10. Európai Város- és Regionális Tervezési Díj
2013-2014
Az 522/2013 (XII.30) Kormányrendelet végre pótolta a 266/2013 (VII.11) Korm. számú szakmagyakorlási rendelet átmeneti rendelkezéseit: a folyó 5 éves továbbképzési periódusok maradnak, kivéve a 2014 első félévben lejárók - amik hosszabbodnak. Építési helyett kivitelezési szerződést kell kötni!
Minden futballpályának van középpontja. Innen indítja a játékot a bíró akár többször is, ha szükséges. Kezdőrúgás. Zárórúgás azonban nem létezik. Az egyik fél nyert, a másik veszített, vagy döntetlen lett az eredmény. Ha a fölvett filmet visszafele játsszák le, ez a helyzet akkor sem változik, sőt még bizarabbá válik.
Szilveszteri előzetesként tíz épület, ahol nem az építésznek van nagy arca...
A Kreml egyik székesegyházára emlékeztető épületet húztak fel Pekingben, 9-21 millió jüan (324-756 millió forint)értékben – számolt be a Zsenmin Zsipao kínai újság.
Mexikóvárosban egy forgalmas út mellett épült kórház homlokzatára a környezetbarát épületek következő generációját jelentő, egyfajta óriás légtisztító felületet szereltek.
Már csak a romjai vannak meg annak az kertes, úszómedencés villának, amelyet kínai tulajdonosa egy pekingi toronyház tetejére épített: a bontásból származó hulladékok eltakarítása azonban még hónapokig fog tartani.
Itt van a karácsony, a szeretet ünnepe. E rendhagyó cikk csak közvetve szól épületekről, építészetről. Viszont meglepően őszinte vallomás emberségről, elfogadásról egy csinos magyar építész / épületenergetikus "tollából".
Egy zseniális előadás (angol nyelven) a zágrábi Oris-napokról, az építészet lényegéről. Nagy igazságok, kicsit félszeg épületek. Érdemes meghallgatni.
A teljes lakosság körében hirdetett, koncepciók, ötletek begyűjtésére pályázatot Szőcs Géza kormánybiztossal együttműködésben a Miniszterelnökség. A pályázatról az építész szakma nagy része valószínűleg lemaradt.
A brit bdonline az évente megjelentetett Architecture Top 100 kiadványra készülődve idén is megkérdezte a világ legnagyobb építészirodáit, hogy ők kire néznek fel leginkább a szakmában.
Miért van az, hogy huszonnégy évvel a rendszerváltás után még mindig a másodosztályon ülünk? Miért van az, hogy a nagy (és nemcsak építőipari) áruházláncok árui a Lajtától nyugatra kifogástalan minőségűek, nálunk ugyanabban a csomagolásban pocsékak? E két költőinek tetsző kérdést most inkább vitaindítónak szánom.
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án