Többek között bibliai témájú színes grafikákat, valamint magyarországi templomok makettjeit mutatja be Török Ferenc Kossuth-díjas építész kiállítása, amely Teremtés címmel csütörtökön nyílt meg Budapesten, a Várnegyed Galériában.
Megkezdődött a Budapestet a keleti országhatárral – az Alföldön át – összekötő M4-es út új szakaszának előkészítése – derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatásából.
Az EBI Építésaktivitási Jelentés 2017. IV. negyedéves számából kiderül, hogy 2017-ben sokéves rekordot döntött meg a magyar építőipar. 2017-ben a megindult kivitelezési munkák összértéke több mint 2100 milliárd forintot tett ki, amely összegre még soha nem volt példa.
A Snøhetta tervei alapján egy gyűrű alakú hotel épül az Északi-sarkkörön, ahol csak csend, nyugalom és a végtelen táj várja majd a vendégeket.
Hárommilliárd forintból újul meg a pesterzsébeti jódos-sós fürdő, amelynek a Duna sétánnyal is lesz majd kapcsolata.
Az MTÜ a jelenleg is elérhető, országos panziófejlesztési pályázat és a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben szállodák és panziók létesítésére és felújítására vonatkozó pályázatok beadási határidejét 2018. március 14-ig meghosszabbította! – írja a palyazatok.org.
A budapesti Hungarian Open ATP World Tour férfi tenisztornához szükséges margitszigeti létesítmény megépítése érdekében hozott törvényt kedden az Országgyűlés.
Egy japán faipari vállalat, a Sumitomo Forestry bemutatta a világ legmagasabb faépületének, egy 350 méteres, Tokióban felépítendő felhőkarcolónak a terveit.
Természetes fény, friss levegő és kellemes környezet az iskolában – mindez nem csak a diákok egészségének és jó kedélyének megőrzését szolgálja: a tanulók teljesítménye is bizonyítottan sokat javul, ha optimális légkörben dolgozhatnak.
Az Aranydiplomás építészmérnök folytatja előadás-sorozatát a FUGÁ-ban. A 2018. február 19-én kezdődő IV. szemeszter előadásainak címe:
Építészeti világcsodák, amelyek az előző három szemeszterből kimaradtak.
Háromszázezer és egymillió forint közötti összegre lehet pályázni az MMA művészeti program pályázatán. Az építőművészeti tagozat építészeti nyári alkotótáborokat, építészeti tematikájú könyveket és építészeti kiállításokat fog támogatni. A kétszázmilliós keretből a tagozatok egyenlő arányban részesednek.
Nem emlékszem, hogy valaha kaptunk volna hírt monstrancia-tervezési pályázatról, és valószínűnek tartom, az életünkben már nem is igen lesz ilyen. Most van: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága pályázatot írt ki monstrancia-tervezésre, melyen építészek, sőt hallgatók is indulhatnak. A fődíj: 500.000,- ft.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án