„… tanuljunk a régin, keressük az újat…”

„Egy új korszak kiindulópontján állva, feleleveníti a korábbi korszakok szép részeit, arra törekedve, hogy a lehető legjobban megragadja őket.” – írta Friedrich von Feldegg, egy korabeli építészeti szakíró Ohmann munkásságáról.

Friedrich Ohmann pályafutása egy igazi monarchiabeli életút volt. 1858-ban született Lembergben, a mai Lvovban, ami akkor Galíciához tartozott. A szülővárosában kezdte meg iskolai tanulmányait, majd amikor építési tanácsos édesapja Galícia és Bukovina tartományi építési igazgatója lett, a család Csernovicba költözött. Miután az itteni főreáliskolát elvégezte, 1877-ben Bécsben a Műszaki Főiskolán (Technische Hochschule) tanult építészetet, amiben minden bizonnyal édesapja példája is ösztönözte. Majd, hogy a képzettségét művészeti irányban is tökéletesítse, beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára, ahol Friedrich von Schmidt tanítványa volt, ahogy korábban Schulek Frigyes, Schulcz Ferenc és Steindl Imre is.

Az első év elvégzése után az amszterdami tőzsdére kiírt tervpályázaton 245 pályázó közül második díjat nyert Jan Groll holland építész munkatársaként. Miután a gyakorlati életben egy ilyen nagyléptékű munkán kipróbálta magát, már nem ment vissza az akadémiára, hanem az Állami Ipariskolában vállalt tanársegédi állást, majd a főiskolán lett asszisztens Karl König mellett. Az oktatói tevékenységen kívül intenzíven foglalkozott a barokk stílussal, felméréseket készített, és ezek rajzait két kötetben publikálta is.

1888-ban Prágába költözött, ahol az Iparművészeti Iskolában kapott állást, majd négy évvel később professzorrá nevezték ki. 1896-tól emellett még a prágai Művészeti Akadémián is tanított építészetet, stílusismeretet és perspektivikus ábrázolást. Számos műemléki rekonstrukció mellett új épületeket is tervezett, pályázatokon vett részt, amelyek közül néhány – mint például a múzeum Reichenbergben – meg is valósult.


Künstlerhaus és Sezession

Tíz év prágai tartózkodás után tért vissza Bécsbe, ahol a folyószabályozáshoz kapcsolódó munkák építészeti vezetője lett. Egy évvel később a Hofburg művészeti vezetőjének is kinevezték, ennek kapcsán számos különböző feladatot oldott meg, új épületszárnyak építése és a meglévők átépítése mellett például megtervezte és megépítette a Pálmaházat.

Ohmann élénk résztvevője volt a birodalmi főváros művészeti életének, és nagy érdeklődéssel követte a századforduló változásait. A Künstlerhaus (Művészház) tagjaként egyike volt azon kevés építészeknek, akik az akadémikus szellemű intézményből – a müncheni példát követve – kivonuló Sezession csoportnak kezdettől fogva tagjai voltak. 1904-ben kérték fel a Képzőművészeti Akadémia építészeti mesteriskolájának vezetésére, olyan elődök után, mint például Otto Wagner. Tanári munkája mellett tervezőként is igen termékeny volt, Bécsben és a monarchia más városaiban is számos épülete áll. A városépítési kérdések is foglalkoztatták, több fontos témában dolgozott ki terveket, így a Votivkirche előtti tér és a Karlsplatz kialakításához is.

Az életútjában magyar vonatkozásokat is találhatunk: ő tervezte a Zsolnay-gyártól a bécsi városi park számára rendelt hat darab türkizkék óriásvázát, amelyekből végül több is készült. Kettőt a gyár udvarán helyeztek el (ezekből egy ma is látható a Zsolnay Negyedben), két másik Szerbiába, Palicsra került (ezek most is ott állnak a tó mellett), egyet pedig a pécsi Rózsakertben állítottak fel, ezt a közelmúltban restauráltatta a Pécsi Egyházmegye és a Püspöki Palota kertjében meg is tekinthető. A bécsi Stadtpark vázái egy kivételével – amely aztán múzeumba került – a II. világháborúban elpusztultak, a helyükön ma másolatok állnak. 1916-ban Hermann Hahn müncheni szobrász mellett Ohmann volt a másik külföldi tagja a budapesti Erzsébet királyné emlékműpályázat bírálóbizottságának. Tanítványai között is voltak magyarok, ilyen volt például Wälder Gyula vagy az 1907-09-es albumban szereplő Mátrai Béla.

A bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti mesteriskolájában Ohmann vezetésével készült munkákat publikálták is, az egyik ilyen – 1907-1909 közötti terveket tartalmazó – album egy példánya dr. Kotsis Iván hagyatékának részeként került a Lechner Tudásközpont szakkönyvtárába. Ahogy a rajzokból és a bevezető szövegből is kiderül, Ohmann nem követelte meg a diákjaitól, hogy valamely stílusban tervezzenek, hanem személyes és korszerű gondolkodásra törekedett. Nem akart a hallgatóknak egy kész receptet átadni, nem akart egy új jelszót kitűzni eléjük. A művészi szabadság modern törekvését sohasem csak az új formák keresésében akarta megvalósítani. Mindent tiszteletben tartott, amit a művészi gondolkozás és érzés valaha is megteremtett.

A kiindulópontja a táj és a városkép, illetve ezek hangulata volt, ebbe akarta aztán az új dolgokat beleépíteni. Mindent elvetett, ami a fantázia túlzott elburjánzásához vezetne (ahogy az szerinte saját korában sokszor előfordult). Úgy találta, hogy a korabeli építésziskolákban hiányzik az elmélyülés. Nem szabad mindig csak nagy projektek megtervezését megcélozni, az ideális építészoktatás műtermi munka, ahol a hallgató a mestere alkotómunkájában segédkezve tanul és közben olyan művészeti oktatásban is részesül, amely a személyiségének és a tehetségének megfelelő.

Egy építésznek kisebb léptékű munkákat is kell terveznie, és nem elég csak az alaprajzok és a homlokzatok konstrukcióját összeraknia, hanem az épület környezetét is finoman érzékelnie kell, a művészi és az általános kultúrát megragadva – Ohmann véleménye szerint ez különbözteti meg az építőmérnöktől. Egy ajtógombot vagy egy tapétát is meg kell tudnia tervezni, és tájékozottnak kell lennie, a fa, a fém, a kő és általában minden anyag és technika vonatkozásában, amit az emberiség a művészetében valaha is felhasznált.


A szülőföldről hozott egyéni karakter

Ohmann azt tanácsolta növendékeinek, hogy a szemüket és a szívüket tartsák nyitva a szépre. Mindig tanulunk valami újat, ha a szemünket nyitva tartjuk, ugyanakkor nem téphetünk ki és dobhatunk mindent el a lelkünkből. A mindenáron egyedire való törekvést visszautasította.

A hely szellemének tiszteletben tartása annál is inkább fontos momentum volt Ohmann építészeti és pedagógiai koncepciójában, mivel tanítványai a monarchiának a táj és a kultúra szempontjából is erősen különböző részeiből származtak. Ohmann hangsúlyt fektetett arra, hogy a hallgatói a nagyváros erős impulzusai között is megőrizzék a szülőföldjükről hozott egyéni karakterüket. Ennek felelt meg a tervezési feladatok helyszíne is: a délről származó Gianino Zaninovich és Agostino Bastiancig Triesztbe és Lovranba, a cseh Madlmayer Morvaországba, a Szudétavidékről származó Pallme-König Jablonec nad Nisou-ba, a magyar Mátrai Béla Budapestre tervezett épületeket.

Friedrich Ohmann építészeti állásfoglalása a 19-20. század fordulójának átalakulásban lévő világában sok szempontból rokonítható azzal a véleménnyel, amit Hauszmann ír le 1908-ban a Néhány szó a modern építészetről című művében: „Maradjunk hűek a tradícióhoz, tanuljunk a régin, keressük az újat, tartsuk ébren érzékeinket a maradandó becscsel bíró hazai emlékeink irányában, ezekből fejlesszük tovább építészetünket, de fogadjuk nyílt szemmel az újból azt, ami jó.”


Pesti Monika – Lechner Tudásközpont


Források:

Arbeiten aus der Ohmann-Schule (1907-1909), Verlag von Anton Scroll & Co., Wien (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
Architektenlexikon  (Az Architekturzentrum Wien digitális adattára)

Hauszmann Alajos: Néhány szó a modern építészetről (A Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)

Felújított Zsolnay-műtárgyak a Püspöki Palota kertjében (Pécsi Egyházmegye.hu)

Gy. Dávid Gyula: Az építész Bánffy Miklós (Eda.eme.ro)

Képek:

Arbeiten aus der Ohmann-Schule (1907-1909), Verlag von Anton Scroll & Co., Wien (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)

Felújított Zsolnay-műtárgyak a Püspöki Palota kertjében (Pécsi Egyházmegye.hu)

Ohmann portréja (Wikipédia)