Az utolsó negyedévben sem sikerült javítania a hazai építőipari szektornak, az előző negyedévekhez képest csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke. Így összességében alacsony számokat hozott 2023 – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
Ebben a háromrészes mini-sorozatban Spanyolország egyik legkülönlegesebb városába, Toledóba invitálom a kedves Olvasót, hogy válogatásomban bemutathassak néhány egyedi épületet, melyeken átsugárzik a különböző korszakok, vallások és építészeti megoldások fénye.
A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint tavaly a 2. és 3. negyedév biztatóbb számai után a 4. negyedévben csökkenés következett be a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában.
Város a fővárosi agglomerációban, Pest vármegyében, az Érdi járásban, annak legkisebb területű települése, Magyarország legkisebb városa.
A Metszet 2024. évi első száma a Nemzetközi Építészkongresszus idei témájával összhangban az "értékek" témája köré gyűjtött épületeket mutat be.
Junya Ishigami japán építész egy kínai tó vízfelületére ültette az egy kilométer hosszú Zaishui Művészeti Múzeumot, amelynek nyílásai révén a víz átfolyik a múzeum padlóján. Egy kortárs projekt, mely több mint építészet, ugyanakkor kevesebb mint épület.
A napokban derült ki, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, a Budapesti Építész Kamara és a Mesteriskola nem működhet tovább az Ötpacsirta utca 2. szám alatti épületben. Az Építési és Közlekedési Minisztériumn az építész szervezetek elhelyezését a jövőben megépülő építészeti központban képzeli el.
Szlovéniában egyre sürgetőbb a megfizethető bérlakások iránti igény mivel a kereslet továbbra is meghaladja a kínálatot. Simon Maljevac, a szolidaritásért és a jövőért felelős miniszter ambiciózus tervet terjesztett elő, melynek célja további bérlakások építése.
Ami más városokban még szokatlan, Pécsett kiválóan működik.
Idén eldöntöttem, hogy tavaly elkezdett kastélytúrámat a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében 2018 és 2020 között megújult Esterházy-kastély látogatásával folytatom Tatán. Lássuk, mit láttam!
A lengyel építőipar azon kevés ágazatok egyike volt amely immunis maradt a pandémia gazdasági következményeire. Ennek egyik oka, hogy a lengyel kormány nem kényszerítette az építkezés leállítására a vállalatokat, mint ahogy a spanyol, az osztrák vagy a belga. Bár az ukrán háború hatása nagyobb volt, ez sem állította meg a tartós éves növekedést.
A Zürich szabadon álló házakkal övezett utcájában épült társasház friss szellemmel ébresztgeti a kissé fáradt utcaképet.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap 2025. március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap 2025. április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap 2025. május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap 2025. szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap 2025. október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap 2025. november 13-án