A tervezett épület a tálibok által elpusztított buddha-szobornak állít emléket. A pályázat grafikai stílusa és az alapgondolat is érdekes. Az Építészkongresszusra hazalátogató építész legfrissebb munkája.
A világ legmagasabb, 84 méteres fa magasháza épülhet meg az osztrák főváros Seestadt Aspern nevű városrészében
Két év alatt 2,5 milliárd forintból, közös török-magyar finanszírozással újul meg a budai Rózsadombon található török emlékhely, Gül Baba türbéje. Az eredeti funkcióját fél évezreden keresztül megőrző síremlék és környezete felújítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügynek minősítette a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Ebben az évben nemcsak az 1915-ben épült házakat ünnepli a Budapest 100 sorozat. Április 18-án és 19-én - az esemény ötödik évfordulóján - az 1911-14 között épült műemlékekre és más régi építményekre is számítanak a szerevezők.
Az alábbi idézetben Herman Hertzberger holland építész (1932-) Le Corbusier egy kevéssé ismert dél-amerikai villájáról beszél. A hagyomány és modernizmus, természetes igények és mesterséges tér párbeszédét felvezető szövegrészlet Hertzberger "A tér és az építész" (Space and the Architect) c. könyvéből származik.
A KÉK - Kortárs Építészeti Központ által hetedik alkalommal megrendezett Budapesti Építészeti Filmnapokon beszélgetésen vesz részt Herman Hertzberger. Várják az építészet, a film és a design iránt érdeklődő közönséget, a Nemzetközi Építészkongresszus után még át lehet érni...
Hiánypótló innovációnak számít a Meva Zsalurendszerek által szabadalmaztatott környezetbarát Alkus műanyag zsaluhéj, amellyel formába önthető a legkülönlegesebb betonszerkezet is.
Épül az Apple második, futurisztikus kampusza. Jelenleg az acélszerkezetek alapját képző betonelemek összeillesztése folyik. Sir Norman Foster panorámás tervét görbe üvegpanelek borítják majd.
A rendezvény célja az Ybl Miklós Építéstudományi Kar szellemi, kulturális és tudományos élete színvonalának emelése, valamint az építéstudományok iránt érdeklődők számára betekintést nyújt a szakma rejtelmeibe.
Egyszerű tömeg, fehér falak, levegő, fény. A fiatal tervező első önálló megvalósult munkája.
A Budavári Palota rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv részeként újjáépítik a palota épületegyütteséhez tartozó egykori főőrségi épületet és Stöckl-lépcsőt a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányhatározat szerint.
A Nádor utcában beindult a Közép-európai Egyetem fejlesztése. Számos formális és informális oktatási helyiséggel bővül az intézmény.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án