-, és iparművészi alapképzettség továbbfejlesztésével. Az itt végzett hallgatók képezik mind a mai napig a magyar színtervezés zászlós hajóit, akikre – szép teljesítményeik okán – mindig lehet számítani. Számos szaktanfolyamot tartott a Műegyetem, az Építéstudományi Egyesület, és a Szín és Fény Nemzetközi Közalapítvány szervezésében. E szaktanfolyamok célja, a színdinamika eredményeinek terjesztése, eredményeinek felhasználása, szélesebb társadalmi közegben.

Kutatói, tudományos tevékenysége mintegy 65 évet ölel fel. A Professzor Úr a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, majd később doktora lett. E munkássága a színdinamika tudományágának magyar kifejlesztése, definíciói, metodikái ismertetésével. A színdinamika a környezetet, a környezetben élő embert, s a környezeti elemek felületi megjelenését, a színérzetet egységes rendszernek tekinti. Kutatja e három elem, a szín, az ember, és a környezet egymáshoz való viszonyát.

A Coloroid színrendszer megalkotása, mely az egyetlen esztétikailag egyenletes színrendszer a világon. A színes környezettervezés metodikájának kimunkálása, és 2002. augusztusában az MSZ 7300 COLOROID-színrendszer nemzeti szabvány kidolgozása. E szabvány definiálta először a színharmóniát, és a színtervezés módszerét COLOROID-színjellemzők használatával, mint szabványossági követelményrendszert.

Fontos területe munkájának a tudományos közszereplés, melynek során megtörtént az MTA AIC MNB, és az MTA Építészettudományi Bizottságának Színelméleti Albizottsága megszervezése, elnökségének betöltése. Az Építéstudományi Egyesület Színdinamikai Szakosztályának megszervezése, elnökségének betöltése, és tiszteletbeli elnöksége mind a mai napig tart.

Az első kezdeményezés az MTA Építész szakcsoportján belül alakult színdinamikai csoport volt (Rados K.) 1961-ben. A BME-n 1962-ben alakult hasonló célkitűzéssel egy munkacsoport Nemcsics Antal vezetésével. 1963-ban a szín- és fénytechnikával foglalkozó szakemberek Színdinamikai Munkabizottságba tömörültek a Magyar Elektrotechnikai Egyesületben 1981-ig. A Magyar Színbizottság (MSZB) 1969-ben alakult meg. Az AIC (Association Internationale de la Couleur színekkel foglalkozó nemzetközi egyesület) megalakulása (1967) után rövidesen, az MSZB az AIC-be való felvételét 1969. június 10-i stockholmi közgyűlésen fogadták el, melyet a Magyar Külügyminisztérium 1969. július 4-én hagyott jóvá. 1972-től az MSZB társtulajdonosa lett a Kolorisztikai Értesítő című szakfolyóiratnak. Az ÉTE Színdinamikai Szakosztálya alakuló ülését 1981. augusztus 27-én tartotta, 83 fővel. Közösen az MTA Színelméleti Albizottsággal kiadták 1989-1999 között a SZINFO című időszakos tudományos értesítőt.

A Szín és Fény Nemzetközi Közalapítványt a BME, AIC MNB és CIE MNB hozta létre 1991-ben. Ennek is elnöke, kurátora volt Nemcsics professzor úr 2006-ig. Az Alapítvány színes környezettervezési koncepciók kidolgozásával, színoktatással és színkutatással foglalkozott, hazai és nemzetközi szakmai együttműködés keretében. Mint ismeretes – ha meg lett volna a Bécs-Budapesti Expo – létrejött volna a színek és fények háza, bázisául a hazai színkutatásnak és színoktatásnak.

Végül, de nem utolsó sorban szólnunk kell publikációs tevékenységéről, melyek nagy száma miatt csak a jelentősebbeket emeljük ki. Ezek a több száz (300) tudományos szakcikk és a tizenhét szakkönyv, melyekből az alábbiakat emeljük ki a nemzetközi színtéren alkalmazott oktatás és máig tartó használatuk okán: Színek tudatos alkalmazásának hatékonysága (1972), Színtan – egyetemi jegyzet (1973), A színpreferencia-indexszám rendszer (1979), Színtan-színdinamika – egyetemi jegyzet (1984), Coloroid színatlasz (1985), Színtervezési módszertan (1988), Színdinamika – a színes környezet tervezése (1990 és 2004), Színország törvényei (1996), Történelmi korok színhasználata Magyarországon (2001), Színek és muráliák a különböző funkciójú terekben (2002), Színharmónia és a vizuális mondanivaló (2003), Utazásaim színországban (2007), Szín és szakralitás (2013), melyhez most még a Szín, művészet, tudomány című kötet is csatlakozott.

E szép, és gazdag életút 90. évébe lépő mesterünknek, Assisi Szent Ferencnek tulajdonított ima parafrázisával kívánunk minden szépet és jót, mely talán leginkább jellemzi szeretett professzorunk személyiségét:

Urunk, adj jó professzorokat nekünk,
ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk.
Akik hivatásuk fenségét átérzik,
és azt nem saját fényüknek tekintik.
Akik szolgálni szeretnének Néked,
és nem uralkodni akarnak helyetted.
Akik a Te igazságaidat hirdetik,
és nem a saját igazságaikat terjesztik
Akik a Te akaratodat kutatják,
és nem a sajátjukat erőltetik ránk.
Akik nem szégyellnek rólad mindenütt beszélni,
de tudnak tapintatosan magukról hallgatni.
Akik nem akkor nyugtalanok,
ha miattad őket éri bántás,
hanem mikor miattuk Téged ér ócsárlás.
Akik hiszik mindazt, amit tanítottál,
és azt nemcsak velünk elhitetni akarják.
Akik velünk együtt járják a göröngyös utakat.
Végül, Urunk, engedd megérteni,
hogy ők is csak emberek,
és ők is minél jobban megértsék:
mi bennük keressük jóságos Arcod fényét!

Kívánunk hát sok szeretettel erőt, egészséget, hitet, alkotókedvet, mindannyiunk örömére, és gazdagodására! Szeretett Tóni Bátyánk! Isten éltessen sokáig!