Még 10 napig várják építészek, belsőépítészek, történészek, művészettörténészek, régészek és restaurátorok jelentkezését az általuk jól ismert templomok bemutatására.
A bérlők által megtermelt hulladékból építenék egyre magasabbra a Londonba tervezett toronyházat.
Megjelent az idei Stirling Díj rövidlistája, rajta sztárépítészek sorakoznak – és a találgatások máris megkezdődtek, ki lehet idén a nyerő, sőt a legnagyobb bukmékereknél akár fogadni is lehet a győztesre.
A Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési projekt keretében három helyen: az Iskola lépcsőnél, a Murad pasa bástyánál és a Gránit lépcsőnél építik majd a lifteket, amelyek a tervek szerint az év végére már el is készülnek.
Generál- és építésztervező: Artonic Kft.
Felelős tervező: Töős György
Kép és szöveg : Szentiváni János
Építészeti fotópályázatot írt ki Nagypálya címmel, az új Fradi-stadion bemutatására a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Miniszterelnökség, valamint a Magyar Művészeti Akadémia. A versenyre amatőr és profi fotósok egyaránt nevezhetnek.
Budapest Főváros XV. kerület, Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának nyílt tervpályázata
A kenyai Lamu szigeten, mangrove fák lombjai között kanyarog az idilli luxust rejtő, ám igazán környezettudatos, nádtetős villa.
450 hektáros területen a világ legnagyobb egybefüggő fedett kereskedelmi negyedének felépítését tervezik a Perzsa-öböl partján, melynek klímájáról az időjárás változásának függvényében nyíló-csukódó tetők gondosodnának.
Hogyan sodor a véletlen elénk egy Árkay-házat, milyen műszaki érdekességek jellemzik, miben "győzött Árkay Berci bácsi" a családi emlékek szerint? Mire volt elég 36 563 pengő 50 fillér?
1992-1998 között a XVIII. kerület főépítésze voltam. A kerület térségében akkor az M0-ás nyomvonal-vezetését kellett meghatározni. 1993-ban a lakossági ellenállás meggyőzésére segítségképpen egy kanadai közlekedési szakértőt, Dick Gordont hívtuk meg, aki 2014. júniusában nyugdíjasként visszatért.
A Történeti kertek védelmének lehetőségei és feladatai címmel lesz július 22-én konferencia Kecskeméten a MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ, a Lechner Lajos Tudásközpont szakértőinek és helyi szaktekintélyek előadásaival. A részvétel ingyenes.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án