A Pécsi Székesegyház északi és déli altemplomi lejárói – 1. rész

A Dómmúzeum gyűjteménye őrzi a 19. század végén, a Székesegyház utolsó nagy átalakítása során kibontott román kori kőelemeket, melyek közül kiemelt figyelmet érdemelnek az egykori altemplomba vezető lejárók domborművei. A múzeum segítségével nem csak a középkori, ún. harmadik pécsi székesegyház korai építészet- és művészettörténeti fejezete tárul elénk, hanem bepillantást nyerhetünk a korabeli kiemelkedő színvonalú kőfaragó-művészetbe is. 1170 körül, francia földről érkeztek hazánkba azok a "kőművészek", akiknek ezeket a páratlan alkotásokat köszönhetjük.

Jelen cikkben a Székesegyház történetével csak érintőlegesen foglalkozom, a hangsúlyt az altemplomba vezető lejárók (északi és déli) kialakításának változására helyezem, egyúttal célom az eredeti, 12. századi ismeretlen külföldi, és a helyi kőfaragók által megalkotott domborművek összehasonlítása a 19. század végén, Zala György szobrászművész által elkészített rekonstrukciókkal.

Historiográfia

Önmagában a pécsi Székesegyház történetéről könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre és sokat írtak már az épülettel együtt vagy attól függetlenül a román kori altemplomba vezető lejárók domborműveiről is. A cikk elkészítéséhez többek között az alábbi köteteket, könyvrészleteket, ill. internetes forrásokat vettem igénybe: a 2010. év folyamán kiadott Pécsi lexikon két kötetében remek szöveg- és képanyagot találtam a „Dómmúzeum” és „Székesegyház” szócikkek alatt. Ugyanígy haszonnal forgattam a Pécs története sorozat második kötetét is, akárcsak a Pécsi egyházmegye története I. részének kora, ill. a középkori építészeti emlékekre vonatkozó fejezeteit. A pápalátogatás évében, 1991-ben kiadott A pécsi székesegyház c. kötet átfogó képet nyújtott az épület valamennyi építészettörténeti korszakára vonatkozóan. Divald Kornél 1927-ben napvilágot látott Magyarország művészeti emlékei c. művében kitűnő korabeli felvételeket találtam a töredékesen fennmaradt román kori domborművekről, ill. Szakács Béla Zsolt egy 2004-ben, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen elhangzott előadásának anyagában találtam értékes információkat a domborművek rekonstrukciójának körülményeiről.

Amikor a kutatástörténet azt állítja, hogy az 1882-ben megkezdődő bontási és újjáépítési munkálatok során minden, nem romanikára emlékeztető elemet eltávolítottak a templomból, az csak részben felel meg a valóságnak, mert sajnos a romanika időszakának jelentős kőtöredékei is eltávolításra kerültek, hogy a majdani neoromán templom stílusegységét ne zavarja egy-egy régi, festetlen kőfelület. A korábban elfalazott altemplomi lejáratokat 1887-ben bontották ki, tárták fel az eltakart román kori domborműveket, majd szétszerelték és elszállították azokat.

Az altemplomi lejáratok eredeti domborműveinek helyére Zala György szobrászművész által készített domborművek kerültek Czobor Béla által meghatározott ikonográfiai program szerint. Ennek az az érdekessége, hogy az eredeti domborművek töredékes formában kerültek elő, így a rekonstrukció között akad hitelesnek tekinthető, de teljesen kitalált elem is. A kialakult állapot megosztotta és megosztja ma is a szakembereket és a műértő közönséget, álljon itt egyetlen vélemény, melyet Dercsényi Balázs fogalmazott meg a második világháború utáni években: „Érdemes összehasonlítani az eredeti darabokat a rekonstrukcióval. Zala György figurái merevek, élettelenek, hiányzik belőlük az az átélés, amely csak az adott kor és művésze között jöhetett létre.”

A kibontott kőanyag először a püspöki magtárba, majd az egykori egyetemi könyvtár (ma Klimó-könyvtár) épületébe és udvarára került. Szőnyi Ottó alapította meg az első kőtárat, egyúttal felkeltette az érdeklődést a középkori emlékek iránt. A későbbiekben ő szállíttatta át a köveket a Székesegyház Szent Mór-kápolnája alatti helyiségébe. Lux Kálmán és Szakál Ernő közös munkája gyümölcseként 1952-ben létrehozzák azt a kőtárat, amely már a mai épület helyén áll, így közvetlen elődjeként tekinthetünk rá. Újabb évtizedeknek kell azonban eltelniük, hogy 1990-ben létrehozzák a Pécsi Dómmúzeum Alapítványt, mely rendezni tudta a kőtár és a kiállítandó építészettörténeti „leletanyag” sorsát. Bachman Zoltán tervei alapján kibővítették a korábbi múzeumépületet, majd a napjainkban is látogatható, mintegy hatszáz eredeti középkori elemből álló kőemlék-gyűjtemény véglegesen beköltözik a Dómmúzeumba.

A következő részekben összevetem a pécsi Dómmúzeumban fellelhető, az egykori altemplomi lejáratok (észak és dél) összefüggő rekonstrukcióinak domborműveit a Székesegyházban található altemplomi lejáratok domborműveivel.  /folyt.köv./