Újabb épület a Studio 804-től: a tervezők a kansasi egyetem építészmérnök hallgatóival együttműködve álmodták meg és építették fel az egyszerű tömegű, de annál izgalmasabb épületet.
Március 15-e körül szokott sor kerülni a művészeti díjak, köztük az Ybl-díj átadására. Mint megtudtuk, idén ez augusztus 6-ra került az Ybl-bicentenárium kapcsán.
Az épület teljesen nyitott, egy család életét nyomon lehet követni az ébredés pillanatától egészen a lefekvésig. Az udvar felől olyan az épület, mintha rétegesen elhelyezett különböző üveglapokból állna.
Zalaegerszeg, 2014. február 25.: A konferencia helyszíne a Göcseji Múzeum volt. Meglepően nagy számú érdeklődőt vonzott a meghirdetett program. Baratta Egon, a szakbizottság elnöke által tartott nagy ívű előadás vezette fel a témát.
Mint olvasóinktól megtudtuk, nemcsak a metróállomások, hanem a BMC is döntős lett az Architizer A+ awards-on, Architecture and Sound kategóriában, úgyhogy erre is lehet szavazni március 21-ig! Hajrá magyarok!
Nemcsak aláírásokkal, de itt-ott rajzokkal is kiegészítették a Metszet legfrissebb számában megjelent cikkeiket a Nemzetközi Építészkongresszus sztárjai - dedikációk az esemény margójára...
Smiljan Radic chilei építész tervezi a londoni Serpentine Gallery előtt felépülő idei nyári pavilont
A visszaemlékezés II. részében a kerület címerével, az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc emlékművével, végül a Kapocs utcai iskola jelkép-pályázatával foglalkozom. Az emlékmű ismertetése március 15-e kapcsán nyer aktualitást. Az emlékmű pályázati terve a kárpát-medencei magyarság összefogását jelképezendő javaslat.
Építészek : Kaas Osterhuis és Lénárd Ilona
Fotó : Szentiváni János
1998 óta foglalkozom társasházakkal, főleg a budai oldalon. Sajnos, amikor a többségük épült, az építészetnek már csak hűlt helyeire tettek bérvillákat – az egyik legdrámaibb a Fadrusz-villa helye (sok másik mellett). Kié a ház? Kié a felelősség?
A tervpályázati eljárás nem csak magyar nyelven folyhat, a díjazásban nem részesített pályaművek szerzőit is meg lehet ismerni, a résztvevők is közreműködhetnek a kiírás összeállításában, az összeférhetetlenségi szabályok valamennyi résztvevőre vonatkoznak – és még jó néhány fontos változás!
A XI. Nemzetközi Építészkongresszus után nemcsak a zsűriben résztvevő Martha Thorne, hanem az előadó neves külföldi építészek is elmondták véleményüket az öt múzeumra kiírt pályázatokkal és a Városligetbe történő építéssel kapcsolatban.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án