Miután a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánította az egyik Budapesti felhőkarcoló projektet egy újabb terv került elő, ami felhőkarcolót álmodik a fővárosba, a Deák tér mellé. De nem ez az első, voltak korábbi próbálkozások is a történelem folyamán.
Egyedi építészeti értéke, a várnegyed beépítéstörténetében, szerkezetében és városképében elfoglalt pozitív szerepe miatt az Országos Villamos Teherelosztó épület megtartását és új közfunkcióval való életre keltését kéri a Budapest Világörökségéért Alapítvány.
Dr. Puskás Imre, eddigi kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár váltja L. Simon Lászlót – értesültünk szakmai körökből. Augusztus 15-tel távozik Sárváry István, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke is, utódjáról még csak találgatások vannak.
Minden bizonnyal az egyik legfélelmetesebb élményben lesz azoknak része, akik végigsétálnak a sanghaji Jin Mao (Csin Mao) torony látványosságán, a korlát nélkül épített üvegpadlós gyilokjárón.
Ötszáz nappal a nagy tűz után az Uvaterv fotóarchívuma, illetve ami abból megmaradt, a Lechner Tudásközpontba került. Az elmúlt közel másfél év alatt ebből a gyűjteményből a Fortepan négyezernél is több képet digitalizált és töltött fel weboldalára. A többi képkocka most a Lechnerben várja, hogy elektronikus másolat készüljön róla.
Közel 5 és félmilliárd forintos beruházás keretében Dóczy Park néven 224 lakásos társasház épül a Bord Stúdió tervei alapján
Édes Húgom! Nézd el nekem, hogy Mikes Kelement játszom, ráadásul – veled ellentétben – az ő édes nénje nem is létezett. Rodostó helyett (ami igen veszélyes hely lett manapság) én székesfővárosi száműzetésemből írom e sorokat – történetesen a székesfővárosba.
A világ legkarcsúbb tornyát avatják fel Brightonban. A 161 méter magas kilátóról akár 42 kilométerre is lehet látni.
Ki gondolná, hogy ez a figyelmeztető tábla a Bartók Béla úton a mai Szatyor Bár tőszomszédságában állt egykor? Nem is annyira régen, a 19. század végén, amikor Lechner Gyula bérházának építkezése megkezdődött itt, öccse, Lechner Ödön tervei alapján.
A szorongás és pánikbetegség a legelterjedtebb mentális probléma a brit építészhallgatók között. A mindennapos, éjszakáig húzódó munka kivérezteti őket, ráadásul kevés lehetőségük van pénzért dolgozni a tanulmányaik alatt, így hatalmas adóssággal kezdik meg életüket.
Egy kínai festőművész háza
A holland OMA a pályázat utolsó fordulójában a BIG és a Büro Ole Scheeren elől vitte el a jelentős berlini munkát.
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap, online részvétel május 29-ig (MÉK 2 pont)
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án