A Rimanóczy építészdinasztia első tagja, id. Rimanóczy Kálmán a 19. század második felében és a századfordulón Nagyváradon élt és épített. Tervezői és kivitelezői munkáival meghatározta a város arculatát és sok nagyvonalú adománnyal is hozzájárult a fejlődéséhez. Három gyermeke közül az első házasságából még pályája kezdeti szakaszán Budapesten született Árpád és a már Nagyváradon világra jött ifjabb Rimanóczy Kálmán vitte tovább az építész hivatást. Kálmán miután a berlini Technische Hochschulén megszerezte a diplomát, hazaköltözött Nagyváradra és édesapjával együtt dolgozva, majd annak halála után az ő örökébe lépve folytatta a város építését.
Árpád kezdetben a katonai pályán indult el, itt lett főhadnagyi rangban az építési osztály munkatársa, majd miután elvégezte a katonai építőmérnöki tanfolyamot, már századosként osztályvezetője. A ranglétrán folyamatosan emelkedve sok honvédségi beruházás tervezése és megvalósítása fűződik a nevéhez. Ezredesi rangban vonult nyugdíjba, életének utolsó éveiben különböző építőanyag-ipari és egyéb részvénytársaságok igazgatóságában is szerepelt. Cikkünk főszereplője az ő nagyobbik fia, Rimanóczy Gyula, aki 1903. január 19-én Bécsben született, amikor édesapja éppen ott járt katonai mérnöki tanfolyamra.
A harmadik generáció
Az elemi iskola után a IV. kerületi Főreáliskolában folytatta tanulmányait, ahol 17 éves korában kitűnő eredménnyel érettségizett. A Királyi József Műegyetemen Wälder Gyula, Möller István, dr. Hültl Dezső és dr. Kotsis Iván voltak a mesterei. A diploma megszerzése után több hónapos európai tanulmányútra indult két barátjával, bejárták Ausztriát, Svájcot, Franciaországot, Angliát és Észak-Olaszországot.
Miután hazatért, édesapja katonatársa, jó barátja, Maróthy Kálmán építészirodájában kezdett dolgozni. Az itt eltöltött körülbelül fél év után Wälder Gyula irodájába ment át, ahol a ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumának tervezésében közreműködött. Ugyanekkor már önálló megbízásai is voltak, villákat tervezett a Gellért-hegyen a Jungfer cég tulajdonosának és Bründl Jánosnak, aki egy épületgépészeti vállalat tulajdonosa volt és akivel Rimanóczy távoli rokonságban állt. 1926 nyarán Csehszlovákiában és Lengyelországban tett tanulmányutat, ami kapcsolódott az első megvalósult munkájához: Varsó mellett udvarházat tervezett anyai nagybátyja, Wladyslaw Markowski részére.
Rövid ideig újra Maróthy Kálmán és Dümmerling Ödön irodájában dolgozott, majd újabb tanulmányutat tett Dél-Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában. 1929 májusában felvették a kamarába, júniusban pedig feleségül vette Yvonne Foucault-ot, a Budapesti Pasteur Chamberland Intézet igazgatójának lányát.
Sikeresen szerepelt a húszas-harmincas évek fordulóján meghirdetett pályázatokon és ennek köszönhetően neve ismertté vált az építészeti közéletben. Templomterveiről – amelyek bekerültek a Liégei-i Nemzetközi Építészeti Kiállításra kiküldött anyagba is – Bierbauer Virgil is elismerően írt a Tér és Forma hasábjain.
A Magyar Mérnök és Építész Egylet 1930 végén – egy hónapos, hetente egy napon öt-hat előadásból álló – ankétot rendezett a budapesti lakásépítés problémáiról. Rimanóczy az általa tartott előadások mellett részt vett a határozati javaslat összeállításában is, és valószínűleg az ankét kapcsán készítette az ebből az időszakból fennmaradt modern családi ház és kislakás terveit.
Elsőnek indult, de a második lett belőle
A következő évben kapta a megbízást a budai ferences rendtől a pasaréti templomuk megtervezésére. Az első tervvariáns a Milánóban megrendezett Modern Keresztény Művészet című nemzetközi kiállításon Árkay Aladár és Bertalan, Rimanóczy Gyula és Weichinger Károly templomterveivel együtt képviselte Magyarországot. A terv a ferences rend tetszését elnyerte, azonban az építési engedélyt egy konzervatív szemléletű építész-politikus beavatkozásának köszönhetően nem kapta meg. Rimanóczy megfellebbezte a döntést, az ügy a Központi Egyházművészeti Hivatal elé került, amely megadta az engedélyt. Ennek ellenére a kivitelezés megindítása elé a templom ellenzőinek még mindig sikerült akadályokat görgetni, és az épület csak 1934 októberére készült el, ezzel az első fővárosi modern templom címét kénytelen-kelletlen Árkay Aladár és Árkay Bertalan új városmajori templomának átengedve.
