A műemlékvédelem szűkülő körei Pécsett 1951 és 2020 között – 8. rész

Az egykoron védett, mára elbontott objektumok. Mai fennálló állapot bemutatása – Pécs, Belváros

Mária u. 17-19. sz. alatti lakóépületek

A mai épület helyzete rendkívül érdekes, mivel jogilag sosem állt egyedi műemléki védelem alatt. Egy-egy kistopográfia ugyan számon tartotta még az ötvenes években és az elbontása előtti épületkutatás is feltárta az épület valós műemléki értékeit. A területi védelem sajnálatos módon nem volt elég erős ahhoz, hogy az épület fenntartható legyen és ez természetesen újabb kérdéseket vet fel a különböző műemléki védelmek kapcsán: mit és milyen mértékig érdemes védeni, ill. a meglévő utcaképhez milyen mértékben illik ragaszkodni? 

Az alábbiakban ezekre a kérdésekre nem okvetlenül tudok válaszolni, de az épület sorsának elemzésével talán közelebb jutunk egy megnyugtató magyarázathoz, illetve egy jövőbeli követendő magatartásformához.

Pécs történelmi belvárosának északkeleti szektorában állt a Mária u. 17-19. számú klasszicista polgárház. Az elmúlt háromszáz évben több esetben történt telekosztás és telekegyesítés a Mária u. 17. és 19. sz. viszonylatában.[1] A történeti térképekről jól nyomon követhető, hogy 1777 körül még két különálló ház állt a telkeken, de 1865-re a két telek egyesült és az utcavonal is megfelelt a mai állapotnak. A telek nyugati és keleti határán akkoriban melléképületszárnyak húzódtak végig keretes beépítéssel, szűk belső udvarral. Az 1996-ban elbontott épület és a telek beépítettsége lényegében megegyezett az 1865-ös állapottal.

Az épületről Sonkoly Károly írt cikket Egy lebontott műemlék emlékére címmel, miután műemléki kutatása során feltárta az épület meglévő értékeit, kezdeményezte a műemlékké nyilvántartást, és azt követően, hogy az épület elbontását engedély nélkül megkezdték, eljárt a különböző hatóságoknál az épület védelme érdekében.[2] Mindezt sikertelenül tette, de cikkében mementót állít az épületnek és megemlíti, hogy annak ellenére, hogy korábban védett volt az épület, elbontották[3], így egy színvonalas, klasszicista épület került elpusztításra.[4]

Mai tudásunk szerint a földszintes lakóház valamikor a 19. század elején épült. Építtetője a kassai származású Rogosinszky György asztalosmester, aki az 1813-os telekegyesítéskor a források szerint már bizonyosan a telkek tulajdonosa volt.[5] Az építészeti analógiák ismeretében Sonkoly Károly feltevése szerint Piatsek József alakíthatta ki a házat két korábbi, önálló lakóépület összeépítésével az 1820-as években.[6]

Az így létrejött klasszicista stílusú, hat nyílástengelyes (3+1+2) épület sokáig megőrizte eredeti formáját, annak ellenére, hogy a tömbbelsőben számos kisebb-nagyobb átépítés, bővítés történt[7], ahogy azt az 1777-es és az 1865-ös térképek összevetésével világosan nyomon követhetjük. Az átépítések ellenére a nyugati oldali, régebbi épület kapualjában még a 18. századi, barokk kőkeretes pinceajtó is megmaradt.[8]

Elsőként Szőnyi Ottó említi az épület nyílvessző-motívumokkal ellátott vasrácsos kapuját, mely a polgári épületeket ékítette.[9] Gosztonyi Gyula részletrajzot is közölt az épület homlokzatáról.[10] 1922-ben először a fából készült, kiugró zárópárkányt, tetőszerkezetet, majd később a lábazatot és az ablakokat is átalakították.[11] 1940-ben még létezett az íves kapuzat[12], ez 1951-re már átalakításra került úgy, hogy beszűkítették a nagykaput és az újbóli telekmegosztást követően két bejárata lett az épületnek[13]. Így jött létre az épület utolsó ismert, héttengelyes (3+2+2) homlokzati kialakítása.[14] A huszadik századi átalakításokról már beszámol az 1956-os pécsi topográfia is: „Homlokzatát mélyített falmezők tagolták, melyekben a kapuk és a záradék fölött terrakotta díszekkel ellátott, mélyített tükörrel képzett ablakok helyezkedtek el. A homlokzat csak tagolásának jellegében őrizte meg az eredeti, 19. századi állapotot. Részletformáit tekintve, későbbi stílustalan átépítéseken esett keresztül.”[15]

A kissé döntött lábazat anyaga műkő volt, felette egy függőleges homloksíkú, vakolt sáv következett. A lábazat feletti vakolt részről kissé hátraugratva induló falsávok a homlokzat függőleges osztói.[16] Az eredeti gerincmagasság magasabb volt, valamint a tető lejtése meredekebb.[17] A mélyített tükörben nyíló utcai ablakok feletti motívumokkal – leveles indák között Jupiter sasmadarával és Apolló lantjával – díszített, klasszicista stílusú terrakotta reliefjeivel[18] tipikus példája volt a kor, szerényebb méreteik ellenére is igényes homlokzatformálású, földszintes polgárházainak.[19] Ezek a reliefek képezték az épület legfőbb értékeit. A domborművek múzeumi megőrzésre kerültek.[20]

Korábban már láttuk, hogy az épület csupán a két Genthon-féle kistopográfiában[21], valamint a Dercsényi-féle Pécs városképeit, műemlékeit bemutató monográfiában szerepelt.[22] Igaz, ez utóbbiban műemlék jellegű (MJ) besorolással látták el a könyv térképmellékletén és az épületleírásban egyaránt, az 1960-as műemlékjegyzékben viszont nem találjuk nyomát. Ez azt jelenti, hogy a Mária u. 17-19. számú ház nyilvánvalóan meglévő műemléki értékei ellenére sem került jogi védelem alá sem 1958-ban, sem a későbbiekben. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert igazat adhatunk a rendkívül alapos és mindig pontosan fogalmazó Sonkoly Károlynak, ami az épület értékeinek bemutatását és az elbontása körüli méltánytalanságokat illeti, kivéve abban, hogy az épület egykoron műemléki védelem alatt állt volna.

Ettől függetlenül fontosnak érzem a ház szerepeltetését ebben a válogatásban, mert esettanulmánynak is kitűnő, hűen reprezentálja az egyes értékek teljes semmibevételének szomorú történetét, egyben jól beleilleszkedik a városképet rontó bontások egyre hosszabb sorozatába. Kijelenthető, hogy a Rogosinszky-ház elbontása mindenképpen sajnálatos, mert számos értéket rejtett az épület.

Sonkoly véleménye szerint a 19. századi utcaképet rontó épület került a korábbi helyére.[23]

Ha ennél árnyaltabban közelítünk a kérdéshez és a problémához, megállapíthatjuk, hogy két évtized elteltével ez a foghíjbeépítés mindenképpen a jobban sikerült próbálkozások közé tartozik.

A 2000-ben  megvalósított 14 lakásos épület a tömegével ugyan próbál illeszkedni az utcaképbe, de megformálásában nem kívánja követni a Mária utcában fellelhető hagyományos – és egyébként szép számmal műemléki védettség alatt álló – homlokzati kialakításokat. 

A kortárs eszközöket úgy sikerült a homlokzaton elhelyezni, hogy nyilvánvaló modernségük ellenére, anyaghasználatban és formavilágban nagy vonalakban igazodnak az utcában megszokott építészeti megoldásokhoz.

Mindez természetesen az elbontott épület hangulatát, in situ létezett épített emlékeit, örökségét nem tudja visszaadni. Ezzel a cikkel - mint ahogy az egész sorozattal - az a célom, hogy még jobban felhívjam a figyelmet a kevéssé szembetűnő épített örökség megőrzésének, mi több, védelmének szükségességére.

/folyt.köv./