Hatósági eljárás keretében kezdeményezte az illetékes jegyző a Hungexpo irodaházaknál található, a Liget projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának.
Átadták a Balatonföldvári Hajózási Látogatóközpont. A balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív kiállítás egy különleges, hajó alakú épületben kapott helyet, melynek árboca egyben a Balaton legmagasabb épített kilátója.
A tavaly elkezdett szokást a hagyománnyá válás útján elindítva, idén is az ökologikus építészet a nyári kamarai választható kreditpontos továbbképzés témája. Már lehet rá jelentkezni! Az előadások ingyen is meghallgathatók, a kurzus egy nap alatt teljesíthető.
A Dzsungelház, tetejébe süllyesztett medencéjével Sao Paulo part menti buja növényvilágában bújik meg.
Ebben az esztendőben már a kilencedik alkalomhoz készülődhettek azok, akik ellátogattak május utolsó hétvégén Balatonlellére, a hagyományteremtő jelleggel életre hívott rendezvény lassan a tizedik jubileumához érkezik.
Egy Los Angeles-i felhőkarcoló tetején lehet két emelet között lecsúszni. Az épületen kívül.
Hét hónapos felújítást követően a Velux Cégcsoport átadta legújabb, bemutató jelleggel készült épületét, a brüsszeli RenovActive házat. A kezdeményezés célja, hogy az aktívház-koncepcióból kiindulva egyensúlyt teremtsen a komfortérzet és az energiahatékonyság között – mindezt megfizethető keretek között.
A Magyar Építőművészek Szövetségének stratégiája 2016-2020
Az Unitef'83 Zrt. építésziroda (szerzők: Pintér Tamás János, Simon Viktória voltak, társszerző: közreműködött Tóth Domonkos) nyerte a a Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait bemutató kiállítótér tárgyában kiírt ötletpályázatot.
A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal ülésén Finta József ismertette a kongresszusi központ terveit. Gyakorlatilag már csak kormányzati startpisztolyra várnak az engedélyes tervek, igaz, a létesítményt a tervezett 2019 közepi időpontra így sem tudják befejezni.
Esztergomban a Városháza első emeleti folyosóján megnyílt az Ybl Építéstudományi Kar hallgatóinak tervtárlata. A kiállítási anyag Esztergom belvárosának építészeti és tájépítészeti rehabilitációjáról szól. A kiállítás anyaga például az Európai Uniós pályázatokon való szerepléskor nyújt jelentős segítséget a városépítészeti, urbanisztikai témákban.
Életének 79. évében elhunyt Csete György építőművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az organikus építészet egyik elindítója – tájékoztatta az MMA szerdán az MTI-t.
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap, online részvétel május 29-ig (MÉK 2 pont)
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án