Az úgynevezett Öntöttvas Ház történelmi drágakő New York Tribeca városrészében. Ennek a háznak az átalakítását vállalta el a japán építész Shigeru Ban: a két évvel ezelőtt jóváhagyott tervei szerint hamarosan két penthouse fog állni a 132 éves épület tetején.
A hangar design group által tervezett, kis, stílusos kompakt mobil ház nagyon jó menedékként szolgálhat a zajos, hétköznapok elől menekülő, nyugalomra vágyó ember számára.
Mario Botta, Kas Oosterhuis, Tham & Videgård, Erik Nobel, Martha Thorne: a Kultúra és építészet mottójú idei Nemzetközi Építészkongresszusra a terület szaktekintélyei jönnek, ráadásul személyesen mutatja be a szakmai közönségnek a frissen elkészülő Bálna Budapestet holland tervezője.
Az épület egy dimbes-dombos, buja zöld vidéken helyezkedik. A tisztásra épület ház az erdő felől közelíthető meg, az épület fa keretezésben corten acél burkolatot kapott.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a HAP Galéria és a Metszet kiadója, az Artifex Kiadó szeretettel meghívja Önt a A felügyelet kérdése a jogszabályok és a szakképzés tükrében című kiskonferenciára (február 4., kedd 15 óra Veszprém, Egyetem utca 10.)
„A ház úgy néz ki, akár egy űrhajó, ami az anyaföldön landolt, és mintha bármely pillanatban ismét útra kelhetne” – mondják a tervezők.
1879 áprilisát írjuk. Joseph-Ferdinand Cheval francia postás munka közben megbotlik egy kőben. Ez eddig teljesen szokványos történet lenne, ha Cheval nem lett volna amolyan csodabogár, vagy a kő, amiben megbotlott, nem tetszett volna meg neki.
A nagy építész feltételezett szülőháza Székesfehérvárott. A copf stílusú, földszintes épületet több mint fél évszázaddal ezelőtt önkéntes műemléki gyűjtőmunka keretében, mint lelkes, fiatal építész, mértem föl. Ybl Ervin művészettörténész véleménye szerint lehet, hogy itt született Ybl Miklós.
Újabb magyar siker a nemzetközi porondon: a Kovács D. Barna vezette építészstúdió első helyezést ért el a Mongol Nemzeti Archeológiai Múzeum megtervezésére kiírt pályázaton.
A Kanadai The Marc Boutin Architectural Collaborative építész iroda szó szerint keretbe foglalt egy passzívházat – „a képből csodálatos látvány nyílik a hegyekre, a hegyek nézik a képet”.
Rá se lehet majd ismerni Belgrádra, ha a Burdzs Kalifa projektfejlesztője, Mohamed Ali Rashid Abbar álma valóra válik. A befektető ugyanis megújítaná a szerb fővárost: 3,1 milliárd dollárt kíván fektetni a Belgrád a vízen elnevezésű projektbe – nyilatkozta a Novi Magazin című hetilapnak Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettes.
Az Ybl Bicentenárium január 20-i sajtótájékoztatóján L. Simon László, az Ybl Emlékbizottság elnöke bejelentette, hogy április 3-án 10 órakor Orbán Viktor miniszterelnök átadja a Várkert Bazár I. ütemét.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>