A harmincas évek elején több villát is épített, ezek kezdetben még a megrendelők ízlését követve historizáló elemeket tartalmaztak, de 1933-tól egy sor modern családi ház megtervezésére is lehetősége nyílt Zuglóban és a Pasaréti úton. A Debrecenben Jay Poward számára tervezett villája a városban komoly vihart is kavart modern hangvételével. Ezek a lakóépületei és a Pasaréti templom ezzel együtt is meghozta Rimanóczy számára az elismerést itthon és külföldön egyaránt. 1935-ben megkapta a Magyar Építőművészek Szövetsége mesterdíját és Budapest Székesfőváros Művészeti Ezüstérmét.
Tervpályázat révén jutott az első olyan megbízáshoz, amely ipari épületre szólt: a székesfehérvári közvágóhidat Králik Lászlóval együtt tervezte. 1937-ben megbízást kapott a pasaréti templom környezetének megtervezésére, ekkor készült el az 5-ös autóbusz (amely 1930-tól kezdve közlekedett) végállomása. Rimanóczy a buszforduló köré földszintes pavilonsort épített üzletekkel, a tér közepére pedig egy díszkutat helyezett el egy Boldogfai Farkas által készített Szűz Mária szoborral.
A „Kisrablók” társaságában
A ’30-as évek közepétől a fiatal építészgeneráció tagjai, a Zentai utcai étteremben lévő törzshelyükről elnevezett „Kisrablók” egyre jobb pozíciót tudtak kiharcolni a „Nagyrablókkal” – vagyis egyrészt az idősebb, befutott építészprofesszorokkal, másrészt a CIRPAC-os radikálisan modern csoporttal – szemben. Elérték, hogy a közpénzből megvalósuló épületeknél ne lehessen közvetlen megbízásokat adni, hanem nyilvános tervpályázatot kelljen kiírni, és ennek révén ezen a területen is több munkát tudtak elnyerni. Ennek köszönhetően jutott Rimanóczy is tervpályázatokat követően a mai Cházár András úton lévő Postás Nyugdíjas Otthon, a Dob utcai Postapalota és az OTI Mester utcai szakorvosi rendelőjének tervezési megbízásához.
Szintén pályázat eredményeként tervezi a Nemzeti Sportcsarnokot Gerlóczy Gedeonnal, Müller Miksával, Tóth Imrével és Simkovics Lajos statikussal együtt. Ez a munka több évre ellátta munkával az irodáját. A három elemből álló épületkomplexumból a kis sportcsarnok még a háborús évek elején elkészült, de az edzőépület kivitelezését már félbeszakították a harci események és a főváros ostroma. A nagycsarnok építését meg sem kezdték, a kiviteli tervek a háború alatt Rimanóczy irodájában megsemmisültek.
A negyvenes évek elejének pályázati tervei közül csak a Bosnyák téri templom valósult meg. Az építkezés Budapest ostromáig folyt, addigra a torony kivételével az épület elkészült. A templombelsőt később nem Rimanóczy tervei alapján fejezték be, a torony pedig csak 2014-ben épült fel.
A II. világháború után a sikeres magántervezői pályafutásának vége szakadt. Az Igazoló Bizottság, amely a mérnökök politikai szerepvállalását vizsgálta, „feddésben” részesítette. Az irodája a háborúban súlyos sérüléseket szenvedett, a tervei megsemmisültek. Mindezek ellenére megpróbálta a semmiből újra felépíteni a praxisát, kapott is néhány megbízást, de ezek a Ganz-MÁVAG gyár egy csarnokának kivételével már nem valósultak meg.
Nagyságos mérnök úrból Gyula bácsi
A jól ismert korabeli helyzet következtében 1948-tól nem volt más út, mint a csatlakozás az állami tervezőintézetekhez. Rimanóczy az akkor még egyetlen Állami Építéstudományi Intézetben kezdett dolgozni Perényi Imre javaslatára, majd amikor ez a tervezőiroda osztódással több tervezőintézetté alakult, az Ipari, majd a Könnyűipari Tervező Irodához, végül 1950 szeptemberében a KÖZTI-hez került. Itt tervezőként, majd később osztályvezetőként dolgozott.
A két ipari tervezőirodában alkotott munkái – így a gödöllői Árammérőgyár, a nyíregyházi Dohányfermentáló, a több helyen is megépült bányászfürdők és a korai vájáriskolái – nívós, modern épületek. A később tervezett vájár- és ipari tanuló iskoláknál, valamint a Veszprémi Vegyipari Egyetem E épületénél már megelőlegezi a szocialista realizmus stílusát. Rimanóczy tehetsége lehetővé tette, hogy a politikai kényszer se lehetetlenítse el az alkotásban, nagyszerű formaérzékével, építészettörténeti tudásával a kezdetben még kimondatlan, majd nyíltan megkövetelt elvárások által gúzsba kötve is tudott táncolni. Nem állt rá egyetlen stílusra, hanem minden feladatnál egyedi megoldást keresett. A győri ipari tanuló iskola és a Műegyetem R, T és H épületeinél az északi országok klasszicizmusát alkalmazta, a szolnoki irodaházon emellett copf díszítő elemeket is elhelyezett, a gödöllői Agrártudományi Egyetem központi épületétének meg nem valósult tervénél a sarokbástyás várkastélyokat vette mintául, a tanári lakóházaknál pedig a magyar provinciális klasszicizmus formáit.
Tehetségét, nívós épületeit a hatalom is elismerte, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium állandó tagként a legjelentősebb tervezőintézetek tervtanácsába delegálta, tagja volt a Minisztertanács mellett működő Építészeti Tervtanácsnak is, 1953-ban megkapta az Ybl-díjat, 1955-ben pedig a Kossuth-díjat. 1954-től a MÉSZ vezetőségi tagja volt és már az előző évtől a Mesteriskola mestere. Azért nem volt teljesen felhőtlen a helyzete, ahogy a Lechner Tudásközpontban Mészáros Ábel Fehér köpeny & rajzasztal pódiumbeszélgetés-sorozatának ötödik estjén fia, Rimanóczy Jenő elmondta, az állami tervezőintézetbe „besorozva” nehezen viselte, hogy nagyságos mérnök úrból Gyula bácsi lett és a szívinfarktusaihoz, korai halálához is valószínűleg hozzájárult a kor feszült légköre.
Az 1953 novemberében megtartott városépítészeti ankéton a fővárosi tanács által felkért tizenkét építész egyikeként ismertethette elképzeléseit, amelyek a többiekénél radikálisabbak voltak, a körutas-sugárutas szerkezetet fokozatosan sávos struktúrává építette volna át, a Dunához közel lakó- és zöldterületekkel, sportolási lehetőségekkel, távolabb pedig ipari létesítményekkel. 1954-1956 között a KÖZTI-ben városrendezési terveken is dolgozott: a Kacsóh Pongrác úti lakótelep beépítési tervén és egy javaslaton a Szent István park együttesének befejezésére. Az utolsó munkái közé tartozott a 440 lakásos bérháztömb a Pannónia utcában. Az 1955 utáni tervei, amelyek modern stílusban készültek, korai halála miatt nem valósulhattak meg. Második szívinfarktusa következtében ötvenöt éves korában, 1958. december 21-én hunyt el Budapesten.
A negyedik generáció
Rimanóczy lánya, Yvonne jelmeztervező, két fia pedig építész lett, bár polgári származásuk és nem túl fényes tanulmányi eredményeik miatt apjuk nem reménykedett abban, hogy bekerülhetnek az egyetemre, így már gimnazista korukban beadta őket műszaki rajzolónak. Azonban – valószínűleg az eközben megszerzett tapasztalatuknak is köszönhetően – mégis felvették őket az építész karra. Édesapjukkal, életének legutolsó szakaszában még együtt is dolgozhattak, öt közös pályázatot készítettek. (Ezek egyike volt például az Óbudai Kísérleti Lakótelep sikeres pályázata, aminek eredményeképpen jött létre az a garzonház, amely Rimanóczy Jenő első megvalósult munkája volt.)
Ifj. Rimanóczy Gyula (1932-1992) a BUVÁTI-ban dolgozott 1958-tól, és innen is ment nyugdíjba 1986-ban. Lakó- és középületei Budapest egyes utcaképeinek máig meghatározó elemei. Rimanóczy Jenő (1933-) sikeres diplomamunkájának köszönhetően bekerült a MÉSZ Mesteriskolájába és egyúttal Szendrői Jenő mellé az Ipartervbe. A hetvenes évek közepétől az ÁÉTV-nél volt főépítész-főmérnök, ahová a tanítványait is meg tudta hívni és így egy kitűnő tervezőgárdát alakított ki. A rendszerváltás környékén a gárda tagjai, így Rimanóczy is, különböző magánirodákban folytatták a munkát. Életéről és a Rimanóczy építészdinasztiáról 2017 októberében mesélt a Lechner Tudásközpontban Mészáros Ábel Fehér köpeny & rajzasztal pódiumbeszélgetés-sorozatának ötödik vendégeként.
Pesti Monika
Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont
Források:
Rimanóczy Jenő – Ferkai András: A Rimanóczy építészdinasztia története (II. rész): Idősebb Rimanóczy Gyula
Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
