Katona Vilmos | 2019.10.22

Jelenleg is fogva tartott rabok építették fel az ókorban lopásért elítélt bibliai Jobb Lator templomát. A Bolognához közeli Pulcében felszentelt épület tervezői emellett Salamon templomának kettéhasadt szent kárpitját is újraértelmezték. Szerencsére csak jelképesen.

A 2010-ben indított szakrálistér-projekt Pulce egész hitközösségének bevonásával készült a 21. század új egyházképe mentén. Hogy mi is ez, azt pluralista korunkban nehéz pontosan meghatározni, de annyi bizonyos, hogy egy olyan hagyománytisztelő közösségi magatartás áll mögötte, amely többé nem áldozza fel szimbólumait a puritánság oltárán, ugyanakkor igyekszik közérthető és befogadó maradni. A Bolognához közeli plébánia tervei túlzások nélkül, mégis hűen tükrözik a lényeget, mert a templom archetipikus képéből merítenek erőt. Tervezői szerint közvetlenül leolvasható az épületről az a fajta józan ünnepélyesség, amely végső soron mégsem a monumentalitás eszközeivel érte el a célját. Kérdéses, hogy ez valóban sikerült-e, hiszen a templom részletszegény, ezért ab ovo monumentális – tény azonban, hogy a II. vatikáni zsinat óta oly sokszor emlegetett mindennapi élet „misztikájának” fogalmát életszerűbbé teszi.

A falburkolat világos színű, emlékeztet a klasszikus görög építészet vagy a klasszicizmus fetisizált márványára, de ellenáll az anyag kísértésének, ami az építészek szerint figyelmünket elterelné a templom szerény geometriájáról. Ám ebben rejlik némi ellentmondás, hiszen a mértani tisztaság a premodern – különösen Adolf Loos és a köpenyéből kibújt Mies van der Rohe óta – gyakran együtt jár a magasabb minőségű, drágább építőanyagok alkalmazásával. A 20. század első felének legjelentősebb német templomépítésze, Rudolf Schwarz is előszeretettel használt drága anyagokat, például a maga idejében még botrányos, geometrikus „semmitmondásáért” kritizált aacheni Fronleichnamskirche (1929-30) enteriőrjében. Az olaszországi Pulce templomának szerkesztése is lényegében ez utóbbi mintához tér vissza, de több plaszticitással: falai meghajlanak és elcsúsznak egymáson, majd nagy, félig nyitott ajtókká alakulnak, amelyek a főbejáraton kívül a templomhajóba való belépés két pontját jelzik.

A belső tér drámaiságát egy tető mentén futó repedés pattanásig feszíti. Ez a fényt bebocsájtó hézag felhasítja az egész épületet, hogy az ég jelenlétét egyértelművé tegye. Üzenete világos: a mennyből a földig – vagy épp fordítva – egyetlen út vezet. Ám ez a középen kettészelt szimbolikus fátyol az ókori jeruzsálemi templom szentélyének függönyére is emlékeztet, amely a Biblia szerint Krisztus halálakor elrepedt a közepén futó varrat mentén – utóbbiról Mózes II. könyve, az ószövetségi Exodus számol be. A „mennyei kárpit” meghasadása itt a mennyezetet is éri, aminek teológiai üzenete van.

Több, egymástól független bibliai szövegelemző szerint Márk evangélista könyvének megírásakor felismerte az összefüggést a Krisztus megkeresztelkedésekor történt (Mk 1,10) „mennyek megnyílása” és a halálakor bekövetkező függönyszakadás között (Mk 15,38). Az építész tervezők leírásában nem találunk konkrétan erre vonatkozó utalást, de a terv láthatóan erről beszél. Nem véletlen, hogy az előtérben a keresztelőmedence is igen hangsúlyos. Ez a bűnbánat helye, a közösségbe való bebocsájtás sarokköve, amire a templom titulusa is utal. A bűnbánó lator ugyanis az első halandó, akiről a Biblia alapján (Lk 23,43) úgy tartja a keresztény hagyomány, hogy a Megváltóval elsőként került a paradicsomba. Tehát, az ég megnyílása a kereszteléskor és a bűnbánat alkalmával egy és ugyanaz: ösvény a mennyek országába.   

Úgy tűnik, az építész csoport a templom liturgikus alkotóelemeit is legalább ilyen mélyrehatóan elemezte, hiszen ezek az aspektusok egymáshoz logikusan kapcsolódnak. A főbb funkcionális tereket a falak által határolt kerület mentén rendezték el egy-egy falfülkében vagy térbővületben. Így jártak el a bejárat melletti keresztelőkápolnával, az oltár melletti, hétköznap használatos kápolnával és annak „tengelyesen tükrözött” párjával, a kórusnak szentelt hangulatos helyiséggel is.

A templom eszkatológikus tengelye a magasban és a mélyben egyaránt úgy bontakozik ki, hogy az a teljes falazatot mozgásba hozza, de csak külső burkoló köpenyként. Ebből az következik, hogy az enteriőr központja egy „üres”, köztes tér, amely a kerületre helyezett téregységek között egyensúlyoz. E közvetítő szerep persze csak másodlagos, mert létének primordiális oka az oltár. Körülötte a padokat félkörben rendezték el, mintegy ölelő gesztusként, amelyben a templom több mint 300 fős gyülekezete elfér. A fehér belsőben a liturgikus elemek – az oltár, az ambó és a keresztelőmedence – a letisztult geometriai tökéletesség kontrasztját adják. A durva felületű, minimális mértékben megmunkált szelenit kőtömbök anyaga a Bologna-környéki hegyek jellegzetesen kristályosodó gipsze, amely nevét a görög seleni (hold) után kapta. A liturgikus fókuszok általuk nagyon jól észlelhetők. Homogenitásuk erősíti a központok összetartozását, amit az oltár és az ambó kettévágott közös tömege formailag is megfogalmaz.

Az erős materiális jelenlét a fehér szkéné előterében egy szintén természetes anyagú pódiumot kívánt. Fapadlóra esett a választás, így az eredmény a vártnál közelebb került az emberi léptékhez. A közösség otthonosság iránti igénye néhány gondosan kiválasztott anyagban és barátságos bútordarabban vált valóra, amelyek meghitt szerénységgel sütkéreznek a természetes fényben.

A plébániaegyüttes két új épülete a templom keleti oldalán található. Felújítottak egy harmadik, meglévő épületet is, amelyet korábban istentiszteletek alkalmával használtak. A rugalmas alaprajzi elrendezés a plébánia helyiségeiből egyszerű átjárást biztosít a templomba, és ráirányítja a figyelmet az úgynevezett Béke parkjára is. Az új épületszárnyak egy belső udvart vesznek körül, ahová az összes hittanterem ablaka kitekint. Nyílt, üde és fákkal benőtt tér ez, a játék és a találkák helye, amely szűrőként szolgál a város és a plébánia nagyobb intimitást igénylő területe között.

A templom és a telek keleti oldalát alkotó kétszintes épületet összekötő lejtős zöldtető a parkból is megközelíthető. E tervezői döntés hangsúlyozza a plébánia kapcsolatát a várossal, amelyhez tartozik. Különös, más dimenziókkal bíró aktualitása ennek, hogy a bűnbánó jobb latorról elnevezett templom építésébe bevonták a bolognai La Dozza börtönben fogvatartott, de büntetési idejüket hamarosan letöltő rabokat is. Az építkezés egy tréning része volt, amelynek nem titkolt célja, hogy a börtönviseltek újra be tudjanak illeszkedni a társadalomba. A jelentős beruházás és társadalmi projekt mint a befogadás és a megbocsájtás üzenetének építészeti foglalata nehezen lesz megkerülhető példa a jövő templomépítői számára.

Építészet: INOUTarchitettura, a LADO architetti, LAMBER + LAMBER
Társtervezők: Mario Assisi, Luca Ladinetti, Fiorella Lamber, Mario Lamber, Paolo Lamber, Valentina Milani
Megrendelő: San Lorenzo del Farneto Plébánia
Liturgikus konzulens: Mons. Amilcare Zuffi
Statika: Michele Naldi
Tervezés éve: 2009–2017
Kivitelezés éve: 2017–2019
Bruttó összterület: 4 935 m2
Bruttó alapterület: 1 056 m2
Fotók: Simone Bossi

Források:

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások