A Kós Károly Egyesülés felvételt hirdet fiatal építészek számára.
Shigeru Ban tervezőirodája publikálta a Nepálba tervezett elsősegélynyújtó állomásról készült első fotókat. A kivitelezés várhatóan augusztusban veszi kezdetét.
A BMT Asia Pacific kitalálta, hogy olyan minivillákat hoz létre, amelyek a vízen lebegnek. S bár a SeaScape elnevezésű álom egyelőre csak terveken létezik, egy-két részlet már a nyilvánosság elé került, például az, hogy hordozhatóak lesznek.
Mexikóban a kormány felkérésére kifestettek egy egész városnegyedet. Jól fest!
A bevezetőben a levelezőlap, képes-levelezőlap és képes levelezőlap definícióját adtam meg. Ezután általános információk következnek. A magyar képes-levelezőlapokat vettem sorra, amelyek épületeket ábrázolnak, három korszak szerint: az 1. világháborúig, a két világháború között, a 2. világháború után. - Mit mond a Szerzői jogi törvény erről?
A cikksorozat harmadik részében a papírpénzekkel foglalkozom. Először magyar bankókkal, aztán válogatva külföldiekkel, de mindenütt azt vizsgálva, milyen épületek jelennek meg rajtuk.
A településrendezési szabályozásokban szereplő építménymagasság meghatározása sok esetben igencsak összetett feladat, ráadásul a jogszabályi környezet, illetve a használandó fogalmak is változnak.
Dr. vitéz Callmeyer Ferenc nyílt levele DLA Fekete György elnök úrnak, Magyar Művészeti Akadémia, a kommunizmus magyar áldozatainak emlékművéről.
A vietnámi Ho Chi Minh városban található ez az egyedi kinézetű közösségi ház. A turizmusban érdekelt tulajdonos eltökélt szándéka volt a szomszédos hotel kiegészítéseként egy vegetáriánus közösségi konyhát kialakítani a közel 50 éves teraszos épületben.
Még 10 napig, augusztus 2-ig várják építészek, belsőépítészek, történészek, művészettörténészek, régészek és restaurátorok jelentkezését az általuk jól ismert templomok bemutatására.
A Pure Spa fürdő a nyugalom és a pihenés szigete a vietnámi Da Nang városában épült ötcsillagos Naman pihenőközpontban.
„Már egy hónapja figyelem ez emberek hozzászólásait, és átgondoltam a felülvizsgálat lehetőségét” – mondta a miniszterelnök.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án