Kengo Kuma helyi kövekkel dekorálta ki Japánban Kusatsu hőforrásos fogadójának fekete falait.
Az 1992-es világkiállításra épült magyar pavilon Makovecz Imre egyik legfontosabb épülete, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kilencvenes évek magyar építészetének is egyik legemblematikusabb alkotása. Az évek óta üresen pusztuló ház most úgy tűnik, gazdára talál. Egy gazdag spanyol üzletember, Mario López Magdaleno vásárolja meg és újítja fel.
Nem várt feladatokat és számos kihívást tartogatott; felújításnak indult – új ház lett belőle. A Neff Kuhn Architects és a Stúdió PPANK fiatal szakembereinek munkája a Frankfurt am Main melletti Bad Sodenben.
Közel ötéves, intenzív restaurációs munkálatokat követően, amit a neves építész, Sir David Chipperfield vezetett, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Velence egyik leghíresebb látványossága, a Procuratie Vecchie (Régi Prokurátus) épülete. Az újjászületett épület azonban nem csak régi fényét nyerte vissza, hanem új célt és küldetést is kapott.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban kelet-európai, illetve közel-keleti országokba (Grúzia, Törökország, Jordánia, Ukrajna, Bulgária stb.) invitálom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a különböző földrészeken található kedvenc épületeimet és városaimat.
Elkészült a világ legkarcsúbb felhőkarcolója a manhattani milliárdos soron, mely az egész Central Park-ot uraló látványt ígér lakóinak.
Japánban általában a letisztult építészeti megoldásokat kedvelik, de ez a szabálytalan betonépület teljesen feje tetejére állítja az építészeti konvenciókat a racionális tokiói utcaképben, nem véletlenül, hiszen éppen a homogenitástól való aggodalomból született.
A Walter Rózsi-villa felújításával a magyar építészet és műemlékvédelem története a területet régóta megillető, alkalmas kiállítóteret kap.
A jó építészethez nem feltétlenül szükséges drága anyagok felhalmozása, gyakran többet ér némi kreativitás, visszafogottság, nem utolsósorban félretenni azt a vágyat, hogy a mű az örökkévalóságnak szóljon.
Bontott tömeg, ívelt sarkok, kellemes színek, visszahúzott földszint, utcáról is élvezhető kert: Zobokiék kitettek magukért a Pillar Irodaház tervezésénél. Csiszér András design igazgató "meleg, barátságos" épületről beszélt, és igazat szólt.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én