A Budavári Palota rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv részeként újjáépítik a palota épületegyütteséhez tartozó egykori főőrségi épületet és Stöckl-lépcsőt a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányhatározat szerint.
A Nádor utcában beindult a Közép-európai Egyetem fejlesztése. Számos formális és informális oktatási helyiséggel bővül az intézmény.
Bár a ritkaságszámba menő autóknak talán nem éppen a csigatempó a legjellemzőbb tulajdonsága, a dán építész mégis egy csigaház formájú házról álmodott.
Tizenkét éve épült, de még most is erős. Kilenc éve Scott Johnson AIA mutatta be a MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszusán. Az idei kongresszuson március 7-én is számíthatunk hasonló emblematikus, vagy annak ígérkező építészeti remekművekre a Várkertben!
Kívül-belül rendbe hozzák uniós pénzből Veszprém egyik szimbólumát, a Húszemeletest. Úgy számolják, hogy 70 százalékos energiamegtakarítást hoz majd a felújítás.
Afrikai fenntarthatóság, építés a lakossággal.
A TICCIH/ICOMOS Ipari Örökség Szakbizottságának és a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének közös konferenciája
Az alábbi szöveg rezümé Herman Hertzberger Lessons for Students in Architecture című könyvéből - Rózsa Péter építész munkája.
Pályázati felhívás a Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított egyéni Hild János-díj 2015 elnyerésének javaslattételére
A Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Vigadó másfélszázados jubileuma alkalmából 2015. február 12-én a Vigadó Makovecz termében egész napos konferenciát rendezett.
A nyolcmilliárd forintból épülő stadion terveit a Közti készítette, melyek jelenleg engedélyeztetésre várnak.
Nagy izgalommal várjuk az idei tavaszi kongresszust, és sok kolléga is érdeklődik a rendezvénnyel kapcsolatban. Becsúsznak időnként vicces kérdések is... Adjunk vicces választ? Miért ne? Interaktív építészkongresszusos hülyéskedés.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án