Brooklyn elegáns Boerum Hill negyedében sétálva különös épületre lettem figyelmes. Egy volt apró tűzoltólaktanya és egy art deco áruház közé szorulva magasodó lakóházra, melynek teljes homlokzata mintha aranytömbökkel lenne beborítva.
A KSH ma megjelent adatai alapján az idei harmadik negyedévben 8588 lakásépítési engedélyt adtak ki országosan, ami az elmúlt egy év legalacsonyabb negyedéves értéke, ugyanakkor még így is beleillik a 2016 eleje óta tartó emelkedő trendbe. Az OTP Ingatlanpont szakértői elemzése.
Az építészet, az épített környezet egyre gyakrabban kerül az érdeklődés homlokterébe. Budapest arculatát a házak, az utcák, a terek, a növények és a benne élő emberek rajzolják meg. Az a térbeli világ, ami az építészek munkája következtében alakul ki, ősidők óta meghatározza mindennapjainkat.
A mai vásárlók közül már kevesen emlékezhetnek arra, hogyan nézett ki a Corvin áruház fénykorában. Hamarosan változhat a helyzet, mivel elbontják a Corvin áruház Blaha Lujza tér felőli burkolatát – így döntött a józsefvárosi képviselőtestület a Fővárosi Blog Facebook oldala szerint.
Mindenszentek ünnepe – egy ideje már munkaszüneti nap is – a diadalmas Egyházról emlékezik meg, míg a Halottak napja a szenvedő egyházra fordítja figyelmünket. A földi múlandóságra gondolva – az ’56-os forradalom és szabadságharc 61 éve történt napjaiban – talán érdemes megemlékeznünk az egykori szabadságharcos kollégánkról.
Egy dél-angliai történelmi móló, amelyet 2010-ben tűzvész pusztított el, több millió font értékű újjáépítés után megnyerte az egyik legtekintélyesebb építészeti díjat.
Tízen vehettek át Pro Architectura díjat kedden az Országházban a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában elért kiemelkedő eredményükért. Az elismeréseket Lázár János adta át.
A Széll Kálmán téren javában zajló egykori Postapalota felújítása kapcsán egy alagút is épül, keresztül a tér alatt.
Marosi Miklós építészt választották meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) másik alelnökévé a köztestület keddi budapesti közgyűlésén, melynek során megszavazták az MMA elnökségi tagjait is.
Az ÉMI Nonprofit Kft. ED_15-1-2015-0013 azonosító számmal rendelkező projektjének keretén belül a kutatási munka kiterjedt a betontechnológia alapanyagainak sugárállóság szempontjából való megfelelőségére, valamint az összes vizsgált betonkategóriában készítendő receptúrák megfelelőségének vizsgálatára.
A Kortárs Építészeti Központ felhívása a 10. Budapesti Építészeti Filmnapokon építészeti, városi témájú filmek bemutatására.
Ha minden jól megy, 2019-ben már utazhatunk is rajta a meghosszabbított 1-es villamoson, amely így az Etele térig fog közlekedni. 8,6 milliárd forintból hosszabbítják meg a vonalat.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án