Katona Vilmos | 2015.02.04
Herman Hertzberger holland építész (1932), a strukturalizmus egyik vezéralakja, a nyitott rendszerű, használóközpontú építészet művelője és propagálója. Az alábbiakban a Lessons for Students in Architecture című könyvéből következik újabb részlet.

Azzal, hogy mostani vizsgálódásaink korábbi szakaszában (B rész) a tervezendő tárgyra inkább mint eszközre semmint valamiféle berendezésre tekintettünk, már azt feszegettük, hogy mi is vezet nagyobb hathatósságra. Eddig a formának arról a képességéről beszéltünk, hogy a folyamatosan változó körülmények között más és más szerepet képes betölteni, nem csupán a szükséges feltételek biztosításával, de a változatos használatmódok bátorításával is, ez a szakasz pedig ennek a gondolatnak az általános kiterjesztésével fog foglalkozni. Hiszen amire szükségünk van, az az általunk tervezett tárgyak használati lehetőségeinek kiterjesztése, hogy azok még használhatóbbá, alkalmazhatóbbá és a céljuknak inkább megfelelőkké váljanak.

Ha valami nagyon határozottan egy bizonyos céllal készül, az pontosan a beléprogramozott módon, azaz az elvárt funkció szerint fog működni. Ez a funkcionalisták funkcionalizmusa, de az építészettől elvárható hasznosságnak ez csupán a minimuma. Ahhoz viszont, hogy ennél a minimumnál többet érjünk el a legkülönbözőbb élethelyzetekben, a formának és térnek jóval nagyobb alkalmazkodási képességet kell biztosítanunk. A cél ennek az alkalmazkodási képességnek a növelése, hogy a tér a különböző szituációkban rugalmasabban viselkedjen. Nem is olyan nehéz rátalálni ezekre a lehetőségre, használatmódokra akár a legváratlanabb helyeken, gyakran ott, hol maguk a tervezők (ha voltak egyáltalán) sem számítanának rá.

Az emberek az egyes élethelyzetekben a lehető legjobban próbálják használni a környezetüket, és ragadják meg szinte röptében azokat a váratlan lehetőségeket, amelyeket a körülöttük levő tárgyak felkínálnak. (...)


La Capelle, Franciaország

Igazán nem sok kell ahhoz, hogy a dolgok úgy működjenek, hogy azokhoz a hétköznapi élet kapcsolódni tudjon. Az idősebbek megkapaszkodását szolgáló egyszerű korlát egy meredek utcán nagyszerű alkalom lehet a környék gyerekeinek az ügyességük kipróbálására. Játszótéri mászókaként is működik, ahogy nyáron akár sátrat vagy rejtekhelyet lehet belőle építeni.

De az is biztos, hogy Hollandiában a háziasszonyok szőnyegporolóként használnák. Egy szimpla vas mellvéd szó szerint kéznél van számos használati módra, mindenféle hétköznapi dologra, hogy aztán az utcát játszótérré alakítsa.

A tervezett, városszerte megtalálható valódi játszóterek a gyerekek számára nélkülözhetetlen menedékek. Ezzel együtt egyfajta protézisként fájdalmas mementói is annak, hogy az a város, amelyik a lakói és gyermekei számára játszótér kellene hogy legyen, milyen komoly amputáció áldozata.


De Evenaar, iskola

Az amszterdami De Evenaar általános iskola bejáratához vezető lépcső különleges kialakítást kapott azért, hogy az utcaszintről az iskolába való megérkezést még gördülékenyebbé tegye. A két lépcsőkar találkozása a korlátelemek egymással szembeni meghajlítását sugallta. Ezt továbbgondolva az alsó ívet úgy alakítottuk ki, hogy arra le lehessen ülni. A forma itt természetesen (ahogy a Zenei Központ saroküléseinél is) elég domináns és semmi esetre sem véletlen: mindkét esetben az adott szituáció elég logikus következménye. A forma itt világosan kínál fel egy funkciót, nem úgy, mint az íves perforált lemez a kar felső érkezésénél, ahol a gyerekek mégis észreveszik a magától értetődő leülési lehetőségeket.

A lépcsők melletti mellvédek rendszerint lejtenek, követve a fogódzók irányát. Ez sok esetben a lépcsők mentén kialakítható legkézenfekvőbb megoldás. De olyan helyeken, ahol a mellvéd helyzetéből adódóan jó kilátást nyújt valamire, ahogy a De Evenaar-nál is, akkor arra invitál, hogy rákönyököljünk vagy akár ráüljünk.


Apollo iskola

Egy osztályterem ablakpárkányai, polcai és szegélyei: mindegyik újabb lehetőség a gyerekek kézműves dolgainak bemutatására, amelyek jellemzően nem csak hogy törékenyek, de igen nagyszámúak is. Ez tipikusan az a megoldás, ami segít a gyerekeknek abban, hogy sajátjukká tegyék, az otthonukká alakítsák a teret. Ezért teszünk peremeket és párkányokat ahová csak lehetséges és értelmes.

Az oszlopoknak manapság ritkán van a szokásos klasszikus formarend szerint megfogalmazott talapzatuk vagy fejezetük, egyszerűen csak eltűnnek a padlózatban. Vannak viszont olyan helyzetek, amikor az oszlopok padló feletti kiszélesítése érdekes többletelőnyökkel szolgál. Az óvoda bejáratánál például gyerekeikre váró szülők gyülekeznek - ennek a néhány szülőnek külön padok tervezése talán túlzás lenne, és kérdés, hogy tényleg szükség volna-e rá.

Annál inkább használhatóak viszont ezek a korongok felkínálta spontán ülőalkalmatosságok, amiért nagyon hálásak lehetnek azok, akiknek hosszabb ideig kell várakoznia, mint arra előzőleg számítottak. A szünetekben a gyerekek erre tehetik a kabátjaikat, táskáikat - mindenképpen jobb, mintha a földre dobnák, a sarokba. És végül, de semmiképp nem utolsósorban: ez az oszlop kétségtelenül jó ház bújócskák esetén.

Az iskolák bejáratánál levő minden lépcső és perem a gyerekek ülőhelyévé válik, különösen ha egy hívogató oszlop a biztonság vagy a megtámaszkodás lehetőségét is nyújtja - ennek a felismerése generálja a formát. Ismét azt tapasztaljuk, hogy a forma önmagát hívja életre, és ez sokkal kevésbé valami új feltalálásának, mint az arra való alapos figyelemnek kérdése, milyenné akarnak válni az emberek és a tárgyak.

Egyes terekről már előre tudható, hogy szívesen fogják használni, és ezt észben tartva nagyon fontos, hogy az épület körüli területet olyan hívogatóra tervezzük, amennyire csak lehetséges, hogy annak minden egyes alkotóelemét a lehetőségek határáig aktivizáljuk amibe beletartozhat például az óvoda bejárata előtti tér az iskolarészre vezető lépcső alatt. Az ilyen helyek sok esetben sötét, büdös sarkokká válnak, ami így csak a szemét és a kóbor macskák gyűjtőhelye lesz, nem az embereké. Ez a helyzet elkerülhető, ha a kart egy emelt platformról indítjuk, a lépcső alatti tér így pozitív értékekkel gazdagodik. Ez a legprózaibb módja annak, hogy a dolgok közti tereket belakhatóbbá tegyük.


Szent Péter tér, Róma (Bernini, 1656-tól)

A Bernini tervezte római Szent Péter tér számtalan oszlopának mindegyike elég nagy négyzetes lábazattal bír ahhoz, hogy arra bárki kényelmesen leülhessen, míg maguk az oszlopok elég vastagok ahhoz, hogy az ott ülőknek biztonságot nyújtsanak. A legnagyobb elvonultságot nyújtó ovális teret övező számos ülőhely hívogatóan vár bárkit, még ha a piazza többi része teljesen elhagyatott is. A ma a világon tervezett oszlopokból hány nyújt ilyen hagyományos minőséget azoknak, akik majd együtt kell hogy éljenek velük?


Vigyáznunk kell, hogy ne hagyjunk elhagyott és haszontalan lyukakat és sarkokat, amelyek mivel cél nélküliek belakhatatlanná válnak. Az építész az alapanyagának formálása közben nem hagyhat teret elveszni, sőt: további területeket kell megnyernie, amivel nem csak a magától értetődő, szem előtt lévő terekre gondolok, de azokra is, amelyek nem feltétlenül hívják fel magukra a figyelmet, például a dolgok között lévén. A következő példák azt mutatják meg, hogyan fokozhatjuk egy építészeti terv funkcionalitását a köztes terek figyelembevételével.

Kétségkívül nagyon sok ilyen járulékos minőséggel bíró példával találkozunk a környezetünkben anélkül, hogy ahhoz építésznek tényleges köze lenne, ezzel együtt helyénvalónak látszik ha azt mondjuk, hogy törekednünk kell arra, hogy a tárgyaink megalapozottabbak, kevésbé kétdimenziósak legyenek hogy hangsúlyozottabban gondolkodjunk zónákban. Ha a szabadonálló falak nem érik el a mennyezetet és elég vastagok, tárgyakat jól befogadó polcokként működhetnek. Az olasz templomok egyik legfigyelemreméltóbb része a falak többsége mentén térdmagasságban futó lábazat, amin mindig ülő vagy fekvő embereket fogunk látni. A régi idők autómobiljain széles küszöb volt az ajtók előtt a ki- és beszállást elősegítendő, ezek egy-egy piknik alkalmával remek plusz ülőhelyként szolgáltak.

A hasznos terek további vízszintes felületekkel való kiterjesztése azt a többletértéket jeleníti meg, ami által a rejtett lehetőségek a felszínre kerülhetnek. Az ülő- és rakodófelületek további növelésében megvalósuló járulékos értékek első látásra nem tűnnek jelentős eredménynek. A hangsúly azonban itt a tervező, az építész ilyen többletértékek létrehozásával kapcsolatos elkötelezettségén van (úgy általánosságban mint konkrétan) ahol ez csak lehetséges, aminek a további előnyeit aztán a használók fedezik fel.

Az anyag ilyen intenzív használata valamiféle szimpla elfogadás helyett ideális esetben a mindenkori építész alaptermészetévé, szinte a kézírásává kell hogy váljon, miközben az alapkérdés a mit építsünk helyett sokkal inkább a hogyan építsünk kell hogy legyen. Az anyagfelhasználás határa az éppen elegendő legyen (az elaprózódás és a felesleges kiszögellések veszélye mindig fennáll).

A hívogató forma létrehozásának az előfeltétele az empátia, ahogy a vendégszeretet is a vendég vágyainak megérzésén alapul. Az alkalmazkodási képesség növelése a formától elvárt nagyobb használhatóságot eredményez; annak a formának, amelyik így a különböző helyzetekben jobban koncentrál az emberek igényeire és ami ebből következően többet fog tudni nyújtani a használóknak.

A dolgok közti belakható tér a figyelem fókuszának áthelyezését igényli a hivatalos szintről a hétköznapi felé, oda, ahová a mindennapi életünk dolgai vezetnek, azaz a funkció szokásos jelentéseinek határain túl.

Ahol valami történik, ott az emberek szívesen megállnának és figyelnék az eseményeket és ez bőven elég ok arra, hogy az építészet megpróbáljon hozzájárulni a leülési lehetőségekhez. Ezért tűnt ebben az esetben jó ötletnek a szokásos ferde mellvéd helyett olyan vízszintes szakaszokból álló lépcsős parapetek kialakítása, amelyek elég szélesek ahhoz hogy rákönyököljünk vagy ráüljünk. És ha a mellvéd mint ebben az esetben is falazott, a lépcsős kialakítás jóval könnyebben is kivitelezhető, mivel a falazóanyagot nem kell fűrészelni. A kivitelezés így akaratlanul is Berlage vagy Loos részletekig menő gondosságát idézi.

Fordítás: Marosi Bálint
Forrás: Otthon a városban

Herman Hertzberger az idei Építészkongresszus vendége. A kongresszusra itt jelentkezhet.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások