Vincent Callebaut Párizs jellegzetes házsorait zöld, lélegző épületekként fogalmazta újra.
Az 1920. június 4-ei trianoni békediktátum drasztikusan feldarabolta az ország területét. Ezért Urmánczy Nándor, az irredentizmus egyik prominens képviselője a főváros Szabadság terén 1928-ban Ereklyés Országzászlót állított fel, amelynek posztamensébe mind a 63 vármegyéből hoztak egy-egy zsák földet, s amely a nemzet ellenállását volt hivatva kifejezni. Ennek mintájára az ország számos településén, így Érden is létesítettek országzászlót.
A Holland Vredeskerk téglával burkolt épületének eredeti, egyházi funkciója ugyan nem, de alapvető formája, sőt jellegzetes, templomra jellemző belső tereinek egy része is megmaradt, miközben az egész a fiatalok körében is népszerű, modern lakótérré alakult.
A Reticolo Kft. megbízást kapott a Zacc Építésziroda Kft.-től a program által érintett elemek tartószerkezeti vizsgálatára és a szerkezeti tervek elkészítésére. Az évszázadok során a vár fontos történelmi események szemtanúja volt, mint a Wesselényi-összeesküvés, vagy a Rákóczi-szabadságharc.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző kelet-európai, ill. közel-keleti országokba (Grúzia, Törökország, Jordánia, Ukrajna, Bulgária, stb.) invitálom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészeken található kedvenc épületeimet és városaimat.
A Mecanoo a dűnék természetes hátterébe illesztette a Villa BW-t, melyet kétszeresen ívelt tető jellemez a homlokzat környezeti paraméterekből alkotott, összetéveszthetetlenül egyedi felületével párosítva.
ZUP jelentése: zone á urbaniser par priorité, azaz prioritás szerint urbanizálandó terület. A két világháború okozta gazdasági és pénzügyi válság miatti lakhatás arra kényszerítette a nemzeteket, hogy olcsóbb építési módokat találjanak ki.
Az Euroconstruct finn kutatója, Markku Riihimäki szerint az épületállomány a jövőben egyre inkább a különböző építőanyagok nyersanyagforrása lesz. Az épület tulajdonságai alapján lehetséges az épületállomány anyagmennyiségének modellezése és kiszámítása.
Egy kortárs installáció és egy reneszánsz palota, párbeszédben Rómában. A Fabio Mazzeo építész vezette iroda székhelye kaleidoszkópszerű, tükröződő fallal lepi meg vendégeit.
Ágoston Miklós építészmérnök 1933. augusztus 18-án született Budapesten. Igen fiatalon, 54 évesen hunyt el, 1988. június 30-án. Halálának 35. évfordulója jó alkalmat teremt arra, hogy építészi munkásságáról megemlékezzünk.
Minden nagyvárosnak megvannak azok a funkcionális negyedei, melyekben az építészeti értékeket hiányában némi kreativitással könnyű felpezsdíteni az esztétikai értelemben is alvó környezetet.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap 2025. március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap 2025. április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap 2025. május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap 2025. szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap 2025. október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap 2025. november 13-án