Párbeszéd és/vagy vita! Milyen jövő vár a premontreiek romtemplomára és milyen álláspontot képviselnek a meghívott szakemberek és a város vezetői?
Cél, olyan korszerű piac létrehozása, mely funkcionálisan és városképileg is megfelel a város fejlesztési koncepciójának. Az új piac épülete kereskedelmi központ szerepét lássa el, ami helyet ad egyrészt a kereskedelem, szolgáltatás egységeinek, másrészt az őstermelők árusítóhelyeinek is.
Letették a Lovarda alapkövét, elkezdték a Szent István-terem falkutatását, kibelezve a Kármelita kolostor, lassan elkészül a mélygarázs – helyszíni jelentés a Budai Várból. És hírmorzsák a tervekről.
Felszentelték Veresegyház új katolikus templomát, a Szentlélek templomot szombaton. A templom terveit készítő Nagy László veresegyházi építész, az egyházközség tagja az ünnepi eseményen egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a templomot díszítő képzőművészeti alkotások mind helyi és környékbeli művészek munkái.
Időről időre minden irodaház életében elérkezik a megújulás pillanata. A Roosevelt – amely eredetileg 1980-ban épült, majd 2006-ban teljes felújításon ment át – most újabb nagy változás előtt áll.
Herzog & de Meuron-ék a föld mélyére ástak, téglákat rakosgattak, falakat hajtogattak, réseket vágtak London kellős közepén, mi pedig meglestük mi készül. Még semmi sem hivatalos, de mi már leleplezzük a részleteket!
Ha már az adatainkat felhőkben tároljuk, miért ne lebeghetne a munkahelyünk is a felhők között? Erre keresi a megoldást a nagyszabású projekt, mely irodai, bemutatótermi és adatközponti funkciókat is ellát.
Indul a Magyar Nobel-díjasok kutatási és fejlesztési parkjának első üteme a Rákóczi híd budai hídfőjénél.
Pályázat építészeknek a Nemzetközi Szakrális Építészeti Díj odaítélésére.
A Dél-dunántúli Építész Kamara közleménye. Segítség a Csontváry ötletpályázathoz.
Meghosszabbította az Év Homlokzata 2016 pályázat nevezési határidejét a kiíró Baumit Kft.
A Tiba Építész Stúdió tervei alapján megkezdődik a Magyar Telekom Csoport új, Budapest arculatát is meghatározó, 57 000 négyzetméter alapterületű székházának építése.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án