#moszkvater – A Széll Kálmán tér története

Kiscelli Múzeum, 2016. május 20. – október 2.
A kiállítás kurátorai: Simonovics Ildikó és Maczó Balázs


A szervezőktől
 

A Széll Kálmán tér a városi közlekedésben és a város életében betöltött szerepe révén az utóbbi évtizedekben Budapest egyik ikonikus helyévé vált. Az átalakítás, újjáépítés során több olyan szimbolikus elem is elkerült onnan, mint az óra, a kandeláberek stb., amelyek évtizedeken keresztül egyet jelentettek a Moszkva térrel. A kiállítást megelőzte egy tárgy- és emlékgyűjtő kampány, amelyre számos izgalmas tárgy is érkezett. Ilyen a Kalef galeri tag, Ujlaki Dénes szalagos magnója és bakelitlemezei, a moszkvateres Török Ferenc Interkosmos rakétája, valamint a híres Moszkva téri lányok című dal énekesének, Toldy Máriának  a klipben szereplő blúza és a hajdani Széll Kálmán téri lakos, Marika néni korcsolyája.A Kiscelli Múzeum nemcsak begyűjtötte ezeket az emblematikus tárgyakat, hanem folyamatosan dokumentálja és tudományosan feldolgozza a tér történetét. Ennek eredményeit láthatja most a nagyközönség.

A tér a legidősebbeknek Széll Kálmán, a következő generációnak Kalef, az 1960-as, 1970-es években születetteknek, vagy a későbbi nemzedéknek mindörökké Moszkva tér marad. A legfiatalabbak számára, illetve, akiknek semmilyen kötődésük sincs a térhez, azoknak 2011 óta újra Széll Kálmán tér a valamikori Gödör.

Képzeljük el, milyen lehetett egy Széll Kálmán téri lakos számára, amikor a békés, polgári idillt árasztó sportközpont helyén forgalmas közlekedési csomópontot hoztak létre, s ablakuk alól a teniszlabdák és az ütőhúrok surrogása, a sportversenyek diadalittas éljenzése helyett a hurokvágányon csikorgó villamoskerekek hangja hallatszott föl! Pedig mai szemmel az 1941-es átrendezés építészetileg és térszervezésileg kifejezetten figyelemreméltó, a budai terület bekapcsolása a nagyváros közlekedéshálózatába elkerülhetetlen és jelentős előnyökkel bíró beruházás volt. Egyértelműen negatívnak, mondhatni arrogánsnak tekinthető a Rákosi-kormány tíz évvel később hozott intézkedése, melynek során az orosz csapatok által szétlőtt Széll Kálmán teret Moszkva térré nevezte át. Az erőszakos névváltoztatásra a lakosság egy része csendes ellenállással válaszolt: az új nevet hosszú évtizedeken keresztül következetesen nem használta.

A Moszkva tér elnevezés csak a hetvenes évek végére értékelődött át, ekkora nőtt fel az az új generáció, a kádári konszolidáció nemzedéke, akik számára a Moszkva tér moszkvájának már semmi köze nem volt a megszállók fővárosához: a moszkvatér, a moszkva, vagy moszkvás kiüresedett, könnyen kimondható zenei hangsorrá alakult, amely ismerősen csengett a hangosbemondókból és valamiféle megmagyarázhatatlan biztonságérzetet adott az óra alatti találkozók megbeszéléséhez.

A Moszkva téren 1972-ben „állt meg az idő”, amikor a régi villamos hurokvágány közepéről az ikonikus időmérő kikerült az aszfaltozott felületre. Az egyre növekvő gépjármű- és utasforgalom, illetve az újonnan épített metróállomás miatt átszabott tér arculata a hetvenes évektől kezdve hosszú évtizedekre – már-már úgy tűnt, örökre – állandósult. A három budai kerület határán fekvő „senki földje” karbantartás és átgondolt fejlesztések helyett a nyolcvanas évek végétől az idő és az emberi pusztítás áldozata lett. Megemésztette a kosz, a szemét, berepedezett burkolatán és rothadó építményein szervezetlen és burjánzó organizmusok rendezkedtek be.

Az emlékidézésen és a történeti kalandozáson túl akad nézni való azok számára is, akiket az átalakulás és a felújított tér érdekel. A kiállításon láthatók a – 2011-től újra Széll Kálmánról elnevezett – tér építészeti megújítására kiírt pályázat nyertesének, az Építész Stúdiónak a tervei, a Szövetség’39 csoport által tervezett új óra makettje, valamint – Tomanovics Gergelynek köszönhetően – az átépítés timelapse videója. A Real 5D technika révén pedig betekintést nyerhetünk a tér modern, 21. századi arculatát megkomponáló átalakítási munkálatokba és azok eredményeibe is.

A három részre tagolódó kiállítás a tér történetének bemutatásával kezdődik, a műtárggyá átlényegült, Moszkva téri óra alatti emléktérrel folytatódik és a kiscelli kastély hangulatos kertjében, kortárs irodalmi idézetek között zárul.

A Széll Kálmán tér történetét bemutató tematikus egységekben megismerhetjük, hogyan lett az egykori agyagbányából az egyik legfontosabb budai közlekedési csomópont, és vajon ki tervezte a mindannyiunk számára ismerős „legyező” vagy az egykori „gomba” épületét. Megtudhatjuk, kik voltak a tér aktív használói és híres lakosai. Ez utóbbi egység átvezet a kiállítás emléktér-részébe, ahol a múzeum templomterébe befüggesztett egykori óránál újra randevúzhatunk, kanapékba süppedve olvashatjuk, hallgathatjuk ismert és hétköznapi emberek Moszkva térhez fűződő élményeit, szemezgethetünk az elmúlt évtizedek művészeti projektjeiből (video-, film-, fotó-, vizuális, képzőművészeti és irodalmi alkotásokból), illetve ha van, hozzátehetjük a kiállításhoz saját emlékeinket is.

Végül a múzeum kertjében, függőágyakban megpihenve kalandozhatunk kortárs szerzőknek a térhez kötődő irodalmi alkotásaiban.
 

A Széll Kálmán tér története

Bár sok történet, legenda élt eddig is a Széll Kálmán tér történetéről a kollektív emlékezetben, most először kerül sor a tér történetét feldolgozó, a friss kutatási eredményeket bemutató kiállítás megrendezésére.

A kiállítás történeti része nyomon követi, hogyan változott a mai Széll Kálmán térnek otthont adó útkereszteződés a török kiűzésétől, 1686-tól napjainkig. A terület sajátos szereppel bírt Budapest mindenkori történetében. Hogyan gondolkodott a városvezetés erről a meglehetősen speciális fekvésű területről, és hogyan tudta a céljainak megfelelően alakítani? Vagy minden egyes korszak spontán alakította a sorsát?

A feladat valószínűleg sohasem volt könnyű. A nehézség egyrészt a fekvéséből adódott (útkereszteződés), másrészt pedig abból, hogy a civil városlakók ösztönös térhasznosítási „vágya” sok esetben nem volt (és nem is lehetett) összhangban a hivatal céljaival. A két fontos útvonal találkozásánál található terület egykor az egyetlen közlekedésre alkalmas völgyet jelentette a budai hegyek között. A valamikori Országút (mai Margit körút) Vérmező, illetve Pasarét felé elágazását már a középkori térképek (és az ókori pannóniai leírások is) fontos csomópontként jelezték. A Széll Kálmán tér esetében nem lehet kronologikus (város)fejlődési ívet megrajzolni, inkább csak a koronként változó funkciók egymásutánisága követhető. A kiállítás első része azt mutatja be, hogy hogyan viszonyul egy ilyen elhelyezkedésű térhez a városvezetés, mennyire tudja tudatosan irányítani a tér sorsát és hogyan sikerül az elképzeléseit megvalósítani. Ugyanakkor az is fontos, hogy hogyan viszonyulnak mindehhez az emberek, akik városlakóként használják a teret.

A történeti részben kiállított tárgyak összegyűjtésekor fontos szempont volt, hogy csak a bizonyíthatóan térhez kötődők kerüljenek be. A rengeteg ritka fénykép mellett láthatók az itt készült téglák is, amelyekből a budai vár épült a 18. században. Az 1930-as évek hangulatát az egykor a Széll Kálmán téri sportpályán használt teniszütő és korcsolya idézi meg.
 

A történeti rész tematikus egységei


A tér mint városszövet
A kiemelt jelentőségű fejezet a látogató számára nemcsak a kiállítás, de a közterület megértéséhez is kulcsot ad.

Agyagbánya, téglagyár
18. század elején a török alól felszabadult Budán megindult az újjáépítés. Az építkezésekhez szükséges téglákat a mai Széll Kálmán téren bányászott kitűnő alapanyagból, agyagból, a közelben égették ki. Mai értelemben vett városi térről ekkor még nem beszélhetünk. A terület sorsát hosszú évtizedekre a szükségszerűség, a város renoválása határozta meg.

Piac
Mind a fontos útvonal, a Vízivárosba vezető bejárat (egyben vámvonal), mind a munkástelep (téglavető) közelsége kedvező feltételeket teremtett a piacozáshoz. A spontán módon kialakult piachely mint városi térfunkció egészen az 1950-es évekig létezett. Elmondhatjuk, hogy ez volt a legfontosabb esemény a Széll Kálmán tér újkori történetében: az alulról szerveződően kialakult funkció, amit elfogadott a városvezetés és ami az itt lakók számára is nagyon kedvező volt. Valójában a piac ügye volt az, aminek kapcsán a városvezetés először elkezdett gondolkodni a tér jövőjéről, és ettől kezdve váltak szét a legmarkánsabban a tér tudatos tervezésével és mindennapos használatával szemben támasztott elvárások.

Sportpálya
A piac „kiűzését” többek között az is megnehezítette, hogy a 19. század végére – amikor is a téglaégető már szükségtelenné vált – az elhagyott gödörben aktív sportélet bontakozott ki. Ez volt a terület talán legdemokratikusabb korszaka, a szó nem politikai értelmében. Az ösztönös vágy intézményesülése teljes mértékben a helyiekről és a helyieknek szólt. A képlet nagyon egyszerű volt: az agyagos gödör nem eresztette át a vizet. A tóvá szélesedő esőgyűjtő telente befagyott és környékbelieknek korcsolyapályaként szolgált. A 19. század polgári öntudatosodásába jól beleillő szórakozás szervezeti formát öltött: először az I. kerületi Polgári Kör, majd a Budai (Budapesti) Torna Egylet, illetve a Budai Korcsolyázó Egylet működtette a néha profi szintet is megütő sportlétesítményt. Az egyre komolyabb sporttevékenységet folytató egyesületek csarnokot építettek, fásítottak, kerítést húztak.

Közlekedési csomópont
A 19. század második felében Budának ezen a részén többirányú fejlődés indult meg, és még nem lehetett tudni, melyik lesz hosszú távon előnyösebb a városnak. A gödör délnyugati szomszédságában felépült a Déli Vasút pályaudvara, amely az Adriai-tenger, illetve a Habsburg Birodalom észak-itáliai területe felé jelentett összeköttetést, ugyanakkor a kereskedelmi célú szállításban is részt vett. A vasúttársaság ezért a Duna (vízi szállítás) felé igyekezett iparvágányt kiépíteni a téren át. Ha csak ez lett volna az egyetlen fejlődési út, a gödör akár ipari területté is válhatott volna, annál is inkább, hiszen Budának ez a részén több gyár is működött ez idő tájt (például a közeli Ganz gyár). Árnyalta azonban a lehetőségeket, hogy a század vége felé a mai Széll Kálmán térhez közeli Rózsadomb a város előkelő lakónegyedévé fejlődött. A fogaskerekű vasút megnyitásával pedig a budai hegyvidék kedvelt kirándulóhellyé vált.

1880 körül érkezett el az az idő, amikor az első rendezési tervek megszülettek. A gödör keleti és nyugati szélét parcellázták, kialakítva ezzel a tér ma ismert szélességét. (A Retek utca ennek eredményeként jött létre.) Az egyre határozottabb térfalat kapó terület közepén viszont továbbra is ott tátongott az agyagbánya óriási gödre. A főváros 1899-re feltöltötte a területet, a hasznosításról azonban nem született hosszú távú döntés. A városi tanács a sportegyesületek, a piaci árusok és vásárlók, valamint a téren lakók irányából is civil nyomásnak volt kitéve. A vezetésnek pedig döntenie kellett (volna): a sport, a piac vagy egy közpark lesz a terület hosszú távú rendezésének vonala. A gödör feltöltése után végül teniszpályáa és korcsolyapálya készült a helyi lakosok által inkább óhajtott vásárcsarnok helyett.

Az 1910-es években Bárczy István polgármestersége alatt körvonalazódott egy olyan irány, amely szervesen beolvasztotta volna a területet Buda városszövetébe. Újabb telkeket parcelláztak a Krisztina körút mentén, ahol felépült egy több emeletes városi bérház is. A lakosság számának növekedése együtt járt a tömegközlekedés fejlődésével. A lóvasutat felváltotta a villamos, majd befutottak az első omni- és autóbuszok. A fejlődő közlekedési hálózat egyre jobban bekebelezte a városrészt. A Hűvösvölgy felé induló járatok hurokvágányon fordultak vissza a mai tér északi sarkában. A villamosoknak köszönhető, hogy nevet kapott a tér: 1929-ben Széll Kálmán egykori miniszterelnökről nevezték el. Az 1930-as években – részben a II. világháborúra való készülődés jegyében – állami nyomásra megszületett a tér történetében az első tudatos rendezési ötlet: a Krisztinaváros, a Vérmező, a Víziváros, a Duna és a Pasarét, valamint a Hűvösvölgy felé induló utak kereszteződése közlekedési csomópont lett. A városi tanács, annak ellenére, hogy a sportegyesület alig több mint egy évtizeddel korábban modern korcsolyacsarnokot építtetett és újabb bérleti szerződést kötött a terület használatára, mindennek a lebontását rendelte el.

A sportolók helyét villamosok foglalták el, illetve egy iparvágány, amely a Duna, a déli Összekötő vasúti híd és a Déli pályaudvar között biztosította Buda országos vérkeringésbe való csatlakozását.

A tér mint közlekedési csomópont
Ez a tematikai egység azt a folyamatot mutatja be, ahogy a lóvasút, a villamosok, az omnibusz és autóbusz, a metró és az autók, illetve taxik birtokba vették a területet. Sokszor nem is tudatos tervezés irányította a folyamatokat, hanem a szükség diktálta egy újabb vonal és járat kiépítését. A legfontosabb a metró építése: nemcsak azért, mert a kor legmodernebb közlekedési eszköze volt, hanem a hozzá társított ideológia miatt. A Sztálin-korszakban kiépített moszkvai metró mintájára már az 1950-es évek elején elindult a mai 2-es metróvonal tervezése. Budapesten két állomásnak szántak kiemelt csomóponti szerepet, amelyek elnevezésében igyekeztek hűségesen „hivatkozni” a prototípusra: a Deák Ferenc – Erzsébet téri állomás a Sztálin, a Széll Kálmán tér megálló pedig 1951-ben a Moszkva nevet kapta. Bár a metróból még harminc évig nem lett semmi, a Moszkva név maradt. Az 1972-ben megnyitott földalattinak ezen az állomásán építették a leghangsúlyosabb kijáratot. A tér arculata teljesen megváltozott. Egyre több villamos és busz futott be ide, a budai közlekedésnek szinte kihagyhatatlan állomása volt a Moszkva tér, így a neve, akarva-akaratlanul, beleégett az emberek tudatába.

A tér mint épített városrész
Ebben az egységben a tér építészeti topográfiáját ismerheti meg a látogató. A téren valaha állt és – sok esetben – ma is álló épületek eredeti terveinek, építési adatainak az összegyűjtésével kirajzolódik, hogy kik voltak a terület első lakói, milyen társadalmi réteg költözött ide, mennyire akarta/tudta ezt irányítani a városrendezéssel a fővárosi közgyűlés.

Itt mutatjuk be a közlekedési csomóponttá válás beruházásait, a gomba, a meg nem valósult szocreál metró terve, illetve a ma is létező „legyező” építészeti megvalósítását.

A tér mint élettér
Kik építették, kik éltek itt, kik alkották, kik használták aktívan a teret a múlt évszázadokban? Őket mutatja be ez a fejezet. (Az itt megjelenő személyek a teljesség igénye nélkül: Széll Kálmán, az egyes házak híresebb lakói, tervezői, a villamosmegállók és a metró tervezői, kivitelezői, egykori vendéglátósok stb.)
 

„Az óra alatt.” Emléktér – Emlékgyűjtés

A kiállítás apropójául az ikonikus Moszkva téri óra Kiscelli Múzeumban való elhelyezése szolgált. A Moszkva/Széll Kálmán tér sok ember számára összemosódott az órával. 1972 óta több nemzedék és a legkülönfélébb társadalmi csoportok számára szolgált igazodási és szerveződési pontként, megszámlálhatatlan találkozóra került sor „az óra alatt”.

A kiállításban ennek megfelelően az óra hangsúlyos szerepet játszik: a Kiscelli Múzeum templomtere közepén függ. „Az óra alatti” emléktér ily módon a modern kori kultusztárggyá átlényegített időmérő köré szerveződik. Az óránál újra randevúzhatunk, kanapékba süppedve olvashatjuk, hallgathatjuk ismert és hétköznapi emberek Moszkva térhez fűződő élményeit, szemezgethetünk az elmúlt évtizedek művészeti projektjeiből (video-, film-, fotó-, vizuális- és képzőművészet, irodalom), illetve ha van, hozzátehetjük a kiállításhoz saját emlékeinket is. A szervezők szerint ugyanis a tér történetét mi írjuk, a tér használói, akik mind benne vagyunk a közös #moszkvatérben.

A kiállítást tárgy- és emlékgyűjtő kampány előzte meg, amelyre számos izgalmas tárgy is érkezett: például a Kalef galeri tag, Ujlaki Dénes szalagos magnója és bakelitlemezei, a moszkvateres Török Ferenc Interkosmos rakétája, valamint a híres Moszkva téri lányok című dal énekese, Toldy Mária klipben szereplő blúza. A kurátorok a kiscelli múzeumi kiállítással az óra, a Kalef és a Moszkva tér személyes megélésének a történetét tárják fel, a köré szerveződött közösségek kollektív emlékezetére építenek.

Az Emléktér tematikus egységei:

Az óra
Moszkva tér és képzőművészet
Moszkva tér és fotóművészet
Moszkva tér és irodalom
Moszkva tér és könnyűzene
Tárgyi emlékek – a munka és a mindennapok világa
Fiatalok a téren


Az új tér bemutatásaMoszkva tér a privát emlékezetben
Témainterjú-gyűjtemény:

Harcsa Veronika dzsesszénekesnő, XII. kerületi lakos
Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista, énekesnő, egykori helyi lakos
Kováts Lászlóné, Marika néni, 95 éves helyi lakos, sportlady
Para-Kovács Imre író, újságíró, médiaszemélyiség, Moszkva téri lakos
Prakter Mariann vizuális kommunikáció művész, Moszkva téri lakos
Szalay Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, I. kerületi lakos
Szalóky Károly alapító-tulajdonos, Várfok Galéria, helyi lakos
Szerdahelyi Márk művészettörténész, egykori helyi lakos
Szűcs Péter, az InStyle főszerkesztője, a Trend Fm szerkesztőriportere, helyi lakos
Vas Gergely fotográfus, helyi lakos
ifj. Berta Zsolt zenész, író, a Kalef című könyv szerzője
Pajor Tamás énekes, zenész, az egykori Neurotic, ma Ámen zenekar vezetője, II., XII. kerületi lakos
Ujlaki Dénes színművész, Kalef galeri II. generáció
Dr. Tóth Eszter Zsófia történész, moszkvaterező
Kabai József újságíró, a 6-kor Moszkván blog szerzője
Szigeti Zsófi enteriőrstylist, a Moszkva téri óra megmentésére létrehozott csoport alapítója
Gömör Tamás fotográfus, filmes, zenész. Az ő neve ihlette a Moszkva tér című film Csömör karakterét; a filmbéli szereplővel ellentétben ő azonban meghatározó alak, hangadó volt a korabeli házibulis arcok között
Török Ferenc filmrendező, a Moszkva tér című film rendezője, Moszkva téri srác
Dr. Pap András László egyetemi tanár, Moszkva téri srác
Till Attila riporter, műsorvezető, Moszkva téri srác
Békési Fanni zenész, Kalef zenekar
Böszörményi Gergely, a Design Terminál főigazgatója, Moszkva téri srác III. generáció
Gámán Zsuzsa, Moszkva téri punk az 1990-es években
Czirbik Sándor túravezető, gombaszakértő, a II. kerületi Természetbarát Sportkör elnöke
Arszenievits Szilárd terjesztő, Fedél nélkül
Bakai József villamosvezető
Hatházi Attila, Moszkva téri könyvárus
Klenovics Gyula, az első Moszkva téri hamburgeres
Kunos Dániel, Moszkva tér bisztró
Dr. Petrányi Zsolt művészettörténész, DJ, Nemdebár
Szeder Katalin, Bandi könyvész felesége
Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummegbízott igazgatója


Részletek az interjúkból:

 „[…] és ha van ironikusan szimbóluma a Moszkva tér időtlenségének, akkor az az időt mutató óra.”
Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, „Moszkva téri srác” a 2000-es évekből


„[…] az óra azért vált fontossá, mert a Moszkván az óra alatt, az egy olyan mondat volt, amiből egyetlen elem se hiányozhatott. Tehát az nem volt elég, hogy a Moszkván, vagy az sem volt elég, hogy az óra alatt, hanem »a Moszkván az óra alatt«, az egy fogalom.”
Szigeti Zsófi, enteriőrstylist, „Az óra – Felújítás után kerüljön vissza a Moszkva téri óra” Facebook csoport alapítója


„Amikor létrehoztam ezt a csoportot, akkor az derült ki, hogy a  Moszkva téri óra egyáltalán nem csak a mi generációnknak a hóbortja. Tehát a szüleim, akik szintén ezen a környéken éltek, gyakorlatilag gyerekkoruk óta ugyanúgy a Moszkván, az óra alatt találkoztak. Nem a pénteki buli miatt, hanem bárkivel, azért, mert meg kellett beszélni előre, hogy hol találkoznak, mert nem volt, nemhogy mobiltelefon, telefon se a lakásokban! Egyszerűen egy találkozási pont volt.”
Szigeti Zsófi enteriőrstylist, „Az óra – Felújítás után kerüljön vissza a Moszkva téri óra” Facebook csoport alapítója


„Nekem a fénypontja, a legboldogabb és legidillibb szakasza a péntek-szombat estéknek, azt kell mondanom, ez a Moszkva téren 8-10-ig az óra alatt volt.”
Dr. Pap András László egyetemi tanár – „Moszkva téri srác”


„[…] ez volt életünk első snittje, életünk első filmje a Garas Danival. Először volt 35-ös kamera és először volt krán, és az első forgatási nap, és pont a Moszkva téren. Éjszakai snittre készültünk, de délután már odamentünk szerelni. […]. A Pajor éppen ott volt; a Hitgyüli nevében zenélt, vagy nem tudom, már a rock n’ roll időszaka után, és kérdezte tőlem, hogy mi lesz itt srácok, és mondtam, hogy forgatni fogunk egy filmet a Moszkva térről. Ebben a pillanatban elindult a krán benne a Garas Danival az ég felé, benne a kamera, fölnéztem, és a Pajor is fölnézett, és akkor mondta, hogy: »Áldja meg a filmeteket az Isten« – és akkor megáldott minket. Így kezdődött az első forgatási nap.”
Török Ferenc filmrendező,  „Moszkva téri srác”, a Moszkva tércímű film rendezője.


„Keresztényként pont zenés igehirdetést rendeztünk a Moszkva téren, amikor a Török Ferencék épp a Moszkva tér című filmet forgatták, az egy érdekes találkozás volt. Én már nem emlékeztem rá, csak utólag hallottam vissza, hogy imádkoztam értük, hogy sikeres film legyen, aztán elég sikeres film is lett.”
Pajor Tamás zenész, Neurotic (1980–1987), Ámen (1988–)


„A Várfok utcából pont kiláttunk a térre. […] Az édesapám azt mondta, hogy nekünk tulajdonképpen nem kell órát venni, mi tökéletesen látjuk az órát a ház ablakából. Természetesen ez egy vicc volt. De valóban előttünk sokáig egy üres grund volt kőkerítéssel, mivel a háborúban találat érte azt a házat, ami korábban ott állt, […] ezért ahogy kinéztünk láttuk az egész teret. Ott árválkodott az óra és lehetett látni rajta a pontos időt.”
Szalóky Károly, a Várfok galéria alapító- tulajdonosa, Várfok utcai „őslakos”


„Voltak az idősebbek, mi régen »öntyöm-pöntyöm« túráknak hívtuk, később papa-túráknak becézték ezeket. Olyanok jártak el ide, akik már idősebb emberek voltak, nem bírták annyira a terepet, meg a távot. Fölmentek a fogaskerekűvel, vagy a busszal valahová a környéken, és elsétálgattak, beszélgettek, beültek megittak valamit, majd délután haza. Ez szerintem egy nagyon jó kis program volt, mert mégsem a négy fal közt gubbasztottak, hanem egymás között, kint a jó levegőn töltötték az időt. A térről induló túrák mindig itt találkoztak az óra alatt.”
Czirbik Sándor túravezető, gombaszakértő, a II. kerületi Központi Természetbarát Szakosztály nyugalmazott elnöke


„ […] a moszkvaterezés magába foglalt egyfajta társadalmon kívüliséget, […] egy szellemi kívülállás volt, úgy érezted, az összes házibuli a te otthonod. Az is érdekes, hogy ebben volt egy nagyon nagyfokú szabadság és önállóság iránti vágy. Az a »hagyjanak minket békén, mi tudjuk, hogy, hogyan kell élni, ez a legjobb életforma, ami létezhet számunkra« attitűd.  Érdekes, hogy ez a fajta szabadság végül is a szabadsággal (a rendszerváltozással) szűnt meg.”
Till Attila, „Moszkva téri srác”


„Mi akartuk, hogy vegzáljanak. Mi ennek elébe mentünk. A punk az nagyjából legalább 60 százalékban, ha nem többen erről szólt, hogy olyan öltözködésbeli stíluselemek, viselkedésbeli arrogancia, barbarizmus társult hozzá, ami direkt kihívta az ellenszenvet. Ahogyan a hatvanas években az akkori mondjuk Omega együttestől kibuktak a szomszédnénik, ugyanúgy kibuktak tőlünk meg a házmesterek, meg az egész rendszer, természetesen. Mi meg nyilván élveztük azt, hogy borsot törhetünk az emberek orra alá, mert utáltuk ezt az egész felépítményt és azt el kell, hogy mondjam – azt ma is vállalom, hogy joggal utáltuk.”
Pajor Tamás zenész, Neurotic (1980–1987), Ámen (1988–)