A pályázat első körében 53 beérkezett pályaműből a zsűri 6 építészirodát választott ki, hogy továbbtervezze munkáját. A második körbe jutott a Vandkunsten, KHR, Julien De Smedt, Cubo és Entasis építésziroda, melyek közül az Arkitema tervét találták a legjobbnak.
A svédországi Kivik Művészeti Központ idei építészeti névjegye lett a "mennybe vezető lépcső". Számunkra, keresztényeknek karácsony táján különösen időszerű a kérdés: Létezik-e a mennyország?! Vajon az építészet is lehet egy kulcs ama bizonyos zárba?!
Az ügy fontosságát jelzi, hogy korábbi cikkünk terjedelmét 3-4-szeresen meghaladó levelet kaptunk a Belügyminisztérium Építési Főosztályának vezetőjétől, Magyar Mária főosztályvezetőtől (a levél a képgalériában olvasható). A BM – céljainkat félreértve – még rémhírterjesztést is látni vél.
December 16-án adták át a Kós Károly-díjakat és a Kocsis Iván-díjat, előbbit a Magyar Zarándokutat tervező építészcsoport, és a „Minerva térinformatikai rendszer” fejlesztő-üzemeltető cége kapta, utóbbit Bodrossy Attila DLA győri építész.
A jászfelsőszentgyörgyi TSZ által építtetett, 1800 négyzetméteres gabonatároló műszaki és gazdasági tanulságai.
A magasépítés is beindulni látszik, bár az új szerződések volumene 30 százalékkal esett, amit az egészségügyi épületekre kötött szerződések miatti magas bázissal magyaráz a hivatal. A szerződésállomány 7,3 százalékkal nőtt.
Az idén 75 éves amerikai származású Moshe Safdie 1967-es EXPO-ra készült tervei alapján építették meg a Habitat 67 lakóegyüttest.
New Yorkban, Brooklyn egyik legfelkapottabb, Dumbo nevű városrészében, a Manhattan híd déli hídfőinek szomszédságában található ez az egyedülálló luxuslakás. A jellegzetes brooklyni óratorony tetején lévő, körpanorámás kilátással rendelkező, exkluzív, belső háromszintes (triplex) lakás 4 milliárdért lehet a miénk.
A MÉK Belsőépítészeti Tagozatának felhívása az Év Belsőépítésze díjra történő jelölésre
Augusztusban kiírt Gránit Bankos Építész hallgatói terv pályázat felhívásának eredmény hirdetése a napokban megtörtént. Művészetek Palotája épületében a Bohém étteremben.
A rendezvényen harminc főnél többen vettek részt, közülük közel húszan építészek, akik előre regisztráltak. Többen kifejtették, hogy általában az oktatás, különösen pedig a szakmunkás és a szakmai képzés teréről teljesen kiszorult az épített örökség és az azzal kapcsolatos szaktudás, szakismeret oktatása.
December 4-én Szegeden indult az Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek sorozat első "kiskonferenciája", a népi építészettel foglalkozó félnapos rendezvény.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án