fati | 2011.06.24
Nemzeti tervpályázaton választották ki Törökországban az építészt, aki megtervezheti Trója múzeumát
Omar Selcuk Baz és társai, a Yalin Architectural Design iroda nyerte el a Trójai Múzeum török nemzeti tervpályázatának első díját. Trója a világ egyik legfontosabb archeológiai területe, amely egyben a Világörökség része. 5000 éves történetével és az európai civilizáció kialakulásában játszott szerepével művészi és történelmi szempontból is nagy hatása volt egészen Homérosz korától kezdve.

A pályázat szervezője, Törökország kulturális és turisztikai minisztériuma 10 hektárnyi területet bocsátott a múzeum rendelkezésére, amely a történelmi helyszínhez igen közel, Tevfikiye falu mellett épül majd fel. A múzeumban helyezik el az ásatásokon előkerült leleteket, és restaurátor, valamint konzerváló laboratóriumok is lesznek benne. Ezeken kívül 2000 m2-nyi raktár, állandó és időszakos kiállításoknak helyet adó termek, kávézó, éttermek és üzletek elhelyezése is a tervezési program része. Az épületen keresztül lehet majd eztán kijutni az archeológiai helyszínre is.

A januárban kiírt pályázaton 132 iroda vett részt. Omer Selcuk Baz nyertes tervjavaslata a látogatók által ismeretlen, elérhetetlen, egy csak történetekből és leletekből megérthető világ bemutatásán alapszik. Az épületben fokozatosan megszűnik a jelen, és belekerülünk Trója korába, és maga a kubusszerű épület is egy kiásott régészeti leletre emlékeztet.

a képek forrása: Yalin Architectural Design
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások