A nád nemcsak Magyarországon, de Észak-Nyugat-Európa nagy részén is hagyományos építőanyagnak számít. Íme egy kortárs svéd példa a Tåkern-tó partjáról.
Arató György XIII. kerületi főépítész tájékoztatása nyomán értesültünk róla, hogy a Budapesti Domus Áruházat a Fővárosi Önkormányzat 2012. november 1-én védetté nyilvánította. Ezzel elhárult a bontás veszélye, valamint az esetleges felújítás sem lehet ötletszerű.
A mudéjar építészet egy kevert stílus, melynek ezerszínű megjelenési formája van, de minden esetben a keresztény építészet keveredik benne arab építészeti motívumokkal.
Már 2 évvel ezelőtt teljesen elkészült a Rácz fürdő rekonstrukciója: akkoriban arról szóltak a hírek, hogy az új szálloda is 67 berendezett szobával várja a majdani vendégeket. Az építtető 2010. decemberében úgy nyilatkozott, áprilisig még várni kell, hogy megnyíljon a komplexum a nagyközönség előtt, de mi azóta is várunk.
Meghívott előadó: Tin Sven Franic, építész – Horvátország.
Rejtő Jenő legendás pincére kerül a budapesti Mika Tivadar Ház tűzfalára, a Színes Város Csoport összefogásában szervezett internetes szavazáson a pincér Nikola Teslát és Füttyös Gyurit előzte meg.
November 6-án nyitották meg a BME kertjében (a Sóhajok Hídja közelében) a Spanyolországban babérokat nyert épületet ismét összeállítva. A következő két évben a mérések és tesztek mellett a magyar szakemberek is megismerhetik a Műegyetem alkotását.
• Az építészek ötöde szerint a megrendelők tudatosabbá váltak
• A kivitelezők a megbízások 74%-át felújításokon kapták
• Energiamegtakarítást célzó beruházást a családi ház felújítók 73%-a végzett vagy tervez
A Gábor László professzor úr születésének 100. évfordulójára szervezett 2010. évi első, majd a tavalyi, immár hagyományteremtő második után a BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke 2012. november 20.-án "Harmadik Épületszerkezeti Konferenciát" rendez, melynek témája a környezettudatos építés, és szerkezetei
Egy lábakon álló esőgyűjtő hordóból készült lak egyedülállónak nevezhető az alternatív építészetben – pedig egy belga tájépítő megcsinálta.
Ormánság neve mára fogalommá vált. Baranya megye déli területén elhelyezkedő tájegység sokak számára csak a szegénységet, az elmaradottságot és a perifériát jelenti. Pedig ez korántsem igaz. Ormánság egyes falvai olyan értékeket rejtenek, amelyek egy helyes értékrendű világban messze földről vonzanák a turisták tömegét.
David Adjaye Tanzániában született építészt 2013 legnagyobb hatású fekete bőrű személyiségének választották az Egyesült Királyságban; irodái vannak Londonban, Berlinben és New Yorkban. Két könyvtárat adtak át nem régiben munkája eredményeként az Egyesült Államokban.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án