épületek ipari épületek Lechner Tudásközpont Riga Spikeri Negyed upcycling

Upcycling – Ipari épületek újrahasznosítása Rigától Budapestig


pestimonika | 2015.06.12
A régi, elhagyatott ipari épületek rekonstrukciója, kulturális, kreatív és inkubációs célú felhasználása világméretű trenddé vált napjainkra. Az alábbiakban a rigai Spikeri Negyed megvalósult és a budapesti Lechner Tudásközpont részben megvalósult, részben még fejlesztés alatt álló példáját mutatjuk be.

Spikeri Negyed - Riga

Riga a kelet-nyugati irányú áruszállításban mindig is fontos szerepet játszott. A gabona, len, kender, építőfa, zsír mellett a 18. századtól előtérbe került a dohánylevél, az egyéb fa építőanyagok, a vitorlavászon és egyéb hasonló áruk szállítása.

A Daugava folyó jobb partján elterülő Spikeri negyed a 14. századtól kezdve rakpartként működött, itt történt a teherhajók rakományainak be- és kipakolása. A ma álló raktárépületek legnagyobb része az 1860-80-as években épült, a rigai erőd lerombolása után, amikor is a város központját átépítették. Az akkor létrejött 58 raktárépületből, amelyekben többek között dohányt és gyapjút tároltak, ma 13 áll még. A raktárak terveit a balti államok legjobb építészei, Karl Felsko, Friedrich Hess, Robert Pflug, Reinhold Schmaeling és Jānis Baumanis készítették.

Az itt is alkalmazott eklektikus stílusú téglahomlokzat annak idején nagyon elterjedt volt az ipari és raktárépületek körében. Mindegyik épület boltozott pincével és fafödémekkel készült. A területet körülbelül 1903-ig használták az eredeti funkciójának megfelelően, ezután a vasút fejlődése és a teherszállításban történő egyre jelentősebb részesedése nagyobb méretű raktárépületeket tett szükségessé, így a Spikeri negyed elvesztette korábbi jelentőségét.

A központi piac 1924-1930 között történt felépítésekor a raktárépületek egy részét lebontották, egy kisebb részüket lakóházzá alakították, a maradék pedig továbbra is raktározásra szolgált, mezőgazdasági felszerelések, gabona, tojás, stb. számára.

2000-től a területet barnamezőként tartották számon, 2008-ban több kreatív szervezet és cég is úgy döntött, hogy itt szeretné a székhelyét kialakítani. 2012-ben elkezdődött a Spikeri negyed és a rakpart rekonstrukciója a város polgármesterével és városfejlesztési bizottságával együttműködve. A cél a Maskavas, Krasta és Turgeņeva utcák közti terület és az 1,3 kilométer hosszú vízpart revitalizációja volt, mégpedig úgy, hogy a város lakói és a turisták számára is elérhető és használható közterület alakuljon ki: egy új kulturális és rekreációs központ, éttermekkel, kávézókkal, üzletekkel, galériákkal, amely egyúttal új munkahelyeket is teremt.

Egy évvel később a munkálatok be is fejeződtek, új járdák, kerékpárutak, szemetesek, padok készültek, a világítást megoldották, a gyalogos aluljárót felújították, biztonságos és kényelmes átjárást biztosítva a Daugava folyóhoz. A projekt finanszírozása Európai Uniós és fővárosi források bevonásával történt.

Ahogy Európa sok más régi iparnegyedében, a Spikeri negyedben is művészeti intézmények, vendéglátóhelyek és cégek székhelyei kaptak helyet, így a RIXC elektronikus művészeti és média központ és a "kim?" (vagyis „Mi a művészet?”) kortárs művészeti központ, amely a kiállítások mellett könyvtárral, előadásokkal, beszélgetésekkel és más programokkal is várja az érdeklődőket. A Dirty Deal egy független színház, ahol a fiatal rendezők, koreográfusok, drámaírók révén egy újfajta színházi élményben részesül a közönség. A Café Dali a Coffeshop Arthouse-ban kiállítások és művészeti fórumok szervezésével támogatja a művészeket. A Spikeri Concert Hall az Állami Kamarazenekar otthona. Nyáron a Spikeri negyed a szabadtéri programok, koncertek, sportrendezvények széles választékát nyújtja, így helyt ad például a Fehér Éjszaka és a Riga City fesztiváloknak, valamint a Múzeumok Éjszakájának.


Lágymányosi Dohánygyár – Budapest

Lágymányos területén a városiasodás csak viszonylag későn indult el, a 19. században Buda nagyjából a Gellért-hegynél véget ért. A Duna szélessége a mai Szabadság hídtól délre megduplázódott, a mélysége pedig lecsökkent, így az észak-csepeli szigetcsúcsnál könnyen átfagyott, ez okozta az 1838-as nagy árvizet is. Ezért a Fővárosi Közmunkák Tanácsa egyik fő feladatként a folyó szabályozását tűzte ki. Az 1871-től végül is egészen az 1950-es évekig elhúzódó munkálatok során a területet fokozatosan feltöltötték, így létrehozva a mai Lágymányost.

