Bár a ritkaságszámba menő autóknak talán nem éppen a csigatempó a legjellemzőbb tulajdonsága, a dán építész mégis egy csigaház formájú házról álmodott.
Tizenkét éve épült, de még most is erős. Kilenc éve Scott Johnson AIA mutatta be a MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszusán. Az idei kongresszuson március 7-én is számíthatunk hasonló emblematikus, vagy annak ígérkező építészeti remekművekre a Várkertben!
Kívül-belül rendbe hozzák uniós pénzből Veszprém egyik szimbólumát, a Húszemeletest. Úgy számolják, hogy 70 százalékos energiamegtakarítást hoz majd a felújítás.
Afrikai fenntarthatóság, építés a lakossággal.
A TICCIH/ICOMOS Ipari Örökség Szakbizottságának és a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének közös konferenciája
Az alábbi szöveg rezümé Herman Hertzberger Lessons for Students in Architecture című könyvéből - Rózsa Péter építész munkája.
Pályázati felhívás a Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított egyéni Hild János-díj 2015 elnyerésének javaslattételére
A Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Vigadó másfélszázados jubileuma alkalmából 2015. február 12-én a Vigadó Makovecz termében egész napos konferenciát rendezett.
A nyolcmilliárd forintból épülő stadion terveit a Közti készítette, melyek jelenleg engedélyeztetésre várnak.
Nagy izgalommal várjuk az idei tavaszi kongresszust, és sok kolléga is érdeklődik a rendezvénnyel kapcsolatban. Becsúsznak időnként vicces kérdések is... Adjunk vicces választ? Miért ne? Interaktív építészkongresszusos hülyéskedés.
2014. december 9-én, a Finn Függetlenség Napján Kaszás Károly professzor Sauli Niinistö finn köztársasági elnök által odaítélt Finn Oroszlán Lovagrend első osztályú érdemrendjét kapta meg. A kitüntetést Pasi Tuominen nagykövet a finn nagykövetségen nyújtotta át a kitüntetettnek a finn építészet magyarországi megismertetéséért és népszerűsítéséért.
A lótuszvirág ihlethette Sou Fujimoto tervezte Magyar Zene Háza épületét, melyben a környezettudatos megoldások a nap-és szélenergia mellett még az esővizet is 100%-ban újrahasznosítják
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án