És ez még nem minden, Banksy, a brit graffitikirály alkotása egyszerre kiállítás és lázadás, tapasztalatszerzés és gondolatébresztés olyan dolgokra, amelyek ép ésszel fel nem foghatók.
Dubajban a világ első forgó felhőkarcolójának megépítésére készülnek. A 80 emeletes épület teljes kört tud majd leírni, akár minden egyes lakás önálloan is foroghat hangirányításra.
A legutóbbi EBI jelentés azt mutatja, hogy 2016 2. félévében 58%-kal kevesebb projekt építése indult el, mint az előző év azonos időszakában. Hasonlóan az 1. félévhez, a projektek átlagos értéke lényegesen nagyobb, mint egy évvel korábban, de a megkezdett projektek összértéke folyó áron így is 22%-kal csökkent.
A nyári úszó világbajnokságon a szinkronúszás helyszíne a Városligetben lesz, a most bemutatott látványtervek a tó vizén úszó létesítményeket ábrázolnak.
A forgalmi előtér betonjának feltörésével megkezdődött a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2B terminálja új utasmólójának építése március 1-jén, szerdán.
Különleges épületegyüttes született egy düledező, második világháborús cementgyárból, melyet még 1973-ban vásárolt meg Ricardo Bofill Barcelonától nem messze.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását vitatta meg hétfőn az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága, a javaslat az egyszerű bejelentést kiterjesztené a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi célú, egy lakást tartalmazó lakóingatlanok építésére is.
Lehet akár bulvár megközelítést is kiolvasni az idei „Friss ötletek” témájú Nemzetközi Építészkongresszus programjából, hiszen a Városligetet „tönkretevő” Magyar Zene Házát tervező építész ugyanúgy előad, mint a „Soros-bérenc” CEU épületének tervezője. Hova álljunk mi, építészek? És mi van az idei témaválasztás mögött?
Május 10-ig nyújthatják be munkáikat családi házak és kis társasházak tervezői a 2017-es Év háza pályázatra
Mintegy 11.000 négyzetméter barlangrendszert összekapcsolva, a világon egyedülálló módon, mészkőből, a föld felszíne alatt épülhet fel a hatalmas fürdőlétesítmény Diósdon.
Fürjes Balázs, a budapesti fejlesztések kormánybiztosa szerint a szerdán átadott Duna Aréna esetében is fennáll, hogy az első látványtervek, - melyek ez esetben ingyen készültek - mindig különböznek az elkészült épülettől.
Megvalósult Steve Jobs egyik legnagyobb álma: nyáron teljesen kész lesz a cég második székhelye, amit korábban Campus 2 néven emlegetett a cég. Az űrhajót mintázó, üvegfalú óriásépület végleges neve Apple Park lett. A dolgozók már áprilisban elkezdhetnek beköltözni a szuperdrága komplexumba.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án