A skóciai Skye szigetén épült Black Shed házat belülről fenyőfa, kívülről fekete bádoglemez borítja, lakói egyszerre lehetnek boldogak és szomorúak. Az épület egy építész és egy rabbi számára készült, akik mindketten tudományos érdeklődést mutatnak a melankólia iránt.
A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe – jelentette be szerdán Budapesten a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.
A következő írásokban rámutatok a 2014-es Hello Wood nyári építészeti szabadtéri műhely faépítészetében fellelhető parametrikus és biomorf karakterisztikára bizonyos művek esetén. Azonban elsősorban megkísérlem elemezni anyagválasztásának hátterét és okait.
Az emberi túlfogyasztás és a környezetnek okozott kár ellenére még nem késő, hogy megmentsük a Földet! A résztvevő országok a fenntarthatóság jegyében olyan innovatív projekteket hoznak el, melyek új utat mutatnak bolygónk védelmében, és ígéretet tesznek arra, hogy segítsenek megőrizni a jövő nemzedékének.
A korábban a The New York Times-ban is publikáló Juhász Norbert fotóst kérte fel a TSPC Csoport annak a kreatív képsorozatnak az elkészítésére, amelyen a február közepén átadásra kerülő Nemzeti Táncszínház terei láthatók, különleges hangulatban. A táncosok a balett, a néptánc és a latin tánc lépéseivel járják körbe a majdnem-kész épületet.
Az idei Építészkongresszus hívószava Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten. A délelőtti kávészünet után Zoboki Gábort hallgathatjuk majd, akinek kapcsolódása a témához nyilvánvaló, hiszen például Sencsenbe (Kína) is tervezett már.
A Nemzeti Táncszínház pedig éppen ma, február 15-én nyílik meg a Millenárison.
A budapesti új Nemzeti Galéria sok hasonlóságot mutat a japán iroda által két évvel korábban tervezett jeruzsálemi művészeti iskolával, a látványterveket nézve akár ikertestvérek is lehetnének. A SANAA iroda izraelben is fekvő síkokat halmozott egymásra.
Az idei Építészkongresszus hívószava Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten. Emiel Lamers nyitóelőadása után Ben van Berkel előadását hallgathatjuk majd meg.
Ez az írás az épület tömegének és héjszerkezetének koncepcionális döntéseit és formai kialakítását kísérli meg elemezni a saját szempontrendszerem alapján. Ez azt jelenti, hogy egyes kérdésekben következtetéseim eltérhetnek a tervezői szándéktól.
Az idei Építészkongresszus hívószava Keletiek Nyugaton, nyugatiak Keleten. Ismerjük meg Emiel Lamers levezető elnököt és szakmai szervezőt, aki 2003-2007 között Budapesten élt és több mint száz cikket írt kortárs magyar épületekről. Az első holland, aki a kortárs magyar építészetről írt könyvet, és a magyar építészet legjobb holland ismerője.
A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe – jelentette be szerdán Budapesten a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.
A Brick Award a Wienerberger kétévente megrendezésre kerülő építészeti pályázata építészek és építész szakírók számára. A 2020-as kiírás pályázati időszaka 2019. január 7. – április 9., az 50 nominált projektet pedig 2019 novemberétől fogják kihirdetni a honlapon, valamint a Facebookon, a Pinteresten és a Twitteren.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án