Mindenszentek ünnepe – egy ideje már munkaszüneti nap is – a diadalmas Egyházról emlékezik meg, míg a Halottak napja a szenvedő egyházra fordítja figyelmünket. A földi múlandóságra gondolva – az ’56-os forradalom és szabadságharc 61 éve történt napjaiban – talán érdemes megemlékeznünk az egykori szabadságharcos kollégánkról.
Egy dél-angliai történelmi móló, amelyet 2010-ben tűzvész pusztított el, több millió font értékű újjáépítés után megnyerte az egyik legtekintélyesebb építészeti díjat.
Tízen vehettek át Pro Architectura díjat kedden az Országházban a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában elért kiemelkedő eredményükért. Az elismeréseket Lázár János adta át.
A Széll Kálmán téren javában zajló egykori Postapalota felújítása kapcsán egy alagút is épül, keresztül a tér alatt.
Marosi Miklós építészt választották meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) másik alelnökévé a köztestület keddi budapesti közgyűlésén, melynek során megszavazták az MMA elnökségi tagjait is.
Az ÉMI Nonprofit Kft. ED_15-1-2015-0013 azonosító számmal rendelkező projektjének keretén belül a kutatási munka kiterjedt a betontechnológia alapanyagainak sugárállóság szempontjából való megfelelőségére, valamint az összes vizsgált betonkategóriában készítendő receptúrák megfelelőségének vizsgálatára.
A Kortárs Építészeti Központ felhívása a 10. Budapesti Építészeti Filmnapokon építészeti, városi témájú filmek bemutatására.
Ha minden jól megy, 2019-ben már utazhatunk is rajta a meghosszabbított 1-es villamoson, amely így az Etele térig fog közlekedni. 8,6 milliárd forintból hosszabbítják meg a vonalat.
Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője hosszú betegség után 2017. október 30-án elhunyt – adta hírül az építészeti portál.
Egy negyed magyarországnyi területen 500 milliárd dollárt invesztál Szaúd-Arábia egy teljesen automatizált, három országra átnyúló gigapolis megvalósítása érdekében. A jelszó: hagyományosan gondolkodók kíméljenek!
A Foster + Partners irodát "sokkolta és csalódott", miután elvesztett a legfelsőbb bíróságon egy meg nem valósult és az eredeti költségkeretnek több mint kétszeresébe kerülő szálloda tervéért folytatott harcot. Az épp a budapesti Mol-székházon dolgozó sztárirodának több mint egymilliárdot kell visszafizetnie ügyfelének.
Befejeződtek Isaszeg Város önkormányzati tulajdonú épületeinek épületenergetikai korszerűsítései. A beruházás teljes költsége több mint 247 millió forint volt, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával valósítottak meg.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án