A spanyolországi muszlim kertek épített örökségének nyomában – 3. rész

Az arab időszak korábbi századaiban is több periódust élt meg az Alcázar épülete, a legnagyobb építők kétséget kizáróan az Almohád-dinasztia uralkodói voltak a 12. században. Alkotótevékenységük építészeti értékeire számos maradvány utal. Fontos a fejlődést és a kontinuitást is vizsgálni, hiszen nem csak rombolás történt, hanem a legtöbb esetben a múlt értékeinek tudatos felhasználásával illesztették hozzá az újabb építészeti elemeket. Az igaz, hogy az egykori 12. századi muszlim épületből és kertjéből mára csak egy udvar, a Patio del Yeso (Gipsz-udvar) és egy vízvezeték maradt fenn eredeti állapotában. Ennek ellenére az ún. udvari mudéjar legszebb és legemblematikusabb alkotása a sevillai Alcázar, mely Kegyetlen Péter kasztíliai uralkodó uralma idején épült ki teljesen.

Ebben a patióban figyelhető meg talán a legjobban az arab-keresztény kontinuitás, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy a mudéjarok (keresztény utalom alatt élő arabok) jelenléte miatt az épület a muzulmán építészet részét is képezi. A mudéjar elemek túlsúlya miatt akár eredeti muszlim épületnek is vélhetnénk, hiszen a granadai mudéjar mesterek segítségével toledói mintákat is felhasználva épült meg. Az már más kérdés, hogy az utolsó Bourbon királyig a legkülönbözőbb stílusjegyeket hordja magán az épületegyüttes és annak szerves részét képező kert is.

A muszlim hatás a térszervezésben, az udvarok kialakításában szembeszökő, ugyanakkor a keleti és nyugati stílusok elválaszthatatlanul ötvöződtek benne. Ha tüzetesebben vizsgáljuk az épületet, számos olyan elem fedezhető fel rajta, amely stílusát tekintve nem lehetne az Alhambra része. A víz térnövelő szerepe, a belső stukkóburkolat és a mázas azulejo falborítás pl. már csak kiegészítő díszítésként funkcionál. Még fontosabb, hogy a belső udvarban, azaz a patióban a páros oszlopok által tartott csipkés ívek és a fölöttük lévő falfelületek az Alhambrát idézik, de a második szint letisztult, már-már reneszánszba hajló formái az arab és a keresztény építészet keveredése nélkül nem jöhettek volna létre.

A karcsú oszlopokon csipkézett ívekkel, ezek felett elhelyezett stukkódíszítéssel, középen nagyobb csúcsívű nyílással kialakított udvarok felett az emeleten Katolikus Izabella királynő építtetett kápolnát és oszlopos folyosót. A 14. században épült a sztalaktit párkányos külső homlokzat is. A 16. században V. Károly kialakíttatott néhány termet, és a parkot is bővíttette.

Passuth László 1968-ban így ír a kertekről: „...narancsfák sora, vízsugarak árkádjainak egymásba türemlő csillanó rengetege, mirtusz allék: ez a csodálatosan kigondolt flóra – minden az evilági élet, a tűnő napok élvezetének kultuszában. A mór szultánok tervezték meg, s tőlük vették át a katolikus királyok. Talán nem is annyira műemlékek: falikárpitok, szobrok, díszlépcsők, márványok, stukkók s egyéb remekművek azok, amelyek utolérhetetlenül kedves hellyé teszik a sevillai Alcázart – inkább maga a séta, az annyira szemet gyönyörködtető változatai az esztétikai benyomásoknak s újból – a kertek, a maguk kifinomodott stílusában: pálmák s narancsfák közt arab kertek, majd reneszánsz, utóbb barokk formák, s mindennek, mintegy megkoronázásaképpen, V. Károly híres Pavillonja oszlopsorával, a XVI. század császár-stílusában.”

Geometrikus, reneszánsz kert kialakítására került sor a korábbi muszlim kert helyén, melynek egyik legérdekesebb épülete valóban a Juan Hernández által tervezett, V. Károly- pavilon. Az 1543-ban V. Károly házasságkötésének tiszteletére épült pavilon egy négyzet alaprajzú épület oszlopos árkádsorral körülvéve. Cédrusfából készített artesonado mennyezete van, az épület homlokzatainak és mellvédjeinek borítása pedig azulejo-csempékből készült. Ekkor épült még a bronzkút, a Merkúr-szobor és a mirtuszlabirintus is.

A pavilon egyértelműen a korábbi muszlim pavilonok hangulatát hordozza, mudéjar iparművészek keze nyomát őrzi a jellegzetes csempedísz-borítás. A pavilon elhelyezésénél ügyeltek arra, hogy az az egykori gótikus palota kertre néző főtengelyének másik oldalán legyen, félúton az ún. manierista kert középpontjában álló Neptun-kút és a labirintus között. Funkcióját tekintve egy vacsorázóhely, apró nyári lak, ahová el lehet húzódni, élvezni a kert csendességét.

A kert ma több mint tizenhat hektáron terül el és számos részből tevődik össze. Ezek a részek azonban jól elkülöníthetőek egymástól: az Alcázar magját alkotó gótikus és mudéjar palotarészek mellett húzódnak a historikus kertek, melyek a végső kialakítására a 19. században került sor. A gótikus palotarész előterében húzódik a már említett 16. századi manierista kert, és az egész együttest egy hatalmas angolkert veszi körül.

Fentiekben elmondottak miatt a sevillai Alcázar kertjében a legnehezebb érdemben megállapítani, milyen szerkezetek, tengelyek léteztek itt az 1248-ig fennálló arab korszakban. Ahogy a palotaegyüttes is jelentős mértékben átalakult és kibővült, ugyanez igaz a kertekre is, hiszen még a 20. században is történtek kisebb hozzátoldások. A térképről azonban jól megállapítható, hogy a 16. századi manierista (reneszánsz) kert szigorúan geometrikus szerkesztésű és elrendezésű, mely következhet a reneszánsz kértek ismeretéből éppúgy, mint az Ibériai-félszigeten sok időn át továbbélő muszlim hagyományból. Alaposabb kutatómunka nélkül ez a kérdés nem megválaszolható, ugyanakkor a kert legjelentősebb építményének betudható V. Károly-pavilon számos szállal kötődik az arab múlthoz és hagyományokhoz, valamint a muszlim kertépítészet kultúrájához.

/A Szerző felvételeivel/

Irodalom

• BARRUCAND, Marianne – BEDNORZ, Achim: Maurische Architektur in Andalusien. Taschen, Köln, 2007.
• BERMÚDEZ LÓPEZ, Jesús: Az Alhambra. In: Iszlám. Művészet és építészet. Vince Kiadó, Budapest, 2005, 278-297.
• BRETT, Michael – FORMAN, Werner: A mórok. Az iszlám Nyugaton. Gondolat, Budapest, 1985.
• CID, Aurelio: El libro de Granada y la Alhambra., EDILUX S.L., h.n., é.n.
• CZELLÁR, Katalin: Spanyolország építészete II. (Az építészet világa 12.) Corvina, Budapest, 1983.
• GÉCZI, János: A muszlim kert. Terebess Kiadó, Budapest, 2002. [letöltés: 2018. 12.27.]
• HINZTEN-BOHLEN, Brigitte: Andalucía. Arte y Arquitectura. Könemann, Hong Kong, 1999.
• IRVING, Washington: Az Alhambra meséi. OlvasóSarok, Budapest, 2011.
• PASSUTH, László: Örök Hispánia. Gondolat, Budapest, 1969.
• REMÉNYI-GYENES, István: Granadától Segoviáig. Corvina, Budapest, 1972.
• ROGERS, Michael (1987): A hódító iszlám. Helikon, Budapest. (A múlt születése sorozat)
• SZIGETVÁRI, Krisztián: A keresztény Reconquista Hispániában (711-1492). In: Kutatási Füzetek 11. Ünnepi szám Harsányi Iván 75. születésnapjára. PTE, Pécs, 2005. 243-263.
• SZIGETVÁRI, Krisztián: Egy különleges építészeti stílus. A mudéjar. In: Élet és Tudomány 2012/15., 457-459.
• SZIGETVÁRI, Krisztián: Királyi paloták Dél-Spanyolországban.  http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/1024 [2012.02.07.]
• SZIGETVÁRI, Krisztián: Különleges építészeti stílusok Spanyolországban 1. http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/1665 [2012.11.01.]
• SZIGETVÁRI, Krisztián: Különleges építészeti stílusok Spanyolországban 2. http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/1669 [201211.03.]
• SZIGETVÁRI, Krisztián: Különleges építészeti stílusok Spanyolországban 3. http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/1690 [2012.11.09.]
• TAMÁS, Anna Mária: Andalúzia kertjei. Pécs, 2004. (kézirat)
• TOMPOS, Erzsébet: Spanyolország építészete I. (Az építészet világa 10.) Corvina, Budapest, 1980.
• TOMPOS, Erzsébet: A bizánci és az iszlám építészet. Az építészet története. Középkor. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.