hír díj rendezvény tervek Creaton Építészpályázat cserép tető

Kortárs rendezvényközponttól a műemlék-felújításig

A Creaton Építészpályázat díjátadó gálaünnepsége


Katona Vilmos | 2015.01.30
Egy történelmi városképbe illeszkedő és azt formáló, de kortárs eszközökkel életre hívott visegrádi rendezvényépület nyerte el a második alkalommal meghirdetett „Kerámia tetőcserép az építészetben – bármilyen funkcióban” című építészeti pályázat első díját.

A szervezőktől

„A kerámia tetőcserép ma már szinte műszerpontossággal szerkeszthető kirakósjáték. Színe, égetési hőfoka, fektetési hajlásszöge a folyamatos fejlesztés révén egyre szélesebb körű felhasználását teszi lehetővé” – emelte ki a kerámia tetőcserép sokoldalúságát Marosi Miklós Széchenyi-díjas, Ybl- és Pro Achitectura díjas építész, az MMA rendes tagja, a zsűri elnöke köszöntőjében 2015. január 16-án az V. Tetőszépségverseny és a második Kerámia tetőcserép az építészetben – bármilyen funkcióban építészpályázat ünnepélyes eredményhirdetésén. A tetőnek és a kerámia tetőfedés sokoldalúságát, építészeti megoldásokban betöltött szerepét szépen példázza a beérkezett 38 tervező 35 pályaművének java. A pályaművek száma a tavalyi évhez képest megduplázódott, magas színvonaluk idén sem könnyítette meg a szakmai bírálók dolgát. A pályázó művek sokszínűségére és példaértékére hivatkozva a zsűri a tervezetthez képest több díj kiosztását kérte a kiíró Creatontól. A második alkalommal kiírt Építészpályázaton ezért a három helyezetten túl három különdíj is gazdára talált, összesen közel 800.000 Ft összdíjazással.

Értékteremtő, példaszerű építészeti megoldás kerámia tetőcseréppel
A zsűri tervezett és megvalósult épületeken kereste a Creaton kerámia tetőcserép változatos felhasználási lehetőségeit, megvalósítási módjait az egyszerűtől a legbonyolultabbig. Mindazon alkotásokat, melyek a Creaton kerámia tetőcserép szakszerű, professzionista alkalmazása mellett különleges építészeti értékeket is felmutattak, s példaszerű megoldásokat szolgáltattak. Ezek „alkalmasak arra, hogy az érintett település, utcakép, vagy közvetlen szomszédság minősége feljavuljon, s az eredményt látva, mások is kedvet kaphassanak a cserép alkalmazására” – elemezte Marosi Miklós, a zsűri elnöke a felújítások környezetre hatásának vitathatatlan szerepét. A modern vonalvezetésű, kortárs épületeken alkalmazható sík cserepektől, a gazdaságos megoldásokat kínáló hullámos cserepeken át a tradicionális megjelenésű hornyolt és hódfarkú cserepekig a kerámia tetőcserepek a beruházók és az építészek számára egyaránt az épület arculatának legváltozatosabb kialakítását teszik lehetővé. A Creaton Építészpályázat célja: bemutatni e sokrétűséget az építesz szemén keresztül.A szakmai bíráló bizottság tagjai voltak Marosi Miklós Ybl- és Pro Achitectura díjas építész, az MMA rendes tagja, a zsűri elnöke, Földes László Ybl-díjas építész, az UIA Tanács tagja, dr. Fülöp Zsuzsanna okl. építészmérnök, okl. épületszigetelőszakmérnök, egyetemi docens, Viszlai József Pro Architectura díjas építész, a 2013. évi pályázat II. fordulójának győztese, és Kelemen Sándor építészmérnök, a Creaton Hungary Kft. szaktanácsadója.

A díjazottak
A 35 beérkezett pályamű között nagy számban szerepeltek közösségi épületek tervei, polgármesteri hivatal, egészségház, rendezvényház, felújított, átalakított és műemléki védettségű építmények, templom, lakóépületként funkcionáló önálló családi házak. Ezek közül az alábbiak részesültek díjazásban:

1. díj: Kortárs rendezvényépület a történelmi Visegrádon; építészek: Kovács-Andor Krisztián DLA és Dr. Tamás Anna Mária
2. díj: Lakóépület, Pécs; építészek: Getto Tamás, Schunk Tímea
3. díj: Római katolikus templom, Csánig; építész: Szendrőné Sopár Katalin
Különdíj tervezés alatt álló épület kategóriában: Kaposvári vasútállomás felújítási terve, a MÁV felvételi épület; építészek: Markó András és Németh Tamás
Különdíj: Kortárs családi ház Csobánkán; építész: Börzsei Tamás
Különdíj: Az egykori diósgyőri koronauradalmi épület felújítása; építész: Szunyogh László


