A CPR.hu honlapot indulása óta sokan felkeresték, ingyenes szolgáltatásait tervezőként vagy kivitelezőként közel háromezren tesztelték már. Az online katalógust működtető Artifex Kiadó Kft. a honlap fejlesztéséhez a felhasználók tapasztalataira és igényeire támaszkodik, ezúttal az Ön véleményére kíváncsi.
Barack Obama amerikai elnök megnyitotta szombaton Washingtonban az Afromerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeumát, és beszédében nagy teret szánt a társadalmi megbékélés fontosságának.
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján friss képeket tett közzé az új Hidegkuti Nándor Stadionról, amelyet kevesebb mint három hét múlva, október 13-án adnak át. A létesítmény szépen lassan elnyeri a végleges állapotát, már a székeket is felszerelték.
Rathing Ferenc példája bizonyítja, hogy mára már elfeledett mérnökök is terveztek a két világháború között korunk kiváló építészei által megbecsült villákat.
Megjelent az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívás. Ha eredményes lesz az eljárás, a nyertes kivitelezővel még idén decemberében szerződést kötnek, és a munka jövő év elején megkezdődhet – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden.
Letették az Ericsson új budapesti irodaházának alapkövét. A legmodernebb megoldásokat felvonultató Ericsson Ház teljes mértékben a cég igényeire szabva épül. A cég kutatás-fejlesztési egysége az egyik legnagyobb IKT K+F központ hazánkban.
Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter és Wintermantel Zsolt polgármester írta alá azt a komplex sportfejlesztési programot, mely 100%-os állami támogatással már az idén elkezdődhet.
Aki 392 méteres magasságban él, joggal érezheti hogy a határ a csillagos ég. A 432 Park Avenue a nyugati félteke legmagasabb lakóépületének címe Manhattanben, melyben a nagyvonalú kényelem nem ismer határokat.
Átadták az Antwerpen kikötőjét irányító hatóság parancsnoksági épületét, amelyet a márciusban elhunyt Zaha Hadid iraki-brit építész tervezett.
A Butaroban 2011-ben nyílt egy kórház, mely rendkívül jó és széleskörű ellátást biztosítana a környező régiók lakóinak. Viszont óriási munkaerőhiány állt fenn, ezért, hogy orvosokat csábítsanak ide, a kórháztól kb. 5 percre modern lakokat építettek orvosoknak. Ezekbe a házakba az orvos, akár külföldről is, a családjával együtt beköltözhet.
Végtelen medence is lesz Dubajban azokban a felhőkarcolókban, amelynek terveit nemrég mutatta be a Nakheel ingatlanfejlesztő társaság. A Palm 360 névre keresztelt komplexum két toronyból áll majd, amelyek egyébként tengerbe épített mesterséges szigeten épülnek majd fel.
172 kilométer per órás szél, többtonnás jacuzzi, tíz fok alatti magastető, negyven centi hőszigetelés: egyre nagyobbak az elvárások a tetőkkel szemben, ugyanakkor szakemberhiány is tapasztalható: nem festett rózsás képet az Épszerk Tanszék és kiadónk közös szakkonferenciája.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án