Az ipar a 19. század végétől telepedett meg itt. A Budapest Lágymányosi Magyar Királyi Dohánygyár terveinek elkészítését 1908-ban kezdte meg Zobel Lajos, a Kereskedelmi Minisztérium főtanácsos építésze. A Budafoki úti felé két központi kapuépítményt alakítottak ki egymással szimmetrikusan, köztük terült el U alakban a gyártási épület, két szárával a telek belseje felé fordulva. Az U két szára közé épült a kazán- és gépház, 60 méter magas tornyával. A telek mélyén, a Budafoki úttal átellenes oldalon kapott helyet a raktárépület, amelynek eredetileg 220 méter hosszú tömbjét négy rizalit tagolta. A telek Karinthy Frigyes út felőli két sarkában egy igazgatási épületet és egy lakóházat helyeztek el, a historikus stílusú villák formavilágát idézve.

A gyárépület-együttesre összességében is a historizáló stílus jellemző, helyenként szecessziós formajegyekkel. Az eltérő funkciójú, magasságú és szintszámú épületek az egykori reneszánsz palotákat idéző hármas homlokzatosztás révén kaptak egységes építészeti arculatot.

Az együttes építészettörténeti szempontból legérdekesebb tagja az egykori raktárépület, mivel ez a hazai, korai, ipari célú vasbeton-építészet jellemző emléke. A vasbeton pillérváz igen korszerűnek számított a 20. század elején, tűzvédelmi és szilárdságtani szempontból is előrelépést jelentett a korábban alkalmazott acél (öntöttvas) szerkezetekhez képest. A háromhajós raktár pillérei alulról felfelé karcsúsodnak. A haránt irányú vasbeton gerendák keresztmetszete a letámasztások irányában diafragmaszerűen megnövekszik, ugyanezt az elvet követi a födémek szerkesztése is.

Az egykor gazdag szecessziós-historizáló homlokzatarchitektúra az elmúlt évtizedekben nagyrészt megsemmisült, a funkcióváltások és helyreállítások során egyre sematikusabb, az eredetit csak nyomaiban idéző lett. A gyárépület mára szinte csak az épülettömegét őrizte meg. A két villaépület és a raktárépület nyílászárói, téglaburkolatú falsávjai jobban emlékeztetnek az eredeti állapotra. A gép- és kazánház homlokzatát az épület egyik felén felújították, nyílászáróit kicserélték, a felújítás összhangban áll az eredeti architektúrával; olyan eredeti elemek is megmaradtak, mint a nyílászáró-kiváltóként funkcionáló acél I-gerendák az őket díszítő eredeti kovácsoltvas virágdíszekkel. A kazánház felújítatlan fele, bár igen rossz állapotban van, de szinte teljes egészében őrzi az eredeti homlokzatát.

Az épületegyüttes ma több tulajdonos kezében van: az egykori gyárépület alsó szintjein működik a Fővárosi Földhivatal, emeleti szintjei irodaházként funkcionálnak, csakúgy, mint a kazánház felújított szakasza. A lebontott műhelyépület helyén épült székház tulajdonosa, a MOL használja az egykori északi melléképületet. Az egykori igazgatási épület jelenleg Telekom irodaház, a másik villaépület nagyrészt megmaradt többlakásos lakóépületnek. A valamikori raktárépület ad helyet a Lechner Tudásközpontnak. Utóbbi rugalmasan változtatható és nagy teherbírású szerkezeti rendszerének, valamint az egykori funkció miatti száraz kialakításának köszönhetően kiválóan alkalmas a Tudásközpont Dokumentumtára terv- és iratanyagának tárolására.

A Lechner Tudásközpont terve az, hogy a valamikori kazánház és dohánygyári laboratórium épület még felújítatlan szakaszán kiállító- és rendezvényteret hozzon létre. Ezzel a jelenleg romos állapotú épület az építészeti értékeihez méltó felhasználást nyerne. Az új kulturális intézmény jól fog illeszkedni a XI. kerületben a közelmúltban elkezdődött fejlesztési folyamatba is, amely során a Bartók Béla úton sorra nyílnak meg a galériák, a kisebb hangversenytermek és az igényes, kulturális programokat is kínáló éttermek, kávézók. A Lechner Tudásközpont a saját építészeti, terület- és településtervezési, építésügyi és térinfomatikai profiljának megfelelően elsősorban építészeti és ehhez kapcsolódó kiállításokat, rendezvényeket tervez a kazánházban, amely így egy újabb pezsgő színfoltja lehet a környéknek, mégpedig az építészet képviseletében.


Forrás:
Déry Attila: Történeti tanulmány a Dohánygyár környezetéről
Prakfalvi Endre: A ház, ahol „lakunk” – a Lágymányosi Dohánygyár épületei
Köszönjük Elina Pundure és Nataliya Skakun a cikk megírásához nyújtott segítségét.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások