Vitákat váltott ki a 350 millió dollárból neoszeldzsuk stílusban felépített ezerszobás új török elnöki palota, amely nagyobb, mint a washingtoni Fehér Ház, a moszkvai Kreml vagy a londoni Buckingham-palota - írja honlapján az Al Arabiya hírtelevízió.
Idilli nyaralóhelynek tűnhet egy masszív kis bunker az erdőben, tágas terekre, túlzott kényelemre azonban nem érdemes számítani.
Az Emaar Properties nevű ingatlanfejlesztő bemutatta Dubai legújabb építészeti tervét: egy olyan negyedet fognak építeni, amely nemcsak hogy Dubai belvárosnál háromszor nagyobb területen helyezkedik majd el, de rekordokra is tör. Itt épül majd fel ugyanis a világ legmagasabb ikertornya.
Tizenhét méter magas új kilátót alakítottak ki a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján, a Pilis-tetőn. A Boldog Özséb-kilátót kedden adták át a nagyközönségnek.
A Látóhatár Kiadó Ybl összes, 52 település – 113 épület címmel most megjelent kötetének bemutatóját 2014. november 6-án, 11 órakor tartják Budapesten, a Várkert bazárban (I. kerület, Ybl Miklós tér 6.). A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
10 év, 110 kiállítás - a HAP Galéria zárókiállítása "A száztizedik kiállítás összegzés, nem szomorú elköszönés."
São Paulo külvárosában két vasbeton lemez lebeg a lankás domboldal fölött, a közéjük feszített üveglapok és farácsok egy villa tereit határolják.
Jumeirah Group dubai luxus hotellánc két neves kortárs építészt, Zaha Hadidot és Norman Fostert kérte fel két új kínai szállodaépületének megtervezésére. A dubaji tőke, a kínai luxus és a világ két legmenőbb építésze igazán izgalmas dolgokra képes majd. Nézzük!
Kisebb botrányt kavart Frank Gehry világhírű amerikai-kanadai építész a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria Hercege-díj sajtótájékoztatóján, amelyen nemes egyszerűséggel a középső ujját mutatva válaszolt a munkásságát firtató egyik újságírói kérdésre.
Az Építészet Hónapja keretében, a Budapesti Cervantes Intézet kiállítást szervez Spanyolország kortárs építészetéről, Nyáry Erika építész és külföldi szaktudósító publikációira alapozva. Spanyol projektek a magyar sajtóban – Nyáry Erika portfóliójából. Támogatja a Canon, a Metszet, az NKA, a Magyar Építőművészek Szövetsége!
Kínában vége az absztrakt építészet korszakának, az elnök elvtárs ugyanis megelégelte a furcsa, hazafiatlan építmények térhódítását
A spanyol sztárépítész tervezi a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban elpusztult egyetlen templom utódját New Yorkban.