A díjazott épületekről

1. díj: Kortárs rendezvényépület a történelmi Visegrádon
építészek: Kovács-Andor Krisztián DLA és Dr. Tamás Anna Mária
A zsűri által az első díjra méltónak ítélt épületnek Magyarország egyik legkisebb és egyben legrégibb városa, Visegrád ad otthont. A település lakói számára tartandó rendezvények helyszínéül szolgáló létesítmény megtervezésére a 2007-ben kiírt országos, nyílt építészeti tervpályázat megosztott I. díjasaként kérte fel az A+ Építész Stúdiót 2009-ben Visegrád város Önkormányzata. Az építészeknek a tradicionális városképbe illeszkedő rendezvényhelyszín kialakításán túl ügyelniük kellett arra, hogy egyúttal egy olyan városrendezés is létrejöjjön, ami a várost mentesíti a 11. számú főút forgalmától, és a város Duna felé néző arca rendezett, harmonikus képet mutathat. Mindezt tovább nehezítette az épület szomszédságában lévő, Makovecz Imre által tervezett tornacsarnok léptékváltása, e probléma feloldása. A komplex feladat megoldására az építészek a visegrádi tradicionális építészetre jellemző, a melléképületek világát kortárs eszközökkel megidéző rendezvényépülettel vállalkoztak. A részben nyitott, részben kinyitható épület mind burkolati anyagában (fal és padlóburkolatok), mind szerkezetében fa alapanyagú, amihez a tervezők egy korszerű, mégis egyszerű dizájnnal rendelkező egyenes vonalú tetőcserepet kerestek. Az építészpáros a jelen pályázaton második díjat elnyerő építészek által tervezett pécsi családi házon figyelt fel a Creaton palaszürke Domino kerámia tetőcserépre, azonban a helyi építési szabályzat szerint a cserép szürke színe nem vált be Visegrádon. A tervezők kitartását dicséri, hogy elgondolásuk mellett kiállva meggyőzték a helyi tervtanácsot az épülethez leginkább illő palaszürke szín választásáról. „Egyszerű, sallangmentes, tiszta, szép épület! Mintha mindig itt lett volna! Természetes építőanyagai, a fa és a cserép összetartoznak. Különösen finomak, átgondoltak a fedési csomópontjai. A palaszürke Creaton Domino cserepet mintha direkt erre találták volna ki” – méltatta Marosi Miklós, a Duna kanyar szívében elterülő város új első díjas rendezvényépületét.

2. díj: Lakóépület, Pécs
építészek: Getto Tamás, Schunk Tímea
A pécsi családi házon látható, részletekig megtervezett, de elegáns és letisztult épületszerkezeti megoldások méltán vívták ki a Creaton Építészpályázatának 2. díját. Ez a kis alapterületű, nyeregtetős családi ház a túlformáltság helyett egyszerűségével, rendteremtő erejével hívja fel magára a figyelmet. A vasbetonkeretbe foglalt épület (vasbeton lábazat, oszlopok, gerendák) tervezése során az építészpáros törekedett a meglévő növényzet megőrzésére és az energiatudatos kialakításra, így a ház majdnem eléri a passzívház kritériumait. „Amilyen kicsi ez a ház, energetikailag és épületszerkezeti szempontból olyan sokat tud! Ha ránézünk, joggal gondolhatnánk, hogy az épületszerkezettan egyszerű tudomány, azonban ahhoz, hogy ezt is sugallja az épület, sokrétű és alapos, kiérlelt tudásra van szükség. Ez a munka jó példája annak, hogyan írható újra a hagyományos építészet mai eszközökkel” – hangzott el Földes László Ybl-díjas építész és zsűritag beszédében. A tervezők az egyszerű geometriájú tetőhöz egyszerű geometriájú tetőcserepet kerestek, amelyik illik a grafitszürke bádogozás színéhez és teljes kiegészítő palettájával együtt rendszerben használható. Mindezen feltételeknek leginkább a Creaton Domino sajtolt tetőcserépének, NUANCE palaszürke engóbozott változata felelt meg.

3. díj: Római katolikus templom, Csánig
építész: Szendrőné Sopár Katalin
A katolikus templom homlokzati és tetőfelújításával a tervező és a kivitelezők hihetetlenül egységes és harmonikus építményt hoztak létre. A 13. században épült, egyhajós templom a történeti alapok feltárásával, a hagyományok tiszteletével, korszerű szerkezetek és termékek felhasználásával újult meg. A templom fedélszerkezete és héjazata kritikus állapotban volt, ezért a tetőfelújítás során el kellett bontani.A templomhajó feletti tetőszerkezetet nyeregtetőssé tette a rekonstrukció. Mind a templomhajó, mind a torony fedése a műemlékek esetében igen kedvelt, Creaton KLASSIK hódfarkú tetőcserép natúrvörös változatával készült el. A tetőfelújítás során átalakult a tető formája, ezzel az építész hozzátette az aprócska műemlékhez mindazt, amit a „mai kor” hozzá tehetett. „Ez a munka szép példája annak, hogy az épületszerkezet, az építészet és az esztétikum nem lehet meg egymás nélkül” – tolmácsolta a zsűri véleményét dr. Fülöp Zsuzsanna okl. építészmérnök, okl. épületszigetelőszakmérnök, egyetemi docens.

Különdíj tervezés alatt álló épület kategóriában: Kaposvári vasútállomás felújítási terve, a MÁV felvételi épület
építészek: Markó András és Németh Tamás
A Kaposvári vasútállomás felvételi épület műemléki rekonstrukciójának tetőfedését a „Bécsi Táskának” is nevezett AMBIENTE hódfarkú tetőcserép NUANCE fekete matt engóbozott verziójával készítik a tervezők. Az eklektikus épület felújításánál nem volt szükség új ötletre: a komplex és önálló világot képző épületegyüttes rendszerébe belehelyezkedve kellett a tetőt az épülettel helyreállítani. Az építészpárosnak a ház történetéről szóló hiteles forrásokat felkutatva sikerült az eredeti értékeket megőrizni és a századfordulós állapotot felelevenítve európai színvonalú terveket készíteni. „Mivel a pályázatra tervezés alatt álló épületekkel is lehetett jelentkezni, terv kategóriában a díjjal kitűnő színvonalon gyakorlott szakmai teljesítményt ismertünk el” – emelte ki Földes László Ybl-díjas építész, az UIA Tanács tagja az épület méltatása során.

Különdíj: Kortárs családi ház Csobánkán
építész: Börzsei Tamás
A csobánkai lakóház 2013-ban az Év Háza pályázat után 2014-ben a Creaton Építészpályázat zsűrijét is megnyerte. Az épület részletekig menő kidolgozottságával, átgondoltságával az építésztervező fiatal kora ellenére számottevő szakmai tapasztalatról tett tanúbizonyságot. A kétszintes, hosszúkás alaprajzú ház a terepbe enyhén belemetsződik, bejáratamélyedésként két félre osztja az épületet. Mindezt a homlokzati anyagváltás is hangsúlyozza. A ház leghangsúlyosabb része a masszív, natúr és tömör téglafal. A homogén homlokzatot tökéletesen kiegészíti a Creaton RÓNA hornyolt egyenesvágású, natúrvörös tetőcserepe. „Ezen a házon atégla téglának, a beton betonnak, a cserép cserépnek látszik. Az anyagok és a szerkezet korrekt találkozása olyan rutint árul el, ami előtt megemelem a kalapom!” – mondta el Viszlai József Pro Architectura díjas építész, a 2013. évi pályázat II. fordulójának győztese, a zsűri tagja.

Különdíj: Az egykori diósgyőri koronauradalmi épület felújítása
építész: Szunyogh László
A diósgyőri várhoz vezető, vadgesztenyés fasorral övezett sétány első ingatlana egy volt koronauradalmi épület, amelynek felújítását a szakmai zsűri különdíjjal ismerte el. A tervező megmentette a házat az utókor számára, és létrehozta a diósgyőri vár egyik legméltóságteljesebb épületét is. Ennek jelentősége túlmutat az építészeten: jót tesz a környezetével és ösztönzi a városrész megújulását. 18. század végi polgári vagy kisnemesi lakóház értékes építészeti emlék, helyi védelem alatt áll. Felújítása előtt üres, hasznosítatlan volt. „Az építészeti összkép és a tető részletei árulkodnak arról a rutinról, hogy a tervező nemcsak a műemlékekben, hanem az épületszerkezeti megoldásokban is jártas.” –  hangzott el Viszlai József Pro Architectura díjas építész méltatásában.

(x)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások