hír épületek műemlékvédelem Veszprém

Új funkciót kap a Veszprémben évtizedek óta üresen álló Ruttner-ház


Ware-Nagy Orsolya | 2021.12.04

Hostel, kávézó és a börtönmúzeum fogadóközpontja: új funkciókkal éled fel Veszprém egykori kereskedelmi fő utcáján a város egy újabb értékes történelmi épülete. A hányatott sorsú, de országos védettségű műemlék Ruttner-ház – az egykor sikeres vas- és fűszerkereskedés – a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kezdetére újul meg. A Jókai utca egyik legpatinásabb épületének csaknem 1.3 milliárd forintos felújítását követi majd a Börtönmúzeum átalakítása, és az utca megújítása is.

Veszprémben az egykori Heim Pál gyermekkórház romos épületének alig két hete bejelentett felújítása után megkezdődik egy, a veszprémieknek ugyancsak nagyon fontos épület, Jókai Mór utca 8-as szám alatti egykori Ruttner-ház megmentése és átépítése.

A közvetlenül a Vár és a volt börtön alatt álló U alakú ház több generáción keresztül volt a vagyonos Ruttner kereskedőcsalád otthona. Az utca egyik legpatinásabb épületeként 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll, de felújítása késett. Oldalszárnyakkal közrefogott függőfolyosós és lodzsás udvara, konzoldíszes kapuja, homlokzatdíszei a 2001-es értékesítés után évről-évre rosszabb állapotba kerültek. Az épület egyre tarthatatlanabb sorsa akkor fordult jobbra, amikor idén januárban háromoldalú együttműködést írt alá Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Veszprémi Törvényszék. Az együttműködési megállapodás a Veszprémi várbörtön múzeum fejlesztését, a volt Ruttner-ház rekonstrukcióját, valamint a Várkert felújítását támogatja.

A Veszprém kulturális és építészeti arculatában fontos fejlesztést dr. Navracsics Tibor a Veszprém-Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos, Markovits Alíz a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, és Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere mutatta be a sajtótájékoztatón.

A megnyitón dr. Navracsics Tibor kijelentette, hogy „A beruházás akárcsak a gyerekkórház, 2023-ban több szempontból szolgálja majd a céljainkat, hiszen részben szálláshelyeket is ad a megújuló Ruttner-ház, főként a középiskolás fiatalok, iskolai csoportok számára. A belváros egy újabb ikonikus épülete kap esélyt, hogy újra élettel teljen meg és közösségi színtérré váljon.”

Markovits Alíz vezérigazgató kiemelte, hogy az épület új funkciója, a hostel szintű szállás kialakítása hozzásegíthet ahhoz, hogy Veszprém ismét az iskolások, a fiatalok turisztikai toplistájára kerüljön: „Biztos vagyok abban, hogy ez a támogatásunkkal megújuló épület legalább annyira fontos elem lesz a város kulturális-turisztikai életében, mint azok kulturális események, amelyeket a diákok-fiatalok számára szervez a csapatunk.”

„Az Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően egy újabb, évek óta elhanyagolt, és leromlott állapotú épületet újíthatunk fel és tölthetünk meg újra élettel, új funkciókkal. Minden veszprémi számára öröm, hogy újjászületik a Ruttner-ház műemlék épülete, mely egykor szebb napok élt meg, a Jókai utca pedig így újra régi fényében ragyoghat.” – mondta el Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere. Porga Gyula hozzátette: „A megújítással azt a célkitűzésünket is szolgáljuk, hogy valami újat hozzátegyünk a városhoz és építsük tovább elődeink hagyatékát.”

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője elmondta, számára különösen fontos, hogy az elmúlt időszakban a kitartó munkának, együttműködésnek köszönhetően egyre több Veszprém megújulását jelző eseménynek lehetett örülni: „A mai nap is jelzi, hogy Veszprém egy új aranykorát éli, a város fejlődését egyszerre támogatja a Modern Városok Program és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. Külön köszönettel tartozunk az EKF-nek hogy sokat tesznek a városért, és így jutunk közösen előre.” „Fontos és örömteli, hogy a közbeszerzést ismét egy veszprémi cég nyerte el.” – tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzés nyertese egy veszprémi cég, a Kuti és Fia Kft. lett, akik a tervek szerint 2022 végére, 2023 elejére készülnek el az épület megújításával.

Forrás: sajtóközlemény

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások