A néhai iraki-brit sztárépítész stílusától távol álló diákszálló tervét mutatta be a napokban a Patrik Schumacher vezette iroda. A látványtervek szerint a Hongkongba tervezett épületegyüttes hegyoldalra állított hasábok láncolata a 60-as évek legerősebb pillanatait idézi.
Az utóbbi években Makovecz Imre számos kisebb-nagyobb korábban különböző okokból elvetélt tervét vették elő, és kezdték el megvalósításukat. Egy 2015-ös kormányhatározat értelmében erre 11 milliárd forintot fordíthattak 2020-ig. Most egy minden eddiginél nagyobb templom terve került újra elő.
Újabb történelmi épületet újul meg a Budai Várban, melynek részeként egy funkcióját vesztett torony és egy több, mint száz éve csak az íróasztal fiókjában porosodó terven létező épületszárny is megvalósulhat.
A parkoló tervezők jelenleg egyféle technológiára készítenek parkolókat a parkolási igénytől függetlenül, pedig már létezik másik technológia is korszerű, nagy kapacitású, kis alapterület igényű P+R parkolók építésére.
Újjáépítik a Fehérvári rondellát, restaurálják Görgey Artúr lovasszobrát, új várgarázst építenek és megújítják a Nyugati kerteket – tették közzé szombaton a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
December első hetében építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai új épületei, amelyek a generáltervező TSPC tervei szerint valósulhatnak meg.
A helyiek hangos tiltakozását követően az Öreg-tó partjára tervezett hotel teljesen átdolgozott tervivel állt elő a beruházó. A látványtervek azt sugallják, mintha csak egy új hegy kerülne a lovarda mögé, valójában egy négyszintes szálloda.
Jean Nouvel bemutatta egy föld alatti szálloda tervét, amelyet egy homokkő hegybe faragnak az alUla-sivatagban Szaúd-Arábiában.
A dubaji világkiállítás magyar pavilonjának építése a járványhelyzet ellenére is az ütemtervek szerint, szigorú biztonsági intézkedések betartása mellett zajlik, emellett a szervezők is azon dolgoznak, hogyan tudják a világkiállítást a legbiztonságosabban lebonyolítani – mondta Takács Szabolcs miniszteri biztos a hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
A 36 emeletes hullámzó üvegfalú felhőkarcolót Hong Kong központi üzleti negyedében az IM Pei tervezte Bank of China Tower, Foster + Partners HSBC épülete közvetlen közelében építik fel.
Az amerikai S3 Architecture stúdió az Aston Martin luxusautó-gyártó építészeti tervezőirodájával közösen olyan házat tervezett, ahol a büszke tulajdonosnak nem kell járgányait rejtegetnie.
Komplex tervezési folyamatban újul meg Budapest IX. kerületében a Markusovszky tér: a Ferencvárosi Önkormányzat mostantól online és nyomtatott kérdőívek formájában kéri a helyi lakosságot, hogy véleményükkel és ötleteikkel segítsék a tervezést.
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap, online részvétel október 23-ig
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án