Pozsonyban, a Duna belváros felőli, bal partján épülhet fel Szlovákia első felhőkarcolója – írta szerdán a pozsonyi Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap.
A 2019-es, 15. Maccabi Európa Játékok központi helyszínéül szolgáló Kerepesi úti Sportparkra kiírt építészeti tervpályázatot a Sagra Építész Stúdió Kft. nyerte.
Guruló hétvégi ház a konyhakertbe apának, anyának és a kicsi Lénának.
Azon boldog szerencsések közé tartoztam, aki az épület-ismertető vezetésen úgy mutatkozhattam be, hogy Önkéntes. A Budapest100-zal egyre nagyobb jövőt jósolhatunk ennek a nálunk még nem túl gyakori tevékenykedésnek, vagy inkább hobbinak, rajongás-megosztásnak – Gáspár Anna írása.
Budai Kreatív Háznak keresztelték el a felújított Duna-parti épületet. Nézni és enni ősztől lehet majd benne.
A Fővárosi Közgyűlés januárban fogadta el a Smart Budapest – Budapest okos város jövőképe tanulmányt, amely egy átfogó keretrendszer az élhetőbb város megteremtésére.
A legjobb brit családi ház, egy elegáns berlini kétlakásos épület és egy portugál villa a Metszet 2017/2 számában. A címlapon Makrai Sándor különleges burkolatú kelenvölgyi családi háza, míg a téma rovatban budapesti szállodákat és vidéki családi házakat ismerhetünk meg. Egy szakcikk a vidéki sátortetős kockaházak átalakítását elemzi.
Fővárosunk egyik (eddig) ismeretlenségbe burkolózott épülete a Erzsébet híd budai hídfőjénél álló furcsa háztömb. Tovább taglaljuk a még élhető léptékű lakóterekkel kapcsolatos témánkat, a keskeny(nek tűnő) épületeket.
Lakásvásárlásánál olykor a tengeralattjárón szocializáltak előnyben vannak. Egy különleges varsói lakásprojektet mutatunk be.
Kétszintes mega-üzletet nyitott az Apple a világ legnagyobb bevásárló-központjában, Dubajban. Már videón is látható, milyen elképesztő boltról van szó.
Az 1956-os forradalom különféle olvasatairól rendezett kétnapos konferenciát a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) Budapesten. Az utolsó blokkban, a Móricz Zsigmond körtér 56-os emlékművének alkotói, Balázs Marcell és Pelle Zita, valamint Nagy Tamás építész is részt vettek.
A kiállítás eredetileg Kotsis Ivánnal foglalkozott volna szakmai hagyatékának a Lechner Tudásközpontba került részei alapján, az anyagok feldolgozása során azonban egyszer csak öccse, a pont 120 éve született Kotsis Endre lépett elénk váratlanul. Így a május 10-én 18 órakor megnyíló kiállítás témája a két építész testvér: a Kotsis-fivérek lesznek.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án