sebesp | 2021.11.14

Másfél évtizedes huzavona és tervezés után talán végre zöld utat kapott a Bosnyák tér megújulása. A téren új piac, szakrendelő és városháza épül, a szomszédban irodaépületek épülnek és lakóházak valósulhatnak meg magánberuházásban a következő nyolc évben.

Teljesen megújul a Bosnyák tér környezete, miután a kerületi képviselő-testület elfogadta a bemutatott koncepciót. Az elképzelések szerint a Bosnyák téren egy hat-nyolcezer m2-es kerületi főtér létesül, innen gyalogos utca nyílik, melyre fűzve helyezkedik majd el az újonnan megépülő modern városháza, a korszerű szakrendelő intézet és a Bosnyák téri piac is egyetlen épülettömbben. 

A tér mögött egy új városnegyed valósulna meg, ahol a tervek szerint parkok és bevásárlóutca is helyet kapna. A Csömöri út vonalában irodaépületeket építenének, míg a Bosnyák utca felőli oldalon lakóházak lesznek. A terület beépítési koncepcióját a már évek óta az alapító iraki-brit sztárépítész nélkül tevékenykedő Zaha Hadid Architects készítette, míg az önkormányzat beruházásában megvalósuló épület koncepcióját a Lima Design Kft. jegyzi.

A létesítményben a csaknem 8 000 m2 nagyságú új szakrendelő, 5 600 m2-es piac, valamint 5 300 m2-nyi városháza kap helyet. 

A Bayer Construct csoport szakaszosan fejleszti az új városközpontot, 2029-re tervezik a teljes befejezést. A tervezés során kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és az energiahatékonyság, mely korunkban egyébként is alapkövetelmény minden beruházás esetében. A megújuló energiaforrásokkal működő, központosított intelligens rendszertől jelentős energiafogyasztás-csökkenést remélnek a hagyományos fűtést és energiaellátást használó épületekhez képest, bár ennek eléréséhez többszöri újragondolásra is szükség lehet, hiszen az elmúlt évtizedek technológiai fejlődési és szabályozási tempóját kivetítve, és hozzáadva a klímavédelem miatt várható kényszerintézkedéseket könnyen megjósolható, hogy nyolc év múlva a ma ismert legkorszerűbb rendszerek is jócskán elavultak lesznek.

Közel 35 000 m2-es közösségi zöldterületet hoznak létre tavakkal, ligetekkel. Ezen túlmenően kibővített gyalogos zónákkal, újonnan létesített bicikliutakkal, valamint a Rákos-patak természetes ökoszisztémáját is felhasználva kialakítanak egy zöld gerincet, 900 fa ültetésével.

A városháza jelenlegi épületét lakásokká alakítják át, az új piac megépüléséig pedig egy átmeneti piac kialakításával biztosítják a vásárlás lehetőségét.

A Bosnyák tér és környékének rehabilitációjától azt reméli a kerület vezetése, hogy Zugló egyik fő közösségi tere újra visszakapja központi, méltó szerepét, ami jelentősen felértékelheti ezt a városnegyedet, így az utóbbi évtizedekben tapasztalható kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatok is ellentétes irányt vehetnek.

2010-ben egy Mundo Center névre hallgató bevásárlóközpont és a kerület új központjának kialakítása volt tervbe véve, de az akkori tulajdonos végül a gazdasági világválság miatt végül letett a fejlesztésről és eladta a területet. 2019 kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a projektet, ezzel redukálva a fejlesztésbe való beleszólás lehetőségeit, rövidítve az engedélyezési határidőket, ezzel felgyorsítva az átfutási időket.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások