Arnóth Lajos beszéde

Egy mottóval kezdem. Talán kitart e rövidke vers mondandóm utolsó soráig.

"Belátom, nincsen rá okom,
de mégiscsak gondolkodom.
S mert illik őt fitymálva néznem;
esztelenül bízom az észben."
Nemes Nagy Ágnes - Napló*

Kedves Barátaim! Elmenők, Újak, Mesterek !

Ebben a túlpörgetett világban, az építészet elméletek sokaságával, internettel behálózva sokszor "képileg" úgy látom magunkat mint azt a bogárat, amelyik s pók hálójában bennragadt. S észre sem veszi, hogy már jön a nagy hálókészítő, rohan felé, és vége.
No de nem mindig, és küszködve mégis megmenekül.
Én úgy érzem, sokszor, hogy az építészet is sok területen, szellemi és anyagi területein is be van hálózva, inkább beakadva, de még a pók nem forgatja. Sok-sok példával tudnám ezt illusztrálni én magam is, de elég példával tudnám az ellenkezőjét is állítani. Hogy miről beszélek két épület jut eszembe egy villanásnyi említéssel. Mindkettőt láttam, most itt együtt említem: Mies van der Rohe barcelonai német pavilonja a világkiállításon (1929 - rekonstrukció 1986) és Frank Lloyd Wright Guggenheim Múzeuma (1959).
Nagyon eltérő világok, de a lelkem mindkettőre rezonált, eltérő befogadással. Talán egy építészeti "Pünkösd" kellene, hogy a különböző építésznyelveket mindenki megértse valamiféle közös fundamentum reményével. Keresik ezt minden földrészen. Vagy nem keresik, hanem tágítják. Ebben ma már nemcsak az építészek vesznek részt. Ahogy érzékelhető, ez a gondolkodási kényszer van globalizálva - úgy is bővíthetném - sztárolva. Minden módon. De a kivezető utak nincsenek az építészsztárok kezében. Hanem olyanokéban, akik tudják, hogy az emberi természet, lélek, tudat halad a maga lassú természetes fejlődésében, emberi lépésekben és ehhez tartozó emberi léptékű épületeivel, létesítményeivel. Ez a finneknél, dánoknál, norvégoknál, Németalföldön, sőt legyek tárgyilagosan elfogult, olykor nálunk is, bővebben lelhető fel, mint Európa, Amerika nagyobb országaiban. De az emberi testre szabottan mindenütt meg van a világban ( Afrika, Ázsia, a még saját kultúrájukat élőékben.).
Mi köze van az elmondottaknak az elmenők búcsújához, és az újak üdvözléséhez?
Nos, ezt az iskolát 3 + 22 cikluson keresztül (1953-2014) 622 hallgató végezte el. 622 hallgatót érintett és több mint három tucat mestert a 60 év során. Sosem volt akkreditált, hivatalos tanmenete, csak az élet diktálta menete. Klubszerű volt a működése. Ez a közösség a két alapítótól kapott indító instrukciót, s ezt mindig el is mondtuk különféle árnyalatokban. Miért?
Hogy ne kerüljünk be a pókhálóba, igyekezzünk ebből kimaradni. S igényeljük azt az építész "Pünkösdöt" , hogy megértsük az építész világ üzeneteit, hogy azután saját "nyelvünkön", menjünk tovább és alkossunk.
A mi Pünkösdünk, a mi kis világunkban a közös nyelv, a két alapítótól id. Janáky Istvántól és Szendrői Jenőtől származó instrukciók.
A szöveg egyszerű és természetes, kézenfekvő, van benne valami hétköznapiság. Olyan szöveg, mely kis közösségben, baráti körben is elhangzik. Mégis ha a benne lévő gondolatokat magunkénak valljuk, nem is könnyű ezt hétköznapokon megvalósítani.
A mesteriskola egy közös platform...az egyik idézet idősebb Janáky Istvántól 1953-ban hangzott el, és 60 év után is nekünk szól:
"A Mesteriskola öntörvényű szakmai vállalkozás, a munkavégzés műhely jellegű,
Működése nem nélkülözi a függetlenséget, igényli a spontenaitást,
a munka révén összecsiszolódnak a szereplők és szakmai kapcsolatok szövődnek.
Hozzátéve - értsétek meg, az iskola olyan lesz, mint amilyenre a BENNE lévők alakítják, formálják."
A másik alapító Szendrői Jenő instrukciója az elérendő célt kívánta elmondani és megértetni mindannyiunkkal:
- a személyiség és a szemlélet alakítása,
- az önálló gondolkodásra és ítéletalkotásra való nevelés.
Ez az 1956-os forradalom után hangzott el, 1957-ben a II. ciklus folyamán, ami 1955-58-ig tartott (s ebben a ciklusban volt épp oly kevés hallgató mint most: 17 fő).
A két alapító instruktív-oktató mondatai tevékenységünkben vissza-visszacsengtek, programjainkat ebben a szellemben végeztük, készítjük, és folytatjuk ma is az előadásokon, a tanulmányutakon, a pályázatokon, az épületlátogatásokon, a műtermekben, az építészirodákban, és a Mesteresteken a XX. ciklus óta.
Ez utóbbi újdonság volt illetve lett. Mindig remekül sikerült. Igen, a Mesterek ezeken összejöveteleken szellemük javát adták át, emberi magatartásukat bemutatva, illusztrálva, ami ütős lett, és sokszor túllépett a szokásos jó előadásokon.
Nos, bizonyos, hogy ezt folytatjuk. A csütörtöki-pénteki programok közül mindig erősebb volt a csütörtöki, mert az este sokszor az előadókkal is meghosszabbítható volt az Építészpincében. Az alapító Mestereink bizonyára mindkét utóbbira rábólintanak.
Az előadásokból több volt mint korábban, a pályázatokból kevesebb, a hazai tanulmány utakból hasonló számú, mint eddig.
Két külföldi út volt, mint korábban is, egy kisebb a Vajdaságban, s nagyobb Belgiumban.
Törekszünk mindezeket az oktatási formákat folytatni a XXIII. ciklusnál is, ha lehet – legyünk optimisták – kissé növelni is.
A vajdasági utat Csontos Csaba szervezte gondosan, igen érdekes tanulságaival. Csaba 2013. november hunyt el, bennünket bizony nagy veszteség ért.
A másik út Belgium, nos ezt az utat Ti, a ciklus hallgatói szerveztétek. Meg kell említenem az út 4 ütemű motorját: Kovács Barbarát, Balázs Marcellt, Frikker Zsoltot és Vörös Tamást.
A ciklus tanári kara és a hallgatók nevében is mondom a gratulációt – aki ugyan nem voltam ott, de az sms-eken és azóta személyesen is érzékeltem az út értékes szakmai teljességét. Majd az úti füzet is ezt megerősíti, ami szintén remek munka lett, a már említettek munkája révén.
A programozás a XXII. ciklusnál olyan mint az előzőeknél, és ilyen marad az újaknál is. Hogy milyen két év munkája ? A két éves anyag az elkészült füzetében, minden esemény benne lesz.
Mi Mestereknek: együtt voltunk, vagyunk, egy változással. A Mester Egylet Elnöke már új – Csaba halála okán – közös egyhangú szavazásunkkal Nagy Iván építészmérnök lett.
Még egy gondolat, ami az eddigi mondandóhoz kapcsolódik, érintve az elmenőket és az érkezőket is. Az úti program füzetbe későn, de mégis kértek tőlem egy villanásnyi szöveget, quasi mottóként. Igen, korábban is írtam. De ez a kérés a programfüzet nyomtatásának előestéjén hangzott el. Nem voltam Budapesten. Mondottam: nem lesz, így ez lehetetlen.
Mégis; kaptam a következő sms-t Golda Jánostól:
"2014.08.28. Üdvözlet Antwerpenből, a kikötőből. Nagyon jó kis város. Mindenki hiányol. Bujdosó Ildi-ék is megjöttek. Jó a csapat és a barna sör. J." azaz János.
Nos ekkor megmozdult a lelkiismeret és a szürke állomány. Felötlött egy vers, a vers ami számomra egyre fontosabb; kevés szóval sokat tud mondani. Egy költőnél a hétköznapi szó mégis különlegessé válik a sorokban, quasi "tündérré" - Weöres Sándor szavait követve.
S ez a verstöredék szóljon az elmenőkhöz és az újakhoz is. Nem magyarázkodom miért ez. Rímel az eddig elmondottakkal. S lényegében Ti fiatalok volt ciklusbeliek, újak, tanárok ilyen lelkülettel rendelkeztetek, talán még jómagam is.
Nos a idézet az Utazás című fejezetből:
Tenger
Mutatja – és a táj felel,
utat gurít, sziklát emel,
mutatja friss rügyén a fa,
hogy télen át is mandula,
napnál világosabb a nap,
s a házak is színt vallanak,
tagolt a part, a test, a szó
hajózható, tapintható,
s oly pontosan szalad a tér:
a tenger épp az égig ér.
S amint a végtelenbe hág,
mutatja, meddig ér a vágy.
Nem tehetek mást. Nem kívánok
kevesebbet, mint egy világot.
* Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei. Osiris Kiadó Budapest, 2003. A versek a kötet "Utazás" című fejezetből.

Nekem, nekünk hát ilyen lélekkel voltatok itt, maradjatok ilyenek, és így menjetek utatokon XXII.-esek, és ilyen lélekkel vegyétek át a stafétabotot XXIII. ciklusbeliek.
De az indító mottót ne feledjük.

Arnóth Lajos DLA, építész, Mesteriskola vezetője
Elhangzott 2014. szeptember 25-én
A Mesteriskola XXII. ciklus zárásán illetve az új ciklus megnyitóján.