Kína legelső, háromdimenziós nyomtatással készülő könyvesboltját nyitják meg a tervek szerint január végén Sanghajban – adta hírül pénteken internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.
Ragasztott fatartók formálta ívek és a végtelent szimbolizáló geometriai minták utalnak a hagyományos iszlám építészetre, miközben helyi hagyományos elemeket is magába ötvöz a híres angol egyetemi városban épült mecset.
Tokióban egy kompakt telken épült ház horganyzott acél burkolattal kápráztatja el környezetét.
Komplex, többéves folyamatban újul meg a Szent János kórház teljes, közel 150 ezer négyzetmétert felölelő területe: a tervezési feladatokat az ország egyik legnagyobb mérnökirodája, aTSPC és konzorciumtársa, a CÉH+ nyerte el. A közel 50 épületből álló kórház fejlesztése kiemelt kormányzati projekt, teljes megújulását hosszú ideje várjuk.
Ebben a minisorozatban a meghökkentő épületeké a főszerep, melyek karakterükben elütnek a környezetüktől. Érzésem szerint a sok komoly hangvételű szakcikk mellett olykor szükséges egy kis játékosság, ennek ellenére ezek az épületek is felvethetnek komoly kérdéseket...
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
A Mahone Bay-ben található nyaraló teljes mértékben a tájnak van alárendelve, nem az épület, hanem a táj dominál – a mindennapi rohanó élet csendes ellenszere. Egy ékszerdoboz, ahova a tulajdonos elvonulhat a nyüzsgő hétköznapok elől.
Tokió központjában, egy vasútállomás szomszédságában az egyetlen menekülési útvonal egy barlang, mely a szomszédos zöld oázisból szippantja be az otthonossághoz szükséges nyugalmat.
Az alábbi cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
A Sou Fujimoto tervezte tokiói Shiroiya Hotel két fő elemből áll: egyik az „örökség tornya”, az 1970-es években épült szállodai szárny, a másik a „zöld torony”, egy új épület, amely a lágyan ívelő táj egy darabjának tűnik kívülről..
A Nordic Light Trio megkapta a LEED arany fokozatú zöld épület minősítést. Ez a Skanska ötödik magyarországi projektje, melyet ilyen környezeti tanúsítvánnyal ismernek el, ami igazolja, hogy a vállalat elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, ezenkívül nagy hangsúlyt fektet az épületeket használó emberek kényelmére, jóllétére.
David Chipperfield a tradícionális zürichi kőhomlokzatokra utal a Kunsthaus bővítése kapcsán. A végsőkig monotonizált kubus az egykori elegáns áloszlopos épületek kortárs absztrakciója.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én