2014. március 11-én lezajlott az Ybl Szakmai Nap és Konferencia, mely idén harmadszorra nyitotta meg kapuit a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karon.
A Construma-kiállításcsokor első három szakmai napján az építőipari ágazatok képviselői és a piaci szakemberek számára gazdag programot kínál. Több mint negyven konferencia, előadás zajlik ekkor a Hungexpo területén. Az előadások fő témái a tartós rezsicsökkentés, az épületenergetika, a településenergetika, a fenntartható építés.
UNGARN - bauten der Aufbruchzeit (Magyarország – Egy új korszak építészeti alkotásai) címmel Bécs belvárosában nyílt kiállítás az 1945-1960 között periódus építészetéről. Külföldön először mutatkozik be az Építészeti Múzeum anyaga a korszakból.
Az épületünk a Kemenes Vulkánpark bejárata, látogatóközpontja. A tanúhegy előtti síkon helyezkedik el, már messziről felhívva magára a figyelmet. Nem akar rejtőzködni, épp ellenkezőleg feltűnő tereptárgyként hívogatja a látogatókat.
„…összekötni az eget és a földet…"
Smiljan Radic chilei építész tervezi a londoni Serpentine Gallery előtt felépülő idei nyári pavilont
A rendezvény célja az Ybl Miklós Építéstudományi Kar szellemi, kulturális és tudományos élete színvonalának emelése, valamint az építéstudományok iránt érdeklődők számára betekintést nyújt a szakma rejtelmeibe.
Az épület Mexikó hegyei közt épült fel, méghozzá rendkívül meredek részen, és csak egy sziklának tűnik a hegyoldalban.
Ekler Dezső életmű-kiállítása a Fugában
A stockholmi szigetvilág érdekes, gyönyörű természeti képződmény. A tervezőnek mindenféle területtel meg kell birkóznia, ha tervezni szeretne ide: vannak itt fák, bokrok, tenger, érintetlen természet, állatok, nagyon vagy éppen kevésbé zajos és zsúfolt utak és falvak.
A BME Középülettervezési Tanszék, Lakóépülettervezési Tanszéki, Ipari Épülettervezési Tanszék, Urbanisztikai Tanszék közös kiállítása
A Kanadai The Marc Boutin Architectural Collaborative építész iroda szó szerint keretbe foglalt egy passzívházat – „a képből csodálatos látvány nyílik a hegyekre, a hegyek nézik a képet”.